Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
jogokat Kőrös város felett. Kátay Ferenc ekkor már nem szerepelt a földesurak között, mivel Kőröst elcserélte a gróf Keglevich-család egy másik birtokával. A város földesurai sűrű időközökben váltakoztak. Egyideig a Forgáchok, majd a Mokcsayak szedték az adót a várostól. A Keglevichek is csak 12 éven át, 1679-ig gyakorolták ténylegesen a földesúri jogokat, bár már 1637-ben is összeköttetésben állottak a várossal. Ezt a Keglevich Miklós ónodi kapitány által kieszközölt országbírói oltalomlevél tanúsítja. 1651-ben újabb kedvezményeket nyert a város a töröktől. 1652-ben Siros János főbíró restauráltatta ismét a templomot. A Lipót királlyal folytatott török háborúk miatt újabb oltalomlevelet kapott a város a szultántól. 1662-ben Vass András főbíró szabadalomlevelet eszközölt ki a budai basától a körösi tímárcéh részére. Ezekben a zavaros időkben a gazdag város fokozott gondot fordított biztonságára. 1670-ben őrtornyot építettek a piacon, melyet 1752-ben kicseréltek egy hatalmas kőtoronnyal. Ennek szomszédságában építették fel később, 1811-ben a ma is használt városházát. A Thököly Imre-féle felkelés sanyarúságai is megkímélték Kőrös városát. Thököly hiába kért segítséget a várostól. A körösiek megőrizték semlegességüket és így megmentették a város polgárságát attól, hogy a többi felsőmagyarországi községhez hasonlóan ínségbe jusson. 1686-ban, Buda felszabadítása után Kőrösről is eltakarodtak a törökök. A török seregek visszavonulásuk aíatt végigrabolták az egész országot, elpusztították a földeket, betörtek a városokba, de Kőrös alatt mindig megfutamodtak, mivel a városi tanács jól felfegyverzett katonákkal őrizte falait. Ebben az időben Ceglédről, Szentesről, Vásárhelyről és a környező kisebb falvakból sokan menekültek a biztos Kőrös városba. A felszabadító hadjárat több gondot okozott a városnak, mint a törökök. 1686-ban császári katonaság szállta meg Kőröst és Kecskemétet. A katonaság eltartása 15.000 kemény forintjába került a városnak, és ráadásul a császári katonák elrekvirálták a jószágokat is, úgyhogy 1686 végén a feljegyzések szerint a városban egyetlen árva tehén maradt, a melyet az egyházközségi épületben rejtettek el. A kifosztott várost most újabb veszedelem fenyegette. A török seregek fenyegető magatartása miatt meg kellett erősiteni az egész várost. Sáncokat hánytak a templom körül, vizesárkokat húztak a falak mentén, melyeken csak két, felvonóhídakkal ellátott kapunyílást hagytak. 1687-ben a török kézen levő Péterváradról újabb oltalomlevelet küldtek a városnak, azzal a megjegyzéssel, hogy az oltalomlevél csak arra az esetre szól, ha adójukat kifizetik. A megfélemlített városi tanács fizette is az adót két esztendeig. 1688-ban már Nándorfehérvárról kapták meg a biztonságukat jelentő elismervényt, A törökök végleges kitakarodása után a városra aránylag nyugodt idők következtek. Most már csak egyfelé kellett adót fizetni: a császári katonaságnak. A súlyos terhek ellenére is ismét megindult az élet Kőrösön. 1692-ben iskolát épített a református egyház azon a telken, melyet a Mokcsay-család adományozott. 1694-ben már virágzó kereskedelmi központ volt Kőrös. Ez év január 25-én vásárjogot kaptak Lipót királytól és egymásután alakultak meg a különféle iparoscéhek. 1698-ban a csizmadia-céh kapott szabadalomlevelet. Ebben az időben került sor a város határában fekvő hatalmas puszták tulajdonjogának rendezésére is. A lakosság legnagyobb része még a közelmúltban is állattenyésztéssel foglalkozott. A közlegelőkön juhot, szarvasmarhát, lovat legeltettek. A ménesek és csordák számára nem is voltak elegendők a közlegelők, úgyhogy a lakosság bérbevette a földesurak pusztáit is. A török idők alatt azonban a földesurak nagyrésze Furulyaszó áJS* lm I (1 s 75
