Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
és tót lakost számlál, akik javarészt rém. katholikus vallásúak. Templomuk 1790 táján épült. — Ivánkáéktól a Kass-, Matolcsy- és Virág-családok örökölték a birtokot. Századunk elején Prónay Dezső, br. Kass Andor és Matolcsy Miklós birtokában van a községi földek jelentős része. KÓKA. A község története mintegy 1400-ig nyúlik visza a feljegyzésekben, de a környék magaslatain ma is fellelhető romok és temetők régebbi múltról tanúskodnak. A füszögi völgyben állítólagos kolostor maradványait találjuk. 1409- ben Zsigmondi király a Pelényicsaládnak adományozta, minthogy az előbbi földesúrnak, Kapi Jánosnak örökösei nem voltak. De 1410-ben elcseréli a dominiumot, hogy azt a királynőnek, Cilley Borbálának adhassa. Ugyanezt a birtokot Rábi- és Szent Egyedpusztákkal együtt 1439-ben Erzsébet királyné kapja meg és királynői tulajdon marad a törökök betöréséig. Véres ütközetek dúltak itt ekkor, különösen a Peres-dűlő nevű határban. A község az ütközet halottainak eltemetése és 30 arany vérdíj fejében pátenst kapott az egész területre. Így szerepel a Ivóka neve az 1639-es török adókönyvben is. A róm. kath. plébániát már előbb, az 1573-at megelőző években alapították. Az ozmán uralom megdőlte után már 218 porta arányában adózik. A község pecsétnyomóján, mely 1718-ban volt használatban, a „Kókai Signum“ körirat szerepel. Ebben az időben, amikoris már 87 háztartást számlált a község, Koháry István volt a földbirtokos, majd vétel útján gr. Károlyi Sándor kezébe kerül a határ. Ekkor épült a Szt. Margitról elnevezett kápolna, gr. Károlyiék dézsmál vetettek ki a községre, mely ellen a lakosság a régebbi adománylevél alapján tiltakozott, de jogait nem tudta érvényesíteni, már csak azért sem, mert az okirat időközben elkallódott. A község határában van Várokpuszta, mely az Árpádok alatt népesebb település volt, de a török pusztítás eltüntette a föld színéről, úgyhogy gróf Keglevieh Miklós tulajdonában már mint puszta szerepei az 1690-es kimutatás szerint. A birtokot 1871-ben vette meg a község birtokossága, gróf Keglevieh Bélától. NAGYKÁTA. A honfoglaló ősöktől származtatja eredetét az a Kát a-család, mely a Zagyva és Tápió között nyert hatalmas területet birtokul. Nagykátával együtt hét község létesült ezen a domíniumon, a mely hét évszázadon át a Ráta y-nemzetséget vallotta urának. 1220-tól 1288-ig Kata y Absolon, Demeter István és Bertalan következnek egymásután, mint Nagykáta, Szentmártonkáta, Egreskáta, Szenttamáskáta, Boldogasszonykáta, Csekekáta és Szentlőrinckáta földesurai. A mai Nagykáta ebben az időben még Csekekáta nevet viselte. Az eredeti Nagykáta később, 1710 körül pusztult el és Csekekáta örökölte nevét. így eddig az időpontig Csekekáta történetét kell nyomonkövetriünk. A lóm. kath. templom harangja, melyet 1727-ben öntöttek, még ezt a nevet viseli feliratában. A harangot, mint történelmi emléket Dessewffy Emil főszolgabíró mentette meg a beolvasztástól. Gyűjtést indított, amely 240 forintot eredményezett. A harangot Egresen helyezték el, ma is ott látható. A község a törökök kivonulása után is megtartotta magyar jellegét. Az 172Ö- ban kimutatott 83 adófizető házhely közül csak nyolcat laktak tót nemzetiségű családok, a többi magyar volt. Mária Terézia királynőtől 1743-ban kiváltsági jogokat kapott Nagykáta. A XVIII, század derekán a gróf K e g 1 e v i e h-család kapta birtokul át a kátai földeket, nagyrészt ennek utódai öröklik azóta is azokat a legújabb időkig. Az 1770-ben foganatosított úrbérrendezés 105 ^ V32 úrbértelket állapított meg a községi területeken. A felvilágosodott szellemű gróf Keglevieh-család egyik tagja, gróf Keglevieh Gábor már 1839-ben folyamatba helyezte a birtok tagosítását, ami egy év leforgása alatt be is fejeződött. A községhez tartozó Egreskáta puszta is Keglevie h-birtok; egy oklevél szerint, mely ma is a család birtokában van, hétkátai K á t a y Ferenctől vette meg azt egyik gróf Keglevieh, aki a birtokra később királyi adománylevelet kapott. Egreskátán gróf Keglevieh László a múlt század elején szép úrilakot építtetett. A kastélyban gazdag gyűjtemény látható, mely mintegy 3000 kötetet számláló könyvtárból, régi mesterek értékes festményeiből (köztük több valódi Rembrandt) áll, itt van elhelyezve gróf Keglevieh Miklós afrikai vadász-útjából hazahozott nagybecsű gyűjtemény is. De a régi Kegleviclikastély, melynek tulajdonosa ma részben Nagykáta község, részben a Dessewffy-család, szintén bővelkedik műkincsekben. Az itt elhelyezett, mintegy 4000 kötetet számláló könyvtár a Dessewffyek tulajdonában van. Értékes gyűjtemény a helyi kaszinó 1500 kötetes könyvtára is, ezenkívül dr. Kelemen Lajos, aki kúriáját szintén a gróf Keglevich-családtól vette, 500 kötetes bibliofil jelentőségű könyvgyűjteményt őríz gazdag családi levéltárral együtt. PÁND. Nevével először egy 1459-ből származó okiratban találkozunk, melynek adatai szerint a község birtokain a Haraszti-, Szilassy- és más családok osztoztak. Később az Elvedieket uralta a község. A török megszállás alatt a pesti nahije községeivel együtt adózik a lakosság, bár csak két adófizető háztartást tud itt kimutatni a török adókönyv. Lakói ebben az időben és későbben is színmagyarok, nagy református egyházzal. A törökök kiűzésével járó harcokban ez a község is megsemmisült, a helyén maradt parasztságot a Fáy-nemzetség birtokolta. Hamarosan újra települ és 1720-ban 20 háztartás után fizet adót a község. Három évtizeddel később Gyürky Istvánt, a Szilassyakat, 1770-ben pedig Egri Zsuzsannát, Györki Pált és ismét Szilassy Jánost, Lászlót és Sándort találjuk itt, mint földbirtokosokat. Századunk elején a község tekintélyesebb földesurai Szilassy Kálmánon kívül Horváth Zsigmond és Patay Sámuel. SZEXTLÖR1XCKATA. Ezt a zagyvaparti községet a többi környékbeli helységekkel együtt az ősi Káta-család alapította. Későbben, így az 1473-iki feljegyzések szerint, a Kókai- és Galsai-nemzetséggel osztoznak a birtokon. Eredetileg együvé tartozott a község Tamáskátával és Boldogkátával. A XVII. század végén elpusztult és csak 1695-ben kezdődik az új telepítés. Ebben az időben Sőtér Ferenc, pestmegyei alispán itt a földbirtokos. 1720- ban 43 háztartás adózik a községben. A róm. kath. templom 1727- ből származik. Az 1754-iki cenzus báró Péterffy Jánost, a Laczkovics-családot, Sőtér Imrét és a Bajóky-örökösöket sorolja fel a legnagyobb birtokosok között. Félszázaddal később, amikor országszerte megtörtént az úrbéri reform, az 52 16/32 úrbérteleken a Péterffy-, Laezkovics- és Sőtércsalád mellett Beniczky Teréz, később a kihalt Péterffy helyett a br. Bedekovich-család osztozott. A lőrinckátai Laczkovics-család egyik sarja volt a Martinovics— Hajnóczy-féle szervezkedés egyik 29
