Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
rácok, megközelítvén a várost, elhajtották a marhákat és megölték az ellenálló gazdákat. Ennél jóval súlyosabb bajok keletkeztek a császári csapatok ellátása miatt. Rabutin seregeinek rablásai után Herbeville tábornok érkezett a város alá. Rákóczi meg akarta akadályozni Rabutin és Herbeville csapatainak egyesülését, ezért felszólította a lakosságot, hogy ürítse ki a várost. Arra számitott ugyanis, hogy az élelem nélkül maradt osztrákok nem fogják tudni végrehajtani a találkozást. A nagykőrösiek közül azonban sokan a városban maradtak és ezzel meghiúsították Rákóczi tervét. A polgárság e részének viselkedését a történelem elítélte, de ők maguk már ekkor súlyosan megbünhődtek árulásukért. Herbeville csapatai 8 napig tartó pihenésük alatt több mint 50 ezer forint kárt okoztak, emellett kifosztották a lakásokat, felégették a vízimalmot és a város köré telepített kőrisfaerdőt. A kurucok bosszújától kellett most tartania Nagykőrösnek. Bercsényi Miklós üzenetében kilátásba is helyezte a büntetést, de addig is újabb követeléseket támasztott, melyeket teljesíteni kellett. Nemsokára Rabutin megérkezett Erdélyből és Kőrös újabb rablásokat, fosztogatásokat volt kénytelen elszenvedni. A sok csapás miatt már a város teljes pusztulásával kellett számolni, úgyhogy Rákóczi megbocsájtott és katonákat küldött védelmére. Amikor lemenőben volt a kurucok napja, megbátorodott a rác és megkísérelte Kőrös elpusztítását. A maroknyi védősereg és az elszánt polgárság azonban visszaverte a túlerőben lévő rác csapatokat és hosszú időre elvette kedvüket a város zaklatásától. 1710 Kőrös történetének is szomorú éve. A pestis pusztítása után visszahúzódtak a kurucok a Duna-Tisza közéről. A következő évben tette le Károlyi Sándor a majtényi síkon Rákóczi fegyverét. A kuruc szabadságharc elbukott, de annyi eredménye mégis volt, hogy most már mi is hathatós követelésekkel léphettünk fel az uralkodónál régi alkotmányunk helyreállítása és tiszteletbentartása iránt. Nyugodtabb idők jöttek és a város is lassan fejlődni kezd. Ekkor vált Nagykőrös a reformáció egyik központjává. A XVIII, század közepén már oly kevés itt a katolikus, hogy egyházuk lelkészt sem tartott. De még mindig kísértenek az elmúlt súlyos idők emlékei. 1735-ben a Pero-féle lázadásban vettek részt a város polgárai. 1739-ben újra pestis tizedelte meg a lakosságot. A hétéves háború véráldozaton kívül súlyos anyagi áldozatokat is követelt Nagykőröstől. 1744-ben tűzvész fenyegette pusztulással a várost. 92 ház és 5 szárazmalom esett ekkor a lángok martalékául. Nagyban gátolta e kisebb-nagyobb csapásokon kívül Nagykőrös életének fellendülését a jó útak hiánya. Valamit segített útjain József trónörökös látogatása 1768-ban, amikor a magas látogatás miatt kijavították az országutakat. Ez időben, 1772-ben szervezték újjá a katolikus egyházat. Erdélyi József váci kanonok felterjesztésére Migazzi Kristóf püspöki adminisztrátor a város tiltakozása ellenére Hatos Imrét nevezte ki plébánosnak. A katolikusok temploma is felépült 1782-re, addig az istentiszteleteket a vármegye által kijelölt, úgynevezett „kvártélyház“ egyik termében tartották. A zsidók letelepedését Nagykőrösre szintén a XVIII, század végére teszik. Egy 1792-es összeírás csak 51 zsidót említ a városban. A zsidók békésen éltek a többi lakosokkal. Súrlódásra csak a földesúri adók könyörtelen behajtása adott okot, amiért a nagykőrösi zsidók panaszt is emeltek a helytartótanácsnál. 1850-ben már nyilvános zsidóiskola volt a városban. A század vége felé új terheket raktak a lakosság vállára. A napoleoni háborúk csapatai közül a Ferenc főherceg dragonyosezred két évig állomásozott túlnyomóan a város költségén Nagykőrösön. Ezután a XIX. század első harmadában a nyugodt fejlődést csak egy nagyobb tűzvész zavarta meg, (1826) amely a városnak csaknem felerészét elhamvasztotta. A század következő éveiben végre az erősebb gazdasági fejlődésnek kultúrális téren is következményei támadtak: 1833-ban megnyílt a nagykőrösi református tanítóképző intézet. A pesti vasútvonal kiépítését azonban a szabadságharc kitörése miatt el kellett halasztani. Kőrös nagy lelkesedéssel üdvözölte a 48-as vívmányokat. Amikor a megye felhívását megkapta, önkéntes sereget toborzott és a nemzeti ellenálláshoz szükséges pénzeket gyűjtéssel igyekezett előteremteni. A júniusi események hatására megkezdik a helybeli nemzetőrség kiképzését és felfegyverzését. Puskájuk azonban nem volt elegendő mennyiségben, ezért karddal, fokossal és vasvillával szerelték fel nemzetőreiket. Már a szabadságharc elején Pestre indul Kőrösről az első megyei honvédzászlóalj. De amikor Kossuth Lajos alföldi útja közben Nagykőrösön is elmondja lelkesítő beszédét, százszámra indulnak a polgárok az ozorai táborba, közöttük az idősebb gimnazisták is tanáraik vezetésével. A szabadságharc hősi küzdelmei során 1848 szeptember 28-án Pákozdnál kerülnek szembe a nagykőrösi honvédek régi ellenségükkel, a rácokkal, akik fölött itt, majd négy nap múlva Ozorán újra győzelmet aratnak. 1849 elején császári csapatok szállják meg a vidéket. Jellasich közeledésére a lakosság zöme elmenekült és kincseit elrejtette. Ez év márciusában 22.000 osztrák katona állomásozott Nagykőrösön. Ittartózkodásuk semmivel sem járt kisebb kárral, mint a kuruc kor császári csapatainak látogatásai. A város vesztesége ekkor meghaladta a 100.000 forintot. A szabadságharc magyar honvédéi, közöttük 1.500 nagykőrösi, hiába küzdöttek nemzetük jogaiért. Miként a Rákóczi-féle szabadságharc, ez is elbukott, de még súlyosabb megtorlást váltott ki az idegen hatalomból, mint a kuruc felkelés. 1850-ben felfüggesztették a 77
