Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
I. rész - Budapest környéke települései és megoldandó kérdései
ben. Rámutattak arra, hogy a Hév tarifarendszere nemcsak a községek fejlődését akasztja meg, hanem megbénítja az építkezést, az ipart és a kereskedelmet, csökkenti a forgalmat s az ingatlanok értékét, mely végeredményben a nemzeti vagyon egy részének a pusztulását jelenti. A Hév tarifarendszerének megváltoztatása nemcsak pestkörnyéki probléma, de kihatásaiban országos jelentőségű kérdés is, amely több százezer ember szempontjából majdnem existenciális érdekkel bír. Nem kétséges, hogy a Hév tarifa- és menetrendpolitikáját előbb-utóbb meg kell változtatni és azokat a szükségesség törvénye szerint kell a lakosság életigényeihez alkalmazni. Ez az idő bizonyára el fog következni, ha előbb nem, akkor, amikor Nyugateurópa államainak példája szerint itt is rendezni fogják az „öv-városi“ problémákat. Ez a rendezés nem fogja feltétlenül Nagy-Budapest megszületését jelenteni, el lehet azt képzelni a vármegye jelenlegi keretei között is, vagy pedig egy új pestkörnyéki törvényhatóság alakjában, amely aztán felvenné a „harcot“ a főváros ellen. A „harcot“ szót idézőjelbe tettük, pedig azt komolyan is lehetne érteni, mert a főváros épp elég okot ad arra, hogy fattyúgyermeke, ez a hatalmasra felnőtt Pestkörnyék harcoljon ellene. Nemcsak a Hév-kérdés miatt, vannak ezen kívül is olyan általános érdekű problémák, amelyek mindenkire vonatkoznak, aki csak a vámsorompókon kívül ütötte fel a tanyáját. Elsősorban itt van a vámkérdós, amely a főváros környékén lakó termelőket és iparosokat érinti súlyosan. Ezzel az üggyel e cikk keretében nem kívánunk bővebben foglalkozni, csak azt említjük meg, hogy ez a fővárosi adó indokolatlanul sújtja Pestkörnyék polgárságát és az elzárkózás politikájának szellemében védekezik oly „idegen“ városok ipara és termelése ellen, amelyek úgyszólván összeépültek a főváros házaival és uccáival. A külső Yáci-út folytatásában épült meg Újpest, mely 168 ma is működő gyárával az ország egyik legjelentősebb ipari centruma. A város 70.000-re felemelkedett lakossága számára a gróf Károlyi-féle parcellázás adott megfelelő területet. Az állami, a városi adók, a közszükségetek s a kultúrális és szociális kiadások fedezéséről 3,500.000 pengős költségvetés gondoskodik. Az, aki a Nyugatitól elindul autójával és a Yáczi-úton tíz perc alatt végigrobog, észre sem veszi, hogy elhagyta Budapest területét és máris új közigazgatási területre érkezett. A Beszkárt villamosai bonyolítják le ott is a forgalmat, a Talbot centrálé szolgáltatja az áramot, csak nem a főváros villamosmüvei által, hanem a Trust útján, amely egész Pestkörnyékének kizárólagos áramszolgáltatója. Az áramszolgáltatásnak ez a kizárólagossága szintén besorolható a Hév-kérdés komplexumához, mégis eléggé jelentős, hiszen nincsen kevesebbről szó, csak annyiról, hogy Pestkörnyék villanyárama kereken 40°/o-al drágább, mint a fővárosé. Újpest jelenlegi körülményei között vízellátás szempontjából sincsen kedvező helyzetben, ugyanis legutóbbi megállapodása az Ister vízmüvekkel drága áron biztosítja ivóvízszükségletét. És ezen a ponton egy újabb súlyos, pestkörnyéki problémához értünk: az ivóvízhez! Újpestnek már van vízvezetékből folyó és a legutóbbi időktől fogva élvezhető ivóvize, de a szomszédos Rákospalotának nincsen, csak szennyes, egészségtelen kutvize! Pedig Rákospalota nagy, megyei város, kb. 45.000 lakosa van. Rákospalota után három egymásba épült nagy község következik: a 12.000 lakosú Pestújhely, Rákosszentmihály 17.000 lakosával és a 15.000 lélekszámú Sashalom. Egyik községnek sincsen tiszta, egészséges ivóvize s ez Pestkörnyék legnagyobb részében így van — a nagy megyei városokat s egy-két üdülőtelepet kivéve, mint Mátyás-földet, Budapestkörnyék egyik legszebb virágoskertjét, vagy Rákoshegyet, amely a Rákosmenti, Máv-közlekedésü települések között a legnívósabb. Azt hisszük, hogy nem túlozzuk el a dolgot, amikor azt állítjuk, hogy Budapest környékén legalább 350.000 ember többé-kevésbbé fertőzött, vagy ártalmas kutvizet használ. Hogy ez közegészségügyi szempontból s a főváros járvány elleni biztonságának szempontjából mit jelent, azt nem kell bővebben fejtegetnünk. Pestkörnyék megyei városai közül a legjelentékenyebbek egyike Kispest, amelyet 1871-ben alapított néhány tanyai települő. Ma a városnak 68—70.000 lakosa van, jelentős gyáriparral rendelkezik, évi költségvetése 2.500.000 pengő. Űjabb fejlődési lehetőség elől azonban csaknem teljesen el van zárva, mert a rendelkezésre álló területek nagy részét már lakóházakkal beépítették. Kispest teljesen összeépült Pestszentlőrinccel, amelynek 40.000 lakosa van. Ez a város 1910-ig Kispesthez tartozott, amelytől elvált, majd 1936-ban megyei várossá alakult. Közmüvei nincsenek, csak a Szemeretelep parcellázott területein. Ezek a városok és községek, melyeknek neveit megemlítettük, képezik nagyjában a főváros környéki övezetének azokat a részeit, amelyeket, ha jogilag nem is, de ténylegesen Budapest külterületeinek lehetne nevezni. Ezeknek a városoknak és községeknek a lakosai a főváros életébe teljesen belekapcsolódtak s ha ténylegesen nem is, de lényegében egy világváros polgárainak kell tekinteni őket. A problémák ott merülnek fel, amikor a világváros minduntalan és félreérthetetlen jelekkel figyelmezteti az „öv-városi“ lakost a valóságos helyzetre és arra a deklasszifikált állapotra, amelyben neki éreznie kellene magát. Tanulmányunk során Pestkörnyék néhány súlyos problémáját már szóvátettük, most még a kereseti adó körüli sérelmes helyzetre kívánjuk felhívni a figyelmet. A törvény értelmében ugyanis a pestkörnyéki munkás, aki a fővárosban dolgozik, a kereseti adóját nem a lakóhelyén, hanem a munkahelyén tartozik megfizetni. Kivételt képez az az 146
