Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)

I. rész - Budapest környéke települései és megoldandó kérdései

A BUDAPEST KÖRNYÉKE TELEPÜLÉSEI ÉS MEGOLDANDÓ KÉRDÉSEI A világvárosok körül keletkezett „öv-városok‘ problémái Európa összes államaiban súlyos gondokat okoztak. Ezekkel a problémákkal kapcsolatban olyan kérdések kerültek felszínre, amelyeket a fővárosok és világvárosok szempontjából is minél előbb meg kellett oldani. A nyugati államokban már majdnem mindenhol rendezték ezeket a problémákat: a szomszédos Ausztriá­ban a főváros körül létesült hatalmas „öv-területeket“ kerületekre osztották és Wienhez csatolták, melynek következtében azok teljesen belekerültek a főváros vér­keringésébe és hatalmas fejlődésnek indultak. Ugyan­ilyen módszerrel oldották meg a Berlin körül épült „öv-városok“ problémáit is, amikor azokat a főváros­hoz csatolták s az egyesített városoknak a Gross Berlin nevet adták. De Franciaországban és Angliában is fel­ismerték azokat a veszedelmeket, amelyeket a közvetlen környékükön letelepedett száz- és százezernyi ember­tömegeknek rendezetlen szociális és higiéniai viszonyai okozhatnak és éppen ezért e problémák rendezése érde­kében megfelelő óvintézkedéseket léptettek életbe. Ezek­ben az államokban ugyanis hamarosan szembeötlővé vált az a különbség, amely a SQk évszázados múltú fő­városok lakosságának és társadalmának minden rétegét elválasztja az egy-két évtized alatt kinőtt, gyökértelen, új települések embertömegeitől, amelyeket nem a sor­suk vetett erre a helyre, hanem a jobb és kényelmesebb élet vonzása és mindazon lehetőségek, amelyek a világ­városok forgatagában könnyen adódhatnak. A Budapest-környéki „öv-városok“ ugyanazon tör­vények és behatások következtében keletkeztek, mint mindenütt a világon. Itt is ugyanolyan gombamódra szaporodtak el — egy kőhajításnyira a vámsorompók­tól — az új városok, községek és egyéb települések, mint Európa többi államaiban. A települések oka is ugyanaz: a több és jobb munkaalkalom, a könnyebb élet a nagyvárosi fény, csillogás és a pénz csábítása, mely az ország minden részéből útnak indítja az élet hajó­töröttjeit és szerencsepróbálóit s mindazokat, akik ked­vezőbb helyen s jobb körülmények között akarnak maguknak új existenciát teremteni. A települések külö­nösen a gazdasági fellendülések korszakaiban szoktak a legrohamosabbak lenni, amikor a kereskedelem és az ipar új és új munkaalkalmakat teremt s a jóléttől duz­zadó világvárosban könnyű szerrel el lehet helyez­kedni. De a konjunktúrális idők elmúlása után termé­szetesen megváltozik a helyzet, sőt a tapasztalat azt bizonyítja, hogy az „öv-városok“, amelyek a konjunk­túrák kihasználására épültek, reagálnak legjobban a gazdasági válság legkisebb jelére. Ez természetes is, hiszen az új települések szedett-vedett lakossága, mely­ben az ország minden részének népessége képviselve van, sem gazdaságilag, sem lelkileg nem rendelkezhet oly ellenálló erővel, mint az évszázados múltú főváros, vagy akár az a régi szülőföld, amelyet egy jobb sors reményében új lakóhelyével felcserélt. Az „öv-városok“ közül adódnak az ország legszegényebb városai, ami természetes is, hiszen a lakosság sok helyen 70—80°/o arányban gyári munkásságból áll, amely a gazdasági válság első napjaiban elveszíti kenyerét s az állam és a közületek ínségenyhítö támogatására szorul. Ez a magyarázata annak a megdöbbentő ténynek, hogy még négy-öt év előtt az egyik legnagyobb pestkörnyéki város lakosságának majdnem húsz százaléka a téli hónapok­ban ínségsegélyben részesült! Ilyen körülmények között érthető, hogy a gazda­ságilag jól megalapozott, évszázados kultúrájú tőzsgyö­­keres, fővárosi polgárság és a pár évtizedes múltú városok és közületek lakossága között vagyoni állapot, társadalmi helyzet és világszemlélet tekintetében szem­betűnően nagy különbségek vannak. Az elmúlt egy-két évtized tanulságai pedig azt bizonyítják, hogy az ilyen különbségek gyakran veszedelmesekké is válhat­nak, ha az államhatalom olyan kezekbe kerül, mint a gyászos emlékezetű 1919-es esztendőben. Nem vitás, hogy a gazdaságilag gyenge néprétegek, amelyeket sem származás, sem hagyomány jelenlegi lakóhelyéhez nem köt, könnyen ellenségévé válhatnak annak a főváros­nak, amelytől boldogulásukat hiába várják. A nyomor­telepek és baraktáborok lakói, a közlekedés megoldat­lan problémái, a közegészségügy sürgető szempontjai mind olyan kérdések, amelyeknek megoldása elsősorban a főváros kötelessége és érdeke. A sorsközösség oly 144

Next

/
Oldalképek
Tartalom