Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
aminek neve gerezna volt. Ékszereket, gyöngyöket nem használtak. A lányok csipkés fodrokat tettek a nyakukba és a férfiakhoz hasonlóan csizmában jártak. A lányok erkölcseire is vigyázott a szigorú városi tanács. Ha valamelyik nagykőrösi lány paráználkodni talált volna a XVII. században, akkor elvesztette családi örökségét. A körösiek ebben a korszakban féltékenyen vigyáztak kiváltságaikra A városban csak református vallású kapott letelepedési engedélyt, mert féltették a nehezen helyreállított vallási békét. A földesurakkal szemben ugyanolyan kötelezettségeik voltak, mint a királyi városoknak. Évente egyszer fizettek váltságot nekik és semmi más szolgáltatásra nem voltak kötelezhetők. 1630-ban Szinthay Márton, 1648-ban Kátay Ferenc volt Nagykőrös földesura. 1650-ben Kátay mellett Vámosy István is földesúr volt itt és még valaki, kinek nevét az egykori írások sehol sem említik meg. 1541-től kezdve Kőrös város is a török hódoltsági területhez tartozott. A mohácsi vészt követő években egyre fogyott a város lakossága, mivel sokan elmenekültek az állandó zaklatás elől. 1552-ben, midőn a törökök népszámlálást tartottak, Kőrösön 52 jobbágytelket tudtak csak összeírni. A város ezidőtájt gyors pusztulásnak indult. Kőrös város fontosságát azonban a törökök is észrevették és ennek tulajdonítható, hogy Ali budai basa menedéklevelet bocsájtott ki a város lakói számára. „Hogyha az országból akármely emberek, jobbá, gyök, Kőrösre lakni mennének, őket onnan senki ki ne űzhesse, hanem a város hadd maradjon mint a császár számára való város és hadd épüljön évről-évre jobban.“ — így szól Ali basa menedéklevele, melynek rövidesen eredménye is mutatkozott. Ezen a vidéken Kőrös volt az egyetlen község, amely a törököktől is kiváltságos eljárásban részesült. így nemcsak a menekültek tértek vissza házaikba, hanem a környező vidékek lakói is beköltöztek a védett városba. 1615-ben Ökécske, 1654-ben pedig Nyársapát helységek polgárai és jobbágyai telepedtek meg a városban, mely nemcsak oltalomlevéllel, hanem magas fallal is biztosította lakóinak nyugalmát. A volt királyi possessió a török hódoltság alatt a szultán kincstári birtoka lett és mint ilyen, egyike lett a legfejlődésképesebb magyar alföldi mezővárosoknak. Ebben az időben nemcsak Kőrös lett naggyá, hanem sok más alföldi mezőváros is. Helyzetük ugyanis semmivel sem volt kedvezőtlenebb, mint akkor, amikor a magyar király szedte rajtuk az adót. A török kincstár vigyázott rájuk és nem szolgáltatta ki őket a lovas spahikból lett török földesurak kénye-kedvének. A szultáni kincstár embere szedte az adókat és ezek általában nem merték megszegni a törvényeket. A lakosság a város határában fekvő pusztákat bérbevette birtokosaiktól. A hártyám pusztát Batik Jánostól bérelték évi húsz forintért, ami igen kis összeg a puszta nagyságához és jövedelmezőségéhez képest. A csévi pusztáért pedig 24 forintot fizettek Ráday Andrásnak. Kisebb földeket pedig a török kincstártól vettek bérbe. A török hivatalnokok nem szóltak bele a város önkormányzatába és így a közigazgatás egyes ágait továbbra is a városi tanács látta el. 1600-ban Tallas János városbíró vezette be azt a szokást, hogy a szomszéd Kecskemét és Cegléd két-két tanácstagját meghívja ionos ügyes tárgyalására. A három város közös törvényszéke egyaránt ítélkezett bűnügyekben és polgári perekben, még jóval a török hódoltság után is. Az 1600-as években a portyázó török csapatok már nem tartották kellő tiszteletben az elhunyt Ali budai basa oltalomlevelét és a várost többször háborgatták betöréseikkel. Tallas János főbíró ekkor Konstantinápolyba Tóth György nemes tanácstagot küldte. Tóth György küldetése sikerrel is járt és 1614-ben a szultán sajátkezüleg aláírt új oltalomlevelével tért vissza. Tíz évvel később Csorcsány István főbíró kieszközölte, hogy a szultán az oltalomlevél erejét kiterjessze a városba költözött jobbágyokra is. Ebben az időben bőtartalmú salétromos földre bukkantak Kőrös határában. 1628-ban Fruttus Demeter főbíró idejében megújították a császári oltalomlevelet és elrendelték, hogy a város salétromot termeljen és főzzön ki a török hadsereg számára. 1638-ban Mehemmed fehérvári basa felmentette a nagykőrösieket az adózás alól és ez időtől fogva salétromkitermelésen kívül más szolgáltatásra nem voltak kötelezhetők. Kőrös ekkor már virágzó város volt. Tyukodi Márton református prédikátor kezdeményezésére ekkor építették fel újból a lerombolt Szent Lászlótemplomot, Tyukodi nagy gondot fordított a város szellemi- és kultúrális életének ápolására, ő maga is maradandó irodalmi munkásságot fejtett ki. Ugyancsak ekkor öntetett nagyharangot a városi torony számára Oláh Mihály főbíró. A török uralom alatt erősen fejlődő, gazdagodó, polgáriasodé város magyar és nemzeti érzelmeiben is mindjobban erősbödött. 1647 március 26-án III. Ferdinánd királytól nyert szabadalomlevelet Kőrös város polgársága. A király megengedte a körösieknek, hogy egész Magyarországon terjeszthetik és árúsíthatják terményeiket és cikkeiket. Pest vármegye közgyűlését ebben az időben Füleken tartotta, mivel kiszorult Budáról. Ezért tehát a füleki gyűlés tárgyalta 1649- ben azt a pert is, melyet Kőrös Cegléd ellen indított a Csemőpuszta vitás birtoklásáért. Cegléd már-már teljesen birtokába vette a két város közt elterülő nagykiterjedésű pusztát, amikor Kátay Ferenc, Kőrös földesura óvást emelt Pest vármegyénél. A per sokáig húzódott. Még 1650-ben is tartott. Akkor már Wesselényi Ferenc, az ország későbbi nádora is Kőrös egyik földesura volt. 1653-ban pedig Szinthay Márton, ké sőbb pedig Hanvay Ferenc gyakorolták a földesúri 74
