Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
hadak vonulnak át rajta. A tápióbicskei csata diadalmas napja (1849 április 4) Mono r történetének is emlékezetes dátuma. M on o r határát is sok vér áztatta ezen a napon. Budavár ostroma után a monori nemzetőrök merész elhatározással felszedik a vasút sínéit, hogy ezzel is megakadályozzák a Tisza felé tartó osztrák seregek előnyomulását. A terv szerzői börtönbe kerültek. Az isaszegi csata előtt A s b ó t h honvédéit látta vendégül a község, mely azonban a kozák csapatok látogatásától sem maradt mentes. A Bac h-korszak alatt Monorra is szomorú napok virradnak. A politikai elnyomáson kívül 1863 június 20-án borzalmas elemi csapás is éri a községet: rettenetes jégeső 7 óra járásnyi körzetben a könyék minden vetését elpusztítja, ami egy éhínséges telet vont maga után. Az 1866-os országos fagy súlyos takarmányhiányt idéz elő. minek következtében az állatállomány jórészt kipusztul. A kiegyezést követő évtizedekben gyakori hadgyakorlatok szintere a gyors fejlődésnek induló helység. Az 1889-i királygyakorlaton, melyeken I. Ferenc József is résztvett, a Kossuthra esküvő magyar fiatalság sárbatiporja a gyűlöletes fekete-sárga zászlót, ami végül is odavezetett, hogy az eddig általánosan használt császár i-k i r á- 1 y i elnevezés helyett az é s kötőszó közbeiktatásával a császári és királyi (k. u. k.) kifejezést harcolta ki a magyar országgyűlés. A község fejlődése ezután hirtelen inegtorpan. Sokan a zászlóafférrel hozták összefüggésbe a község háttérbeszorulását és a király haragját vélték ebben felfedezni, holott az ok tulajdonképpen a főváros közelében fekvő községek és telepek rohamos fejlődése volt. A káptalani földeknek egy kézben való bérlete ugyancsak nagymértékben odahatott, hogy a község fejlődésében megállt. Mindez a község pecsétjében is kifejezésre jut, mert míg a 70-es években „Monor város“ olvasható rajtuk, a század végén már nagyközségként szerepel a helység. A világháború 200 hősi halottat követelt a községtől, mely a szomorú emlékű forradalmak után a román megszállást is kénytelen elszenvedni. Egy elesett román katonáért, akit a visszavonuló vörös csapatok páncélvonatról lelőttek, a román megszálló csapatok parancsnoka 53 foglyul ejtett vörös katonát kihallgatás nélkül agyonlövetett. A nemzeti megújhodás két évtizede alatt Monor ismét a fejlődés útjára lépett. Pilis. Az Árpádházi királyok alatt már fennáll. III. Béla alapítólevele szerint a ciszterciták itteni apátsága 1184-ben létesült, mely később is szerepel a történelem folyamán. A tragikus sorsú Gertrudis királynő Katona József remekművéből, a Bánk-bán-ból is jól ismert felesége III. Endre királynak itt van eltemetve. A tatárjárás alatt felégetett apátságot IV. Béla újból rendbehozatta. Másodszor a mohácsi vész után lett az apátság a lángok martaléka, amikor is hosszú időre lakatlan maradt a helység. Ezt megelőzőleg a váci püspökség, a Kerekegyházi-, Poltharaszti- és más nemesi családok osztoztak a község területén. Még a Rákócziszabadságharc befejezése után 1720-ban sem szerepel Pilis a krónikák lapjain. Csak ezután fog a telepítés munkájához a Beleznaycsalád, amely azt birtokba kapta. Ettől kezdve az ő nevükhöz fűződik a község fejlődése. Beleznay János tábornok építette a családi kastélyt, egy másikat Beleznay Ferenc emelt a XIX. század közepén. A régi falakhoz családi vér is tapad: az egyik Beleznay édesapját ölte itt meg, Beleznay Sámuelt, amiért halálbüntetést szenvedett. Később a Gubányi- és Nyerges-családok is nagyobb szerephez jutnak a község történetében. Az 1848-iki szabadságharc alatt már együtt szerepelnek e családok, mint a község birtokosai és egyes tagjai, mint Beleznay Ferenc, tevékeny részt is vettek a nemzeti ellenállás küzdelmeiben. Az utóbbi időkben Nyári Gyula, Gubányi Mihály, mellettük Ilkey Sándor és gróf Bethlen Pálné a legtekintélyesebb földbirtokosok. ÜLLŐ. Mátyás király uralkodása alatt kerül először felszínre „Illew“ neve, mely egy 1487-ből származó okirat szerint a vármegye szék-FARMOS. A legrégibb adatokban Farmos néven szerepel. Budavár visszafoglalása után ez a község is az elpusztult, elhagyott helyek sorát gyarapítja. Később a Gyapaycsalád birtokába került és a szatmári békét követő években Nagykátához csatolták. A vármegye 1727-ből származó feljegyzéseiben Bene Ádámot, Grassalkovich Antalt, Egri Györgyöt, Aszalay Fehelye volt. A török hódoltság és az azt követő hadjáratok eltüntették a föld színéről a községet. A harci zaj elültével visszaszálingóznak a lakosok. Ekkor a váci püspökség birtokában van a község, de még mindig gyér népességű. 1711-ben kerül át a káptalan tulajdonába, mely azt a szabadságharcig bírta. A tájosztás után, melyet 1862-ben foganatosítottak, a váci káptalan mellett dr. Kunz Jenő, Vargha Gyula és a Szeél-család osztoznak a község területein. A környékbeli Pusztalöb a mult század elején a Ráday és .Fáy nemzetség rezidenciája volt. VASAD. Ez a község is, mint a legtöbb alföldi település, elpusztult abban az időben, mikor a felszabaduló hadak a törököket kiűzték hazánkból. Később újraépült a község. Az 1837-ből származó adatok szerint a gróf Ráday-, gróf Wartersleben-, a Fáy-család és Liptay Alexandra osztoztak a területein mint birtokosok. VECSÉS. A község történetének első adatát 1434-ből nyerjük, amikor is Syke Jánostól a Farnosi-család birtokába kerül egy része. Róbert Károly neje, Erzsébet adományozólevele viszont a Tahy Botos családot teszi meg birtokossá ezen a vidéken. Vecsés sem kerülte el sorsát a törökdúlás idején, úgyhogy csak a szatmári békét követő császári közigazgatás foglalkozik vele újra és csak mint pusztát említi meg, mint Maglód tartozékát. A XVIII, század elején herceg Grassalkovich Antal kapja meg és kezdi a telepítést. Ebben az időben létesült a róm. kath. plébánia és épült hozzá a templom. Újabban gróf Vigyázó Sándorné és gróf Andrássy Sándor birták a község határának tekintélyes részét. rencet, Lovász Istvánt, Csörgő Bálintot és más nemeseket találjuk felsorolva, mint földbirtokosokat. 1737-ben a pusztát Jeszenák János birta, valamivel később Guotli Jánosé a birtok. Pontosan nem tudjuk, mikor emelkedett a községek sorába, de 1791-ben a pecsétnyomóján Possessio Farmos körirat szerepel. A szabadságharc előtt Prónay Gáboré és az Ivánka-családé a községi határ. Ebben az időben 827 magyar Nagykátai járás
