Prukner Pál: Portré és történelem (Budapest, 1970)

TANYAI NÉPFŐISKOLA A MONORI HATÁRBAN

„Az este már bontogatja kendőjét, hogy betakarja a föld rongyos ruháját. A széles betonút is halott, egyetlen autó sem száguld rajta. Gondolatban már kint vagyunk a tanyai iskolában: vajon hányán lesznek? Igaz-e az a hír, amit hallottam, hogy ezt a nehéz vidéket sikerült megmozdítani és egy sereg parasztgazda, zsellér meg gyári munkás verődik össze a népfőiskolára?

Egy csapat leány fordul be a dűlőúton. A sorompónál biciklis legények igyekeznek át a közelgő vonat előtt. Az iskola falaihoz itt is, ott is egy sereg kerékpár támaszkodik. A folyosón suttyó legények, bent a terem pedig tömve férfiakkal és asszonyokkal. Az elhasznált levegőben nehezen pislog a petróleumlámpa. Ennyi ember tüdeje gyorsan elhasználja egy ilyen kis tanyai iskola levegőjét. Nagyon-nagyon el kellene ide a második tanterem is. Nemcsak most, ez alkalomra, hanem az iskolásoknak is. Kár, hogy olyan mostoha gyerek ez a tanyai iskola. A község szeme ritkán akad meg rajta. Nagy keservesen kap még petróleumot is. Téli hónapban havi öt litert, akkor, mikor ebből kell világítani a délutáni tanítás idején, a tanító lakásában, meg a népfőiskolái estéken is. Alig egy kilométer ide az erdei villanegyed, ahol a Trezer Bank parcelláin, az egri káptalan hatalmas erdejében épült üdülőtelepen kivilágított utak és villák szolgálják évenként a nyári két hónapon át a „pestiek” kényelmét. Itt pedig, ahol évszázadok óta magyarok verítéke hull a földre, vaksötétség ül az utakon és petróleumlámpa hirdeti a maradandóságot...”

Elnézést, ha itt megszakítom egy kis időre dr. Fónagy Dezső írását, de kikívánkozik belőlem egy megjegyzés: mindezt nem egy baloldali vagy haladó eszméket szolgáló újságíró írta le

18