Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
I. rész - Budapest környéke települései és megoldandó kérdései
sok és széttéphetetlen szála fűzi a Budapest-környéki településeket a főváros életéhez, a közös érdekeknek s a majdnem közös területeknek egyazon problémái, amelyek elől ridegen elzárkózni nem lehet az ország legnagyobb törvényhatóságának, még akkor sem, ha ezek az „öv-városok“ közigazgatásilag Pest-Pilis-Solt- Kis-Kun vármegyéhez tartoznak. Nem kétséges, hogy Pest vármegye vezetőségének világvárosi problémákkal kell viaskodnia, amikor Budapest-környék félmilliós lakosságának életét irányítja. Az is bizonyos, hogy ez a vármegyei közigazgatás feladata magaslatán áll, mert annak köszönhető, hogy a pestkörnyéki közületek — dacára a főváros sokszor elzárkózó, gyakran ellenséges politikájának — biztosan haladnak a fejlődés útján. De ez a fejlődés nem áll arányban azokkal a lehetőségekkel, amelyek adva lennének akkor, ha a főváros nem állná útját azoknak a törekvéseknek, amelyekért a vármegye vezetősége a közelmúlt időkben oly gyakran síkra szállt. Budapest közvetlen környékén több mint ötszázezer ember él ipari centrumokban, hatalmas megyei városokban és nagyközségekben. Ezen közületek helyén pár évtized előtt még szántóföldek, vagy legelők voltak. Az egyetlen kivétel ezek közül talán Budafok, amely kétszáz éves múltra tekinthet vissza, viszont nem is tekinthető tipikus „öv-város“-nak, mert évszázadok óta kialakult törzslakossága van, s a város fejlődése sem számszerinti, sem kultúrális tekintetben nem veheti fel a versenyt az újonnan alakult pestkörnyéki közületekkel. Budafok, amelyben most kb. 20.000 ember él, a békebeli viszonyokhoz képest legfeljebb megkétszerezte a lakosainak a számát. Érdekes jelenség, hogy a régi, több évszázados múltra visszatekintő települések, dacára annak, hogy a főváros közvetlen közelében vannak, az elmúlt évtizedek alatt alig fejlődtek, de ugyanakkor a pár évtized előtt alakult közületek 40—50.000 emberrel növelték lakosaik számát. Ilyen több évszázados múltú s alig-alig fejlődő közület a 7.500 lakosú Szentendre város s az ugyancsak négy-ötszáz éves Cinkota község, amelynek kb. 6.000 lakosa van. Gödöllő, Mogyoród, Kistarcsa a Hév vonala mentén fekvő régi települések, mely községeknek fejlődése, dacára annak, hogy az úgynevezett világvárosi övezethez tartoznak, nem áll arányban azoknak az új városoknak a fejlődésével, amelyek alig egy-két évtized előtt keletkeztek s szinte a szemünk láttára nőttek nagyra. A rohamosan fejlődő „öv-városok“ kivétel nélkül — s ez magyarázza nagyarányú fejlődésüket — a Beszkárt közlekedési hálózatához tartoznak, a régi települések utasforgalmát pedig a rendkívüli drága tarifájú Hév bonyolítja le. Evvel már el is érkeztünk Budapest-környék egyik legnagyobb problémájához, a Hévhez, amely drága tarifarendszerével és tarifapolitikájával valósággal megakasztja azoknak a városoknak és községeknek a fejlődését, amelyeknek területén az utas- és a teherárúforgalmat ez a vasúttársaság bonyolítja le. Hogy a Hév-probléma Budapest-környék életében milyen sorsdöntő fontosságú, azt a legélesebben a következő statisztikai adatok világítják meg: Pestszenterzsébet 1898-ban alakult, a kilencszázas években, lakossága alig haladta meg a háromezret. 1923-ban 43.000 lakosa volt, ekkor várossá alakult s a most elmúlt tizenöt év alatt a város lakosainak a száma 85.000-re emelkedett! Egy pár évtized alatt közvetlen Budapest határában egy hatalmas város nőtt ki a földből, nemcsak azért, mert szerencsés földrajzi fekvése szinte predesztinálja egy nagyobb szabású településre, hanem főleg azért, mert a Beszkárt méltányos tarifarendszere és közlekedési politikája nem akadályozta meg, hanem inkább elősegítette Pestszenterzsébet amerikai méretű gyarapodását. Ezzel szemben a Hév bonyolítja le a 200 éves Budafok közlekedését, melynek következtében e nagyobb fejlődésre érdemes városnak mindössze 20.000 lakosa van. Ugyanígy felhozhatnék példának Cinkotát, Rákosszentmihályt, vagy Sashalmot, melyek a főváros közvetlen környékén terülnek el, de ennek dacára, az indokolatlanul drága Hé ^-tarifák következtében, fejlődésük csigalassúsággal halad előre. Abban az időben, amikor a Hév Budapest környékén a területi koncessziót megkapta, az azóta hatalmasra nőtt városok jórészt még meg sem alakultak, vagy ha igen, még oly jelentéktelenek voltak, hogy a vasúttársaság bizonyára nem tartotta érdemesnek, hogy Kispest és Pestszenterzsébet felé is kiterjessze hálózatait. Megelégedett tehát azokkal a területekkel, amelyek már akkor lakottak voltak s a társaság szempontjából az üzleti vállalkozás alapjául szolgáltak. Ezek a községek és vidékek Budapest-környék legegészségesebb területei, amelyek település szempontjából sokkal alkalmasabbak lennének városok alapítására, mint azok a területek, amelyeken a település már tulajdonképpen meg is történt. Dacára azoknak a parcellázási kísérleteknek, amelyek ezeken a Hév-területeken állandóan folynak, a lakosság beáradása csak akkor ölthet itt nagyobb arányokat, ha a Hév-tarifákat a Beszkárt átszállójegyek árának megfelelően állapítanák meg. Ez a kérdés azonban különösen azóta látszik megoldhatatlannak, mióta a BHév* részvénytöbbségét a Beszkárt, illetve a főváros vette át, amely a legridegebben elzárkózik minden olyan kísérlet elől, amely ezeket a kérdéseket a méltányosság szempontjai szerint kívánná rendezni. A vármegye vezetősége már hosszú évek óta folytat harcot a Hév tarifapolitikája ellen, a vármegye kisgyülésén és a képviselőházban is számtalan felszólalás hangzott el a Hév tűrhetetlenül drága tarifapolitikája ellen. Hatalmas akciókat indítottak az érdekelt községek összes társadalmi egyesületei és hatóságai és kormányzati intézkedéseket követeltek ebben az ügy-Pestvármegye Adattára. I. rész. 145 10
