Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
borúban védelmet élvezzen, békében pedig ellenőrzést gyakorolhasson a megszállt, valamint a szomszédos területek fölött. Innen, hol a Duna hirtelen délnek fordul és szigetet alkot, kitünően szemmel tarthatta úgy a vezérlete alatt álló honfoglaló törzsek szállásterületeit, mint Pannóniát és a Morva birodalmat. Háborúban pedig, míg hadaival távol volt, kevés biztosabb menedékhely akadt az új hazában az itthonmaradott nők és gyermekek számára, valamint a javak megőrzésére, mint a hatalmas Dunaágakkal védett sziget. Ott, ahol a mai Csepel áll, Árpád fejedelmi lakot emeltetett. A várszerü épület, melyről Anonymus, Béla király névtelen jegyzője is megemlékezik, még a XII. században is fennállott. A nemzeti királyság megalapítása után is, amikor az ország székhelye előbb Esztergom, majd Visegrád és Buda lett, a helység megőrzi korábbi jelentőségét. Oláh Miklós, a kiváló történetíró Csepelt még a mohácsi vészt megelőző időszakban is városként említi, hol királyi kastély is áll. Ez a kastély valószínűleg azonos volt azzal a királyi lakkal, mely első Árpádházi királyaink alatt épült, az egész középkoron át fennállott és főként vadászkastélyul szolgált. A török hódoltság Csepelt is úgyszólván eltüntette a föld színéről. Csepel egyike volt azoknak a helységeknek, melyek a leghamarabb áldozatul estek a pusztító török seregeknek. A XVII. század első évtizedeiben már teljesen lakatlan Az 1690. évi összeírás az elpusztult és elhagyott községek sorában említik. A XVII. század utolsó évtizedében rác telepesek vernek ismét tanyát itt, de Számuk még nem lehetett jelentős, mert az 1715. évi összeírás még nem említi az újonnan települő helységet. Csepel a XVIII, század folyamán még jelentéktelen község. A XlX. század első felében sem nyer sokat jelentőségében, sőt az 1838. évi nagy árvíz következtében teljesen elpusztulván, újból kell települnie. Ekkor költözik a helység mai, védettebb helyére, ahol aztán későbbi fejlődésének alapjait megveti. 1848-ig az uralkodóház ráckevei uradalmának birtokában találjuk. DUNAHARASZTI. Magyarország római korszakában fontos táborhelye a dunai határvonal védelmével megbízott légióknak. Marsiglius történetíró Transaquineum néven említi, míg újabb kutatások szerint Contraaquincum volt a neve. Bizonyosnak látszik, hogy ez a fontos római táborhely, mely még a IV. század utolsó évtizedeiben is teljesítette hivatását, Diocletian császárnak 293-ban kiadott parancsára épült. Százéves római megszállásának számos emléke került felszínre határaiban. A népvándorlás viharaiban is időnként megült hely, mint ezt a leletek bizonyítják. A magyar történelem során 1270-ben szerepel először, amikor 1270-ben V. István a margitszigeti apácák tulajdonába adja. Néhány évtizeddel később már mint községről emlékeznek meg róla okleveleink. Ezidőtájt az Imregi-család birtokába kerül, majd a család kihaltával a birtok felét a Gecsey-familia nyeri adományul. 1482-ben Nagylucsei Orbán győri püspököt is földesurai között találjuk, aki vétel útján jutott a birtokhoz. II. Lajos király uralkodása alatt már népes helység. A török hódoltsággal azonban egyszeriben vége szakad fejlődésének, hogy a XVII. században aztán teljesen elpusztuljon. Az 1690. évi összeírásban így a lakatlan, elpusztult helységek sorában találjuk. Ekkor Ráday Gáspár a birtok ura, aki különböző kedvezményeket biztosított az idetelepülőknek. ígéretei nem is tévesztették el hatásukat, de a helység igazában csak a szatmári békekötés után kezd benépesülni, amikor német családok telejmdnek meg itt. Ekkor már Koroncsay János és Battik Péter a helység földesura. 1737-ben báró Laffert tulajdonában találjuk a fejlődő községet, mely 1864-ig mindvégig a család birtokában marad. Ekkor Földváry Móric veszi meg a birtokot, mely parcelláztatása után ma már a közság lakóit vallja tulajdonosának. MÁTYÁSFÖLD. A helység mint birtok a Beniczky-család tulajdona volt és Cinkota határához tartozott. Szép fekvése, ózondús levegője, valamint közelsége a fővároshoz a mult század nyolcvanas éveiben többekben felkeltette az iránta való érdeklődést és így történt, hogy 1886-ban a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesülete tárgyalásokba bocsátkozott a Beniczky-családdal avégből, hogy a cinkotai határ e legszebb részéből nagyobb területet örökáron megvegyen. 1887-ben sikerült is megállapodásra jutniok Beniczky Gáborral. A megszerzett 250 holdas területet, mely legszebb része volt Mátyásföldnek, még ugyanez évben parcellázták. Minthogy a vételár igen alacsony volt (négyszögölenként 65 krajcár), a telep 60 alapítótagja 100 házhelyet mindjárt lejegyzett. Csakhamar megindult a nyaralók, villák építése. Mátyásföld ma az ország egyik leggondozottabb nyaralótelepe, illetve helysége, mert aki itt építkezni akart, annak alkalmazkodnia kellett a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesülete által kibocsátott szépészeti és egészségügyi szabályokhoz. Ezenfelül minden telektulajdonos köteles volt a telep gondozási költségeihez hozzájárulni. Az ÓMátyásföld néven ismert ny.iralótelep mellett csakhamar egy új telep keletkezett: Üj-Mátyásföld. 1931—32-ben mozgalom indult meg a kiszélesedett telep önállóvá nyilváníttatására. A község 1933 január 1-i kezdettel el is szakadt Cinkotától és azóta önállóan, saját községházáról intézi sorsát. PESTSZENTIMRE. 1930-ig Soroksár részét teszi. Ekkor kapja mai nevét is. Azelőtt Soroksárpéteri néven szerepel a gyors népesedésnek indult település, mely ma mintegy 9.000 lelket számlál. 1930-ban alakul át nagyközséggé. 1936-ban területe újabb 84 kát. holddal növekszik, melyről Soroksár kénytelen lemondani a fejlődő község javára* PESTÚJHELY. Pestújhely 1909-ig Rákospalota sorsában osztozik, mivel ez időpontig határához tartozott. A Széchenyi-telep egy részéből alakult önálló községgé, minthogy ez a terület ekkor már 5000 lelket számlált. Mint minden pestkörnyéki településé, Pestújhely fejlődése is gyors iramot vett. Két évtized alatt több mint kétszeresére növekedett lakossága. A község alapját tulajdonképpen vasútasok vetették meg, akik 1905- ben még potom áron, 4—5—7 koronájával juthattak hozzá házhelyeikhez. A rákospalotai kisgazdák szíves-örömest értékesítették akkor e nehezen művelhető földeket. RÁKOSCSABA. Első említését XY. században kelt királyi adománylevelekben találjuk. Ekkor a Széchi-családé a birtok, de nemsokára Mesztegnyői Szerecsen kezére kerül, habár csak zálogként. Széchi Miklós tárnokmester ismét visszaszerzi, majd fia, Széchi Tamás birtokában találjuk. 1471-ben a Széchi-család kölcsönös örökösödési szerződést kötött az Újlaki-családdal a birtokra nézve, mely körül 1520-ban 22
