Kürti Béla: Eltűnt iskolák nyomában (A polgári iskola története és művelődési szerepe Cegléden 1869 - 1948) - Ceglédi füzetek 25. (Cegléd, 1989)
I. Az iskola története
ipari szakrajzot. A megyei hatóságok nagyon szigorúan ráparancsoltak a céhekre, s aki nem küldte inasait ebbe a vasárnapi iskolába nem szabadíthatta fel a tanoncot, sőt elvesztette inastartási jogát is. A vasárnapi iskolák nem voltak népszerűek, a tanoncok húzódoztak az elméleti tárgyaktól, de a rajzkészség fejlesztését mindenki fontosnak ismerte el. így jöttek létre a múlt század közepétől kezdve egyre több helyen a „vasárnapi iskolák” helyett az „iparrajziskolák”. Városunk először „reáltanoda” felállítását vette tervbe 1856-ban, erre a célra már biztosította az anyagi fedezetet is a legelők felosztásakor,18 de a tervből nem lett semmi. Ellenben felállították 1858-ban az Iparrajziskolát. Az új iskola számára először a mai Kossuth Ferenc utcában béreltek helyiséget. Ezt a helyet ma a következő emléktábla jelzi: „Itt állott az az épület amelyben a szakmunkásképző iskola őse, a céhek és a város által közösen létesített és fenntartott Ceglédi Iparrajziskola 1858-ban megkezdte működését és amelynek első és akkor még egyetlen nevelője 1858- tól 1869-ig Krisztián Alajos rajztanár volt. Állíttatott: Az ipari szakmunkásképző iskola első önálló épületének átadása évében 1971-ben”. Az ipari rajziskola innen a református népiskolába, onnan pedig a Megyeháza térre (mai Eötvös tér) került. Itt működött 1869-ig, amikor a polgári iskola megalapításával egyidejűleg megszűnt. Krisztián Alajos az új gyakorlati középfokú iskolának, a polgári iskolának lett egyik első nevelője. A népiskolai törvény megszületése után is nagyon silány maradt az iparosképzés hazánkban. így ír erről 1879-ben a Czegléd: „A 10-12 éves gyermek, kit szülői taníttatni és iskoláztatni nem bírnak vagy meguntak, felvétetik az iparos családja által inkább háziszolgává, a gyermekek dajkájává, mintsem mesterinassá, kin mindenki az ütlegig kedvét töltheti a mestertől és mesterné asszonytól az utolsó legényig. A betanítás csak a kevés szabad időben tanult fogásokból áll, e mellett teljesen elfeledvén sokszor még a betűk ismeretét is, mit az elemi iskola egyik, vagy másik osztályából a műhelyben hozott”.19 Az iparostanulók oktatását hazánkban az 1884. évi 17. törvénycikk rendezte. E szerint minden községben, ahol az iparos tanulók száma elérte az 50 főt, fel kellett állítani a „tanonciskolát”. Ez az iskola három évfolyamból állott, heti 7 órában folyt az oktatás. Felvételt az nyerhetett, aki elvégezte az elemi iskolát és betöltötte 12. életévét. Cegléden az 1881. évi népszámlálás szerint 485 iparos inas volt. Meg is szervezték a tanonciskolát 1884 őszén. Első igazgatója Simon Béla, a polgári iskola tanára lett, a tantestület hattagú volt. Három osztályban az első tanévben 152 tanuló végzett, 17 tanuló pedig az ún. „előkészítő” osztályt járta ki, mert olyan tanulókat is szerződtettek inasnak, akik még a népiskolát sem végezték el, analfabéták voltak. 14
