Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)

I. rész - Gáll Imre: Mezőgazdasági élet Pestvármegyében

cán nyernek értékesítést és e réven is előnyösen ismert reánk Európa kultúr népe. Szada községben az egyik tanító a leányokból szervezett munkacsoporttal telenként több százezer keztyüt varrat és a gyárból kapott nyers anyagot kész keztyükben szállítják vissza s így minden munkára vállalkozó leány a téli napokon 60—80 fillért képes szerezni a szülői házhoz. A tengeri csuhából készült cipők és szatyrok faluhelyenkint már nem ritkák. így kellene mutatkozni voltaképen minden falunak, mert egyetlen falunk nincs olyan, ahol a nincstelen mezőgazdasági családok az élettel harcot ne vívnának.

Az élet szennyes küzdelme — köztudomású tény, hogy elsősorban a liliomos lelket támadja ki. Lelkében megszennyezett magyar leányokból lett anyák gyermekei azonban már nem alkalmasak sem munkára, sem fegyverfogásra.

Vissza kell térnie a kender és lentermelésnek, selyemhernyó és méhtenyésztésnek régi arányaihoz. A lelki Trianon ellen ez a jelszó nemzeti szempontból épen olyan fontos, mint a szólásmóddá vált: „Mindent vissza“ népünk harsány felsikoltása. Földmivelésügyi kormányunk és kamaráink országos akciója hisszük, hogy megfogja hozni, hogy a faluvégi kender és lenföldek pántlikáinak termésében a hamisitatlan nemzeti zászló szelleme fog köszönteni minket mielőbb és akkor, amikor a kisgazdaságok vászon és zsákszükségletét már a női kezek állítják elő, eljön ezzel az a tudat is, hogy a falu népe ledobja magáról a „rút idegent“ és saját maga által termelt szőtte-fonta-varta nemzeti viseletében mutatja arculatát s ezzel elkövetkezik a kisgazda élet egyik súlyos válságának megoldása is.

Férfi munkásainknál a seprükötés és kosárfonás háziiparával találkozunk a Duna—Tisza füzesei mentén, ahol szórványosan a gyékényfonás háziiparát is látjuk, azonban a fafaragás háziipara, mint a mezőgazdálkodás szoros tartozéka teljesen hiányzik. Nagy tehertétel egy kisgazdán, amikor fejsze, ásó, kapanyelekért boltba jár, a kocsijába kocsikosarat kötni nem tud és ha szekerének valamelyik alkatrésze elkopik, vagy törik, képesített iparhoz kötött bognárral dolgoztatja újra. Ha egy padlásra járó létrára, vagy ösztökére, villára van szüksége, azt piacról vásárolja, a háztartáshoz szükséges teknőket cigányok munkájának tekinti. Öreg hibák ezek, mert mindezek csak szopják és nem gyarapítják a kisgazda amúgyis szűkös háztartási és gazdasági költségeit. Van itt akácfa bőven, amiből a nincstelen munkások és gazdasági cselédek mindezeket télen elkészítgessék és az alföldi gazdabelsőségét olyanná tegyék, mint más vidékek gazdasági udvarai, ahol a gyalupad és kézvonó a félszereknek legkeresettebb értékes felszerelése

A juhtenyésztés átrendezését is elsősorban a feltétlen visszatérítendő gyapjufeldolgozási háziipar sürgeti, mert ha mi összetett kezekkel nézzük a gépierő

alkalmazása folytán előálló munkahiány kérdését és nem gondoskodunk idejében a nagy- és középbirtok versenyképes termelése érdekében igénybe vett gépierők miatt munka alkalmaiktól megfosztott nincstelenek foglalkoztatásáról, egy olyan lelki Trianonnal kell majd számolnunk, ami veszélyesebb mindennél, mert a megfertőzött vérnek a gyümölcse nemzeti életünkre egyáltalán nem kívánatos.

Gazdasági cselédeink és munkásaink létfenntartási körülményei azonban vármegyénkben határozottan jobbak, mint a többi alföldi vármegyékben, mert hiszen a szőlő- és gyümölcs, zöldséggazdálkodás kultúráiban állandóbb foglalkoztatásra találnak, mint az egyoldalú gabonatermelésü vidékeken, mindazonáltal ez a tény nem ment fel attól, hogy a nemzeti élet tökéletességéhez vezető útjainkat e téren is ne mélyítsük.

E célból a vármegyei háziipari szövetkezetre volna szükség, hogy az általános munka beindításával egyidejűleg az értékesítés kérdése is rendeztessék.

Emellett természetesen szükségesnek mutatkozik a munkásság vállalkozó szövetkezeteinek életrehívása. Hogy az ilyen szövetkezetek mennyire alátámasztják a munkásosztály létérdekeinek javulását, mi sem bizonyítja jobban, mint az 1923-ban alakult Kalocsai Földmunkások Vállakozó Szövetkezete, mely 99 taggal indulva ma 626 tagot számlál és eddig 805.873 P-t hozott a magyar föld legszegényebbjeinek és kölcsönkönyvtárt tartva fenn, műveli a földmíves nép szellemvilágát, gyermekeinek ingyen tanszert és tankönyveket nyújtván minden tanév küszöbén.

Szövetkezeti élet.

Gróf Károlyi Sándor fóti földbirtokos indította el megyénkben a szövetkezeti mozgalmat. Legrégibb Hangya szövetkezetünk az általa alakított fóti Hangya szövetkezet, amit a szövetkezeti élet 50 éves múltjában követtek a többi községek és elmondhatjuk, hogy ma már alig van a vármegyének pár olyan községe, ahol Hangya bolt ne lenne. A H angya boltok voltak az első érdekvédelmi váracskái a kisembereknek, amit fokozatosan követtek a Hitelszövetkezetek a gazdakörökkel. Az a hálózat, mely ma szövetkezetekkel és gazdakörökkel, mint a haladó gyakorló élet, mindennapi iskoláival átszövi a vármegyét, a legerősebb oszlopa és védelme termelésünknek. Gróf Széchenyi István álmai későre valósultak meg, de annál erőteljesebben. Az 1847—49 és 50-es évek nagy eszméi ma kiterítve és feldolgozva állanak előttünk és a vármegye kultúrájának egyik értékes gyöngyét alkotják. A gazdakörök és falusi olvasókörökből indult útjára a szövetkezeti élet, mely ma már izmosodott fájává növekedett Pestvármegye mezőgazdasági életének. Ilyen gazdaköreink működnek ma: Abony, Jászkarajenő, Kocsér, Törtei, Ujszász, Zagyvarékás, Alsódabas, Alsónémedi, Bugyi, Gyón.

76