S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
Az iskola változatos élete, középfokú tagozatának megszűnése
114 de hasztalan. Egyfelől a gyászoló felek kívánták, másfelől a tanítók csekély fizetésük mellett szükséges mellékjövedelemnek tekintették. Hosszas húza-vona után az egyháztanács végre 1847-ben eltiltotta a tanítókat a temetésre járástól, mely őket hivatásuk teljesitésétől sokszor elvonta.12 Kárpótlásul temetési díj címén évi 10 írttal növelte fizetésüket. De, mint látni fogjuk, az iskolának ez a sebe még ezután hosszú ideig megmaradt s a nép conservatív gondolkozása és a tanítók szegénysége miatt csak az újabb korban lehetett kiirtani. A tanítók fizetésében e korszakban sem történt jelentősebb változtatás, vagy éppen javítás. Az újonnan rendszeresített állásokat elfoglalók fizetéséhez a város már nem járult hozzá. Az egyház adott nekik némi készpénzt, lakást, vagy ahelyett lakáspénzt, fizetésük java részét a tanulóktól kapták s maguk szedték be. A régi két praeceptori állásokon levők egyideig még nősülésük után is bent laktak az iskolai egyszobás lakásban, de mikor ez ellen az egyházban mind több panasz merült fel és ők maguk is tisztességes, külön lakást sürgettek, az eklézsia kénytelen volt nekik is máshol adni lakást, vagy lakáspénzzel elégíteni ki őket. A rektorprofesszorokra ilyen eset nem állott elő, mert ceglédi hivataloskodásuk alatt egyik sem házasodott meg s így ők a régi iskolai lakásban úgy-ahogy megvoltak, noha arra is van följegyzés, hogy egyikük (Galgóczy Gábor) alkalmasabb lakást kért az iskolán kívül, amelyet 1818-ban meg is ígért neki a consistorium, de végzése papíron maradt. A tanköteles gyermekeket az egyház, a város és a kormány egyaránt törekedtek az iskolábajárásra bírni, de minden igyekezetük mellett is e téren sok kívánni való maradt fenn. Hogy megkönnyítsék az iskolába járást, a tanulókat felmentették az ősidőktől szokásos fűteni való fa vagy szalma hozásától. Az iskolák fűtését fadeputatumok adásával a város vállalta magára (1814). A kormány külföldi példák után a nemzeti iskolák szegénysorsú növendékeinek ingyenes tanítását sürgette 1808), mert ettől remélte a tanulók szaporodását.18 Ilyen naobb mértékű kiadást azonban az egyházak nem bírtak el, át a szegények ingyentanítása csak óhajtás maradt. Szornazták ugyan a gyermekek oktatását, így pl. Cegléd 1824- elrendelte, hogy minden gyermek 6 éves korától iskolába i, de ennek sem lett kellő foganatja. Érdekes, amit József •nak Cegléden 1846-ban történt látogatása alkalmával Iá-
