Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
kibírta a török uralmat, bizonyítja a hódoltság Utáni összeírás, melyben lakott helységként szerepel. A törökök várvavárt kivonulása azonban nem jelentett végleges szabadulást a súlyos nyomás alól. Palotának is viselnie keletit annak a 4 millió forint hadiadónak a ráeső részét, amelyet katonai behajtás kilátásbahelyezésével követelt Bécs a városoktól és az adófizető köznéptől. A katonaság meg is jelent a városban, minthogy Palota többszöri felszólítás ellenére sem fizette meg az adót. Erőszakkal elhajtották a jószágot, elszedték a megtalált pénzt, sőt, akinél más értéktárgyat nem találtak, annak ingóságait szekerekre rakták. A katonák kíméletlen fellépése, fuvarok kirendelése, katonák állandó beszállásolása rendkívül megviselte Palota teherbírását. 1691-ben például a tábori fuvarra rendelt lovasgazdák közül ketten-hárman tértek vissza, azok is fogatjuk nélkül, gyalog. A katonatartás terhein kívül időnkint az egyes csapatok átvonulásának — szinte a törökével felérő — súlyos nyomait kellett a lakosságnak elviselnie. Nem meglepő tehát az a vármegyei határozat, amely Palotának és a többi községeknek megengedte, hogy „török, tatár, kuruc vagy császári hadsereg átvonulása alkalmával“ különféle módon van joguk a csapatokat a rablásban meggátolni. Amikor II. Rákóczi Ferenc pátensét Palotán kihirdették, sokan jelentkeztek a nagy fejedelem zászlói alá. A szabadságharc elbukása után a császári hatóságok elrendelték a palotai kurucok javainak elkobzását, erre azonban nem került sor, — legalább is az egykori iratokban ennek nincs nyoma — mert a katonák nem tértek vissza, csak sokkal később, amikor a bosszú hullámai már elültek. A rákospalotai református egyház történetéről többet tudunk a katholikus egyházénál. A XVII. szászadban virágzó egyházuk volt a kálvinistáknak. A legelső anyakönyvi bejegyzéseket az 1722. évről őrzi az egyházi anyakönyv. A református templom is körülbelül ebben az időben épült. A palotai katolikus egyház legrégibb életéről nincsenek adataink. Újból későn, 1884-ben alakult csak meg a helyi önálló egyházközség; 1884-ig Fóthoz tartozott. Ma összesen hat temploma van a városnak: két római katolikus, két református, egy ágostai evangélikus és egy izraelita. Rákospalota gazdasági életét főként Budapest közelsége határozza meg. A termelők cikkeikkel már régtől fogva a pesti piacokat keresték fel, de különösen a pest-váci vasútvonal megnyitása indította a kedvező fekvésű várost erőteljes fejlődés útjára. A főváros szükségletei különösen Palota tehenészetét lendítették fel, a budapesti szesz- és sörgyárak pedik a környék, így Rákospalota árpa-, tengeri- és burgonyatermelésére voltak jótékony hatással. A nagyvárosi lakosság zöldségfogyasztása következtében a homoki földek mind nagyobb mérvű feltörése következett. A palotai homokon ugyanis igen szépen fejlődött a korai burgonya, a zöldség- és főzelékféle. A palotai határ föld árai jól mutatják egyrészt a főváros népességszámának növekedését, másrészt pedig a közlekedés megjavulásának ütemét. A XIX. század elején még szinte semmi értéke nincs itt a földnek, 1825-ben már 8 forint 60 krajcárra tették egy hold árát, a birtok szabad forgalmának megteremtése után hirtelen ötszörösére emelkednek az árak. Ma már a palotai föld négyszögöléért 40—60 pengőt is elkérnek. Ilyen kedvező körülmények között természetes, hogy a város birtokállományának egyre nagyobb százalékát foglalja el a szántó területe. A város határa 6858 kát. hold volt 1855-ben, de Újpest kiválása folytán 4566 holdra szállott le ez a szám. A termőterület nagyrészén kisemberek végzik a már említett kertgazdálkodást. Vagyoni erejük gyarapodásával egyre növelik termőterületük nagyságát. A szomszédos községek határából sok föld került a szorgalmas palotai kisgazdák kezére. A népesség számának változása kapcsolatos gazdasági fejlődésük irányvonalával. Az újabb századokban Palota népének szaporodása nem vett valami erős lendületet. Igaz emelkedés e téren csak a XIX. század végén következett be, amikor már a megjavult közlekedés nemcsak a lakosság életének megkönnyítésével, hanem a fővárosiak kiköltözködésével is növelőleg hatott a természetes és tényleges szaporodásra. A megszaporodott lakosság egyre kisebb része foglakozik földmiveléssel. Ez azonban nem jelent egyúttal számbeli csökkenést is: mindössze az új generációk polgárosodásának és a fővárosi iparosok és tisztviselők kiköltözésének az eredménye. 1930-ban 42.749 palotai lakosból csak 820 volt kereső földmives és 831 eltartott családtag. A kertmunka emellett még sok napszámos munkaerejét is igénybe vette, így a város lakosságának ennél nagyobb száma él meg egészben vagy részben a határ földjének míveléséből. A közigazgatás újabbkori fejlődőséről részletes adatok maradtak, bár a Bach-korszak idegen tisztviselői igyeztek az 1848—49 évek okmányszerü történetét megsemmisíteni. Említésreméltó a mult század második felének egy községi bírája, Tóth István, aki a követi tisztségre pályázott, de a kerület közönsége gróf Ráday Gedeont választotta meg helyette. 1875 óta minden adófizető polgár adókönyvet kap, hogy a közterhekhez való hozzájárulását ekként igazolják és így a közpénzek hűséges felhasználása könnyebben ellenőrizhető legyen. A kiegyezést követő fellendülés fokozatosan mutatja hatását a város külső képén és intézményeinek jelentős gyarapodásán. Rendezik az utcákat, lecsapolják a vizeket és folyásukat árkok ásásával szabályozzák. Rohamosan folyik az építkezés. Üj és csinos házak váltják fel az elöregedett utcasorokat. Az ipar és kereskedelem fellendül, gyógyszertárat, községi orvost kap a közönség. Megszervezik a rendőrséget, újonnan szabályozzák tisztviselőik jogviszonyait. 1885-ben a gróf 84
