S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)

Az iskola változatos élete, középfokú tagozatának megszűnése

Az iskola változatos élete, középfokú tagozatának megszűnése. 1805—1848. A XVIII-ik század végén már a református iskolák mód­szertani utasításai, így pl. a debreceni (A tanítók kötelességei 1795.) és a sárospataki (Gyermekek nevelésére vezető útmuta­tás 1797.) óvatosan és mérsékelten, de igyekeznek az állam tanítási rendjéhez alkalmazkodni.1 A debrecenit 1812-ben a tiszántúli egyházkerület az összes kerületi iskolákra nézve kötelezőleg elrendelte. Az iskolák szervezetét illetően ez két osztályú nemzeti iskolát („magyar oskola“) és 7 osztályú közép­iskolát („deák oskola“) vesz fel. Ebből négy osztály a gram­matikai, három a humanitatis iskolát illeti.2 A dunáninneni Methodus Docendi az iskolákat szintén két csoportra osztotta, ú. m. magyar vagy nemzeti iskolákra minden kisebb helység­ben és központi vagy deák iskolákra nagyobb városokban. Négy nemzeti iskolát vagy osztályt vett fel, melyeknek tantár­­tárgyai és tananyaga jórészben ugyanazok voltak, mint a Ratio Educationisé. A negyedik osztályban a német nyelv tanítását is megkívánta. Azonban a négy esztendős vagy osztályos nem­zeti iskola csak a papíron maradt. A nagyobb városokban, így Cegléden is, csak három osztályt léptettek életbe belőle. A nemzeti iskola fölé a Methodus Docendi négy grammatikai és két humanitatis iskolát vagy osztályt állított. Mint látjuk, ez a nemzeti iskolára, a tiszántúli tanrendszer pedig a régi latin iskolára fektette a nagyobb súlyt. A Tiszántúl a négy osztályú nemzeti vagy népiskolát az 1806-iki Ratio Institutionis vagy álmosdi tanterv állapította meg, de az iskolák ezt sem követték. A tanterveken kívül a reformátusok emelkedett gondol-V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom