Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
I. rész - Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegye történetének foglalata
A vármegye történelmi szereplése a török hódoltság kezdetéig. A földrajzi fekvés, a természeti adottságok és az a történelmi tény, hogy Árpád fejedelem törzse választotta ki letelepülési helyéül, a vármegye területét: az ország központjává avatta azt. Egész természetes tehát, hogy ehhez képest is vette ki a részét azokból a történelmi eseményekből, amelyekben oly gazdag nemzetünk történelme. Alig van királyunk, akinek nevéhez ne fűződnék valamelyes esemény, amelynek színhelye vármegyénk területe. Röviddel a kereszténység felvétele után, amég itt-ott megmaradt pogány magyarság utolsó küzdelme, amely nem is annyira a kereszténység, mint inkább a beszüremkedett németség ellen irányult, itt folyt le a megye területén. A németbarát Péter uralma ellen feltámadt pogány magyarok a rákosi mezőkön és a pesti rév tájékán várakoztak a száműzetésükből hazahívott Árpád hercegekre, Andrásra és Leventére. Amikor a Székesfehérvárott összegyülekezett papság megtudta a hercegek bejövetelét, nagy küldöttséget menesztett elejbük, élén Szent Gellért püspökkel. A küldöttségnek az útja a pesti révnél gyülekezett pogány magyarok serege között vezetett. Az ott tanyázó pogány magyarság megtámadta a küldöttséget, lekaszabolta azt és vezetőik közül Gellért püspököt a ma róla elnevezett Szent Gellért hegyről a Dunába taszította. Az országba bejött hercegek közül András azonban a fölkelt pogányság ellen fordult és azt széjjelverte és ezzel az utolsó pogány magyar mozgalom is teljesen megszűnt. A pogány magyarsággal rokonszenvező másik Árpád herceg, Levente visszavonult és, mint tartják, Taksonyba temettette el magát. Ugyancsak vármegyénk területén zajlott le az Árpádok uralma alatt a már említett szomorú emlékű mogyoródi csata- 1074-ben Géza és László hercegek az ország javarészének a biztosítására, szövetkezve sógorukkal, a morva Ottóval, a szerencsétlen Salamon király ellen támadnak. A szembenálló seregek Mogyoródnál ütköztek meg, László és Géza hada teljesen megsemmisítették Salamonnak a seregét, széjjelverték azt, Salamon maga is külföldre kényszerült menekülni. Ennek a csatának az emlékét örökítette meg Szent László az ott épített egyházzal. A hazánkat a XII. században pusztító események Pest-Pilis-Solt vármegyét sem kímélték meg. így az 1091. évi táján betörő kunok rettentő pusztítást vittek végbe a Duna-Tisza közén mindaddig, míg a Horvátországban tartózkodó Szent László király hírét nem vette a kunok betörésének és gyorsan visszatérvén, űzőbe vette a vármegye területéről addig már visszavonult kunokat és teljesen széjjelverte azok seregét. Az előzőkben már részletesen megemlékeztünk Imre királynak Boleszló váci püspökkel szemben tanúsított magatartásáról az Imre és Endre között felmerült viszályról. Ugyancsak vármegyénk területéhez fűződik II. Endre feleségének Gertrudnak tragikus esete is. Amíg II. Endre hadseregével az ország más részén járt, Gertrud királyné idegenekből álló udvarával a pilisi hegyekben mulatott. A II. Endre uralmával elégedetlenkedő főurak, akik boszút esküdtek Gertrud udvara ellen, megtámadták a pilisi hegyekben mulató Gertrudot és annak kíséretét és a királynét, akit minden rossz forrásának ismertek, leszúrták. A végzetes kimenetelű tatárjárás pusztításai sem kímélték meg a vármegye területét. 1241-ben IV. Béla Óbudán tartózkodásában vette hírét a tatár veszedelemnek és innen tette meg intézkedését annak elhárítására. Alig gyüjthette maga köré seregeit, a tatárok máris átgázolva a szorosokat eltorlaszoló akadályokon, 1241 tavaszán elözönlik Pest környékét. Ostrom alá fogják Vác városát és fekete vasárnapon azt teljesen fölégetik, elpusztítják. Pusztítva és dúlva száguldják végig Pest vidékét, Gödöllő környékét és a Duna-Tisza közét. IV. Béla Pest várában várta hadai megerősítését, de türelmetlen serege egy része Ugrón püspök vezetésével nem nézhette tétlenül a tatárok pusztítását és ezért megtámadta a tatárokat. A nehézkesen mozgó magyar sereget a fürge lovakon gyorsan mozgó tatárok beszorították a szödi mocsarakba, ahonnan alig néhány menekülhetett meg. Röviddel rá a tatárok ostrom alá vették a gyönge fallal körülkerített Pest várát és alig három napi ellenállás után bevették azt. Ettől kezdve 1242 februárjáig megszállva tartották az egész megyét, porrá égetve és teljesen elpusztítva minden ott találhatót. Minthogy pedig az akkori kemény tél lehetővé tette, hogy a megfagyott Duna jegén a tatár seregek átkelhessenek a folyam jobb partjára, így Pilis megyének a Dunántúl fekvő része sem kerülhette el a tatárok dúlását és pusztítását. IV. Béla életének egy másik szomorú eseménye, amely az agg király életét elkeserítette, szintén vármegyénk területéhez fűződik. 1262-ben István herceg, a későbbi V. István király, Bélának a fia megtámadta apját és Isaszegnél megütközve az apja seregével, győzelmet aratott felette és kényszerítette apját, hogy kívánságát teljesítse. Béla halálát is megyénk területén lelte; 1270-ben a Nyulak szigetén ért véget a legnagyobb magyar királyok egyikének munkás élete, azon a helyen, ahol legkedvesebb gyermeke, a szentéletű Margit hercegnő élt, és a mely helyet annyira szeretett. 47
