Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)

II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története

árvíz, amely Pestet is elöntötte, Dunabogdányon nagy pusztítást müveit, 1845-ben lángok emésztet­ték meg a református templomot és mintegy 60 házat. A szabadság­­harc idején egy újabb tűzvész a katholikus templomot is elpusztí­totta sok más épülettel együtt. Még ezután is megismétlődtek az elemi csapások. Az árvíz 1876- ban, 1880-ban, majd az 1897-es és az 1907-es években látogatta meg, nagyobb tüzeset pedig 1850-ben és 1888-ban fordult elő. A község ma kisbirtokosok kezén van. A XVIII. században még a Zichyek birto­kai voltak itt, utánuk a szabad­ságharcig az óbudai koronaurada­lomhoz tartozott a határ. KISOROSZI. A község lakói a Kálmán ki­rály idejében betelepült oroszok­tól származtatják eredetüket, de errevonatkozó dokumentumok nincsenek. A Rosd-család birta a környéket az Árpádházi ural­kodók alatt, akik kiváltságos bánásmódban részesítették a la­kosokat. — E kiváltságokat az első Habsburgok alatt is meg­őrizte a község. A török hódolt­ság elején 28 ház adózott itt a budai kincstárnak, de 1634-ben már csak négy adófizető házat mutat ki a török adókönyv. Az or­szág felszabadulása után a lakos­ság visszakapta régi előjogait, sőt 1692-ben a haditerhek alól is mentesült a község, melynek a szatmári békekötés utáni években 11 adófizető házhelye volt. Mint ne­mesi helység, nem volt hajlandó a földesuraknak dézsmával és ro­bottal szolgálni, bár ezek mint, Starhemberg Tamás és utódai min­dent elkövettek, hogy jogaikat a lakosokra kiterjesszék. A XVIII, század folyamán sok küzdelmébe került a községnek szabadságjo­gai megtartása, A kamara 1490- ben a gróf Keglevich-családnak zálogosította el a földeket, majd a visegrádi királyi birtokok közé sorozták. PILISBOROS JENŐ. A budai főesperességhez tar­tozó plébániájáról 1333-ban tör­ténik emlités egy pápai jegyzék­ben. Ekkoriban Burusyeno-nek ír­ják a nevét, Száz évvel később a Jeney-nemzetség tulajdonában ta­láljuk, itt vannak ebben az időben a Szántai Laczk családnak is földbirtokai, melyeket a király váltott meg csere útján. A hódolt­ság alatt törökök lakják, majd ezek kiűzetése után németek tele­pülnek meg a községben. így lett egyidőre a magyar .Borosjenőből Weindorf. A róm. kath. templom 1698-ból származik. A XVII. szá­zad elején a Clarissa-apácák bir­tokában van a föld, egy évszázad­dal később József nádor szerezte meg vétel útján s ma is a főher­cegi család birtokában van a hely­ség. 1826-ban nagy tűzvész pusz­tított a községben. PILISCSABA. A rómaiak korában is lakott hely lehetett, amiről az ásatások során nyert leletek tanúskodnak. Értékes történelmi emlék a plé­bánia-templomban látható Mária­­szobor is, melyet ismeretlen szobrász faragott fából 1299-ben. A margitszigeti apácarend 1274- ben kapja birtokul Mois nádor­tól, 1393-ban a pálosoké a község, míg 1467-ben ismét a margitszi­geti apácák tulajdonában talál­juk. A török uralom alatt a refor­mátusok egyházat alapítottak a községben, mely a felszabadító harcok idején elpusztul, de a szat­mári békekötés után újra települ német és tót lakossággal, 1720-tól kezdve a budai Clarissa-apácák birtokában találjuk, ők bírják öt­ven évvel később is, az úrbéri rendezés korában, amikor 25 telek­ből állt a községhatár. Ebben az időben épült a róm. kath. plébá­nia templom, míg a plébánia már a század elején alakult. A mult század elején József nádor vette meg a földeket és ma is József főherceg a földbirtokos. PILISSZÁNTÓ. Legrégibb történelmi emlék a községben a Marcus Aurelius ró­mai császár idejéből származó két mértföldmutató kőoszlop, melye­ket a róm. kath. templom bejá­ratánál ma is láthatunk. A XIII. században a Pálos-rendnek volt itt kolostora. A török hódoltság végefelé elpusztult a község. 1695-ben még lakatlan helyként szerepel az összeírásokban. Ké­sőbb magyar és tót lakosok tele­pülnek ide és a község hamaro­san gyarapodásnak indul. 1720- ban már 35 adófizető háztelket mutat ki az adólajstrom. De ek­kor már német elemek kerültek túlsúlyra. Az óbudai koronaura­dalom erre a községre is kiter­jeszkedik, az 1770-es úrbéri ren­dezés már ebben az állapotban mutatja ki. A róm. kath. lakos­ság 1772-ben létesített itt plébá­niát, de az anyakönyveket 1760- tól kezdve vezette. Ebben az év­ben épült a róm. kath. templom, amelyet gróf Zichy Miklósné bő­kezűsége hozott létre. Ő volt a község földesura ebben az idő­ben, utána az óbudai kincstár birtokába került a helység, mely­re 1824-ben Jurkovics Márton és Mátyás kap a királytól nemesi adománylevelet. A pilisszántói Gyurkovics-család, miután 1829- ben szép kastélyt épített a bir­tokra, a szabadságharc idejéig birta a földeket. Az ötvenes években vásárolnak itt birtoko­kat Botzenhardt János, Forster János és Rakovszky Gusztáv. A községhez tartozó Pilishegyen Orosdy báróék építettek szép kastélyt 1899-ben. PILISSZENTLÁSZLÓ A régi magyar Pálos-rend ala­pította itt a Szent László-kolos­­tort 1290 táján, amely a török háborúkig épen maradt. A törö­kök kivonulása után a pálosok visszakapták birtokaikat, ame­lyeken magyar és tót lakosság települt meg. 1720-ban 25 volt az adófizető háztartások száma. A pálosok után a pilismaróti vallás­­alapítvány birtokába ment át. Róm. kath. temploma 1790-ből való. PÓCSMEGYER. A község határában fekvő Leányfalu nevű puszta a közép­korban Leányfalva néven, mint község nagyobb szerepet játszott. A Leányfalvai-családtól 1477-ben veszi meg a Tahi Botos-nemzet­ség a föld egyrészét, Pócsmc­­gyert a Rosd-család alapitotta az Árpádházi uralkodók alatt. Buda elfoglalása után török uralom alá kerül. 1559-ben már a szultán helytartóinak adózik 46 házhely arányában. Húsz évvel később Üvejsz budai basa a község hü­­bérura, aki nem mutatott túlsá­gos szerénységet az adók behaj­tásában. A hitújítás hullámai ide is hamar eljutnak. A XVII. szá­zad elején megalakult a refor­mátus egyház és a Dunaparton szép templomuk épül 1788-ban. A pusztulástól megmenekült a község a hódoltság alatt, 1633—34- ben a visegrádi körzetben adó­zik a török adókimutatások sze­rint. 1690-ben, amikor oly sok községet talált lakatlannak a népszámlálás, Pócsmegyer még mindig fennállt és fizette az adót. III. Károly uralma alatt rohamosan gyarapodik népesség­ben, 1720-ban már 34 házhelyet állapítottak meg az adójegyzékek. A községi földeket a gróf Ester­­házy-család kapta meg és birta a szabadságharcig. Az 1838-i nagy árvíz Pócsmegyert sem kímélte meg. Öt ház kivételével minden lakóház elpusztult, csak a tem­plomot és papilakot kímélte meg az áradat. 1860-ban vállalkozók kezére került a földbirtok. Utób­bi időkben a Hohenlohe-Oehrin­­gen-család szerzett itt nagyobb 32

Next

/
Oldalképek
Tartalom