Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
IV. rész. Egyházak, intézmények és személyek adattára
180 taggal kezdte meg működését. Célja, hogy a tanintézet hagyományos szellemében a vallásosságot és hazaszeretetei ápolja és a volt növendékek között szövődött egykori baráti viszonyt fenntartsa. Szövetség 2300 pengő alapítvánnyal rendelkezik. 4 alapító és 250 rendes tagja van. Vagyona kb. 5000 P. 1932-ben a Szövetség a hősihalott tanulóknak emléket állított a tanítóképző intézetben és ugyanakkor könyvet is adott ki az intézet volt hősi halottairól. Ennek Zombory Dániel írta az előszavát. Alapító elnöke Zombory Dániel, alelnök Onódy Zsigmond, főtitkár B. Tóth Ferenc, titkár Karoleny Dezső, főjegyző Pákász István, jegyző K. Varga Dénes, ügyész Sipos István dr., pénztáros Tóth Sándor, ellenőr Czira Antal. Nagykőrösi Erdöbirt okosság. Alakult 1921-ben azzal a céllal, hogy a köznépet tüzelőanyaggal ellássa. A hivatal 560 k. hold erdő felett diszponál. Ez 39.000 quótára van felosztva. 15.600 quóta adót szed. Az erdő üzemköltsége évi 70.000 pengő. A bevételekből fennmaradó tisztajövedelmet ingatlanvételre fordítja. Vezetője: Schneider Mátyás, erdőmester: Simonffy Ákos, pénztáros: Ungvári Sándor, ügyész: dr. Magyar Pál. Nagykőrösi Füszerkeresk. Egyesületének körzete. 1934-ben alakult meg Molnár József, Somodi Dezső, Szabó Ferenc, B. Szabó Károly és többek kezdeményezésére. Az egyesület bérelt házban működik. Célja az ifjúság nevelése és a szakmai összetartás művelése és ápolása. Taglétszám a pártoló tagokkal együtt 230. Saját könyvtára is van. Díszelnök: Jely Gyula és Kalmár Lajos. Alelnök: Faragó István, Székely Pál és Bakay László. Titkár: Neu Lajos, Soltész László és dr. Kenéz Lajos. Pénztárnok: Andocs László. Ellenőrök: Vad Zsigmond és Szabó Ferenc. Könyvtárosok Kis László és ifj. Járvás Ferenc. Szántó Lajos háznagy. Jegyző: Takan Balázs. Nagykőrösi Ipartesteület. 1886 március 7-én alakult. Első közgyűlése 1887 január 31-én volt. Elnökök ezidő óta Farkas József, Gondi József, Gaál Ambrus, Szívós Ferenc, Pozsár László és 1922 óta Szarvas György. Jelenlegi tisztikar Csete Gyula és Gaál Gyula alelnök dr. Schulcz Frigyes iparhatósági biztos, dr. Horváth Róbert ügyész, dr. Fodor Lajos jegyző, Karay István pénztárnok. Nagykőrösi Közgazdasági Bank R. T. 1905-ben alakult. Alapítói: Póka Kálmán ny. polgármster, Pláger Gyula és Pláger József gyárigazgatók, Kovács Károly és Inokai Tóth Sándor földbirtokosok, Gál Sándor és Fodor István. Alaptőkéje: 560.000 P. Igazgatóság: Tiszaváry Dezső elnök, m. kir. kormányfőtanácsos. lg. tagok: Biró Arthur, Kozáry Bitzó Dezső, dr. Háry Géza, M. Kovács Károly, Pláger József, Révész Lajos és 1. Tóth Sándor. Felügyelő bizottság: Daru Mihály elnök, dr. Auer István, Horváth József, Pezsónyi György, dr. Sipos István, és dr. Székely Béla. Tisztviselőkar: Tiszaváry Dezső vezérigazgató, vitéz Szántó Antal igazgató, Bekő Gyula főkönyvelő, Benedek Ilona pénztárnok, Csutorás László, Berta Margit, Grausz Amália és Németh Ilona s. könyvelők. Választmányi tagok száma: 60. Nagykőrösi Községi Takarékpénztár. Magyarország legelső községi takarékpénztára immár 79 éve halad azon az úton, melyet alapítói kijelöltek számára, kivétel nélkül megvalósítva mindazokat a feladatokat, melynek elvégzésére életrehívták. A minden oldalról megnyilvánuló óhajtás vált valóra akkor, amidőn Tanárky Gedeon első elgondolásának szellemében Magyar Pál főpolgármester, Esser Károly gyógyszerész, Vajda László jegyző kezdeményezésére a községi választmány letette alapkövét Nagykőrös első pénzintézetének a Nagykőrösi Községi Takarékpénztárnak. 1859 december 23-án tartotta alakuló gyűlését a mai igazgatóság jogelődje, a 11 tagú választmány az intézet első főigazgatójának megválasztván Esser Károlyt, aligazgatókká pedig Magyar Pál főpolgármestert és Vajda László jegyzőt. A Pótharaszt pusztára bekebelezett 10 ezer forint biztosítéki tőkével, hetenként egy, majd később kettő munkanappal kezdte meg működését az intézet, melynek első évi mérlegét 302 frt 34 kr. tiszta nyereséggel zárta le az intézet első tisztviselője Nyáry Lajos. Az első évek lendületes fejlődését néhány csendesebb esztendő váltotta fel, melyet az 1863—66. évek közötti súlyos elemi csapások idéztek elő. A megpróbáltatások évei után a zárszámadások felfelé ívelő számadatai a város erőteljes gazdasági fellendüléséről tesznek bizonyságot. A tizedik zárszámadás már 200.000 frt betétállagról és 10.000 frt tőketartalékról számol be, melyet az évi tiszta nyereségekből gyűjtött össze az intézet. Negyedszázados működés után az 1884. évi zárszámadás főösszegei: Betétek 343.000 frt, kihelyezett kölcsönök 542 ezer frt, évi tiszta nyereség 15.953 frt. 1886-ban már résztvesz a város háztartási terheinek csökkentésében, összegyűjtött tőkéjéből 28.760 frt-t bocsátván a város rendelkezésére. Ugyanekkor 7.400 frtot fordít mai helyiségének felépítésére. A további évek során már nemcsak eredeti hivatását — a kisemberek pénzügyi műveletének lebonyolítását — látja el az intézet, hanem jelentős összegekkel járul hozzá a közterhek csökkentéséhez. Az utolsó békeévek sokatígérő gazdasági fejlődését a világháború kitörése természetszerűleg megállította. Az 1925. évben elkészített ú. n. „Felértékelt mérleg“ megböbbentően mutat rá a közel évtizedes pusztításra, mely a pénzintézetek alaptőkéjét teljesen lemorzsolta. A következő évek főtöreksöve az alaptőkének a megnövekedett forgalommal való arányosítása. A gazdasági megújhodás éveiben az intézet élénk tevékenységet fejt ki a város és vállalatainak támogatásában, melyek közül kiemelkedik a Nagykőrösi Városfejlesztő R. T. megalakítása. A rövid fellendülést követő újabb gazdasági válság, majd a bankzárlat nehéz feladatok elé állították a pénzinzeteket. A Községi Takarékpénztárt igazgatóságának előrelátó üzleti tevékenysége megrázkódtatás nélkül vezette át a gazdasági mélyponton. A gazdasági helyzet lassú, de állandónak Ígérkező javulását tükrözik vissza az intézet további zárszámadásai. — 1936-ban Gál Dezső vezérigazgató veszi át az intézet vezetését. Az elmúlt évről készített üzleti jelentés a kölcsönkihelyezés és a betétállag örvendetes emelkedéséről számol be, mely az 1938. évben még tovább fokozódik. 1937. december 31-én 330.000 P alap-és tartaléktőke mellett 1 millió 910.000 P betét és 3,350.000 P kihelyezés eredményéül 26.700 P tiszta nyereséggel zárta le 78-ik működési évét, 19.900 P-vel csökkentve a városi háztartás terheit. A viszontleszámítolás állaga az összváltókihelyezésnek 41°/oát teszi ki. A Községi Takarékpénztár ügyeinek vitele az igazgatóság feladata, melynek elnöke Dezső Kázmér polgármester, alelnöke Kerekes Balázs oki. gazda, földbirtokos, hivatalból tagja Gál Dezső vezérigazgató. Választott tagjai: Beretvás János kormányfőtanácsos, nagybirtokos, a felsőház tagja, Cseri Ferenc földbirtokos, Gál Ambrus szőlő- és földbirtokos, S. Hegedűs László földbirtokos, Patonai Elek földbirtokos, Pándy Sándor oki. gazda, földbirtokos, Soós László gazdasági tanácsos, szőlő- és nagybirtokos, Szarvas György építész, Szűcs Kálmán földbirtokos. A felügyelő bizottság tagjai: Danoczy Antal ny. főgimn. tanár, Dobos Gyula számvevőségi főnök, dr. Gusáth György v. főjegyző, Dr. Tancsa Gyula egyházpénztárnok, dr. Vladár Károly ügyvéd. A város polgárai és az intézet közötti kapcsolatok kiépítését szolgálja a 30 tagú választmány, melynek tagjai naponkénti felváltással a napibiztosi teendőket látják el. Az intézet tisztviselői: Gál Dezső vezérigazgató, Pesti Dénes főkönyvelő, dr. Gubodi Jánosné ellenőr, Patonay Endre pénztárnok, Frühwirth Ferenc könyvelő, Irházy Juliánná s. könyvelő, Bekő Dezső s. könyvelő, dr. Kiss László és dr. Magyar Pál ügyvédek, mint az intézet megbízott ügyészei, 135