Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
I. rész - Dr. Demtsa Pál: A vármegye egészségügye
A VÁRMEGYE EGÉSZSÉGÜGYE Irta: DR. DEMTSA PÁL, m. kir. t. főorvos. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közegészségügye a szemem előtt született meg, mert a háború befejezését követő esztendőkben úgyszólván teljesen elhanyagolt és a közigazgatásnak egyik legmostohább ága volt a közegészségügy. A mai egészségügyi igazgatás nem máról holnapra létesült, hanem az következetes, szívós és évtizedekig tartó munkának az eredménye. Célszerűnek vélt teendőket minden törvényes rendelkezés nélkül egyedül az orvosi karra támaszkodva vezettünk be. Természetesen ma más a helyzet. Ma az egészségügyi igazgatás a közigazgatásnak legfontosabb, legkedvesebb, de egyúttal a legtöbb eredményt mutató ágazata is. A törvényhatóság egészségügyi igazgatásáról és közegészségügyi állapotáról, valamint közegészségügyi intézményeiről az alábbiakban egy rövid és áttekinthető képet próbálok nyújtani. A törvényhatóság területén az egészségügyi igazgatás igazi munkásai a községi, a kör- és a városi orvosok. Nagyobb, népesebb községnek önálló községi orvosa van, a kisebb községek pedig közegészségügyi köröket képeznek, amelyekben a hatósági orvosi teendőket a körorvos látja el. A törvényhatóság területén néhány olyan körorvosi, illetőleg olyan közegészségügyi kör van, ahova több némelyikbe 5—6 község is tartozik. Ez az állapot egész rövidesen meg fog szűnni, mert új orvosi körök létesítésével, másrészt pedig önálló községi orvosi állások szervezésével ez a tömegmunka is meg fog szűnni és egész rövid időn belül minden hatósági orvos célszerű időbeosztással nem csak a gyógyító munkát, az orvosrendőri teendőket, hanem a prevenciót is megnyugtató módon tudja elvégezni. Nem ilyen rózsás a helyzet hatósági orvosi szempontból a megyei városokban. Már évek óta folyik a munka, amely új orvosi állások szervezésére vonatkozik. Az alsóbb és középfokú hatóságoknál az állásoknak a szervezése simán megtörtént, a m. kir. Belügyminiszter úr is jóváhagyta, egyedüli akadálya csak a pénzügyi hozzájárulás megtagadása volt, — azonban szerencsére már ez az állapot is megszűnt, amennyiben új orvosi állások szervezéséhez már a Pénzügyminiszter úr is hozzájárult és ha a tervbe vett állami hozzájárulás fedezete érintetlenül fog rendelkezésre állni, az esetben a városi orvosi állások betöltésének semmi akadálya nincs. A törvényhatóság lakosai gyógyszertárakkal is kellőképpen el vannak látva. Olyan helyeken, ahol egy önálló gyógyszertárnak a létfeltételei hiányzanak, a körorvos kézi gyógyszertár tartására kapott engedélyt és így a rögtöni orvosi segítséget igénylő eseteknél gyógyszerrel is helyben láthatja el magát a reá szoruló. Ma már a vármegye területén alig akad olyan község, ahol nyilvános gyógyszertár nincs, ha arra az alapfeltételek megvannak. Ugyancsak kielégítő módon vannak ellátva törvényhatóságunk lakosai szülésznőkkel. Minden községnek, városnak meg vannak a hatósági szülésznői. A szülésznők számát a született gyermekek számához viszonyítva úgy állapítjuk még, hogy egy szülésznőnek a gyakorlatát 80 születendő gyermekkel számítjuk évente. Közegészségügyi ellátás szempontjából hiányos a nagy határral és tanyarendszerrel bíró községek, illetve városok területe. Itt számbavehető hátráltató körülmény a kiépített utaknak a hiánya is. Feltétlenül a tanyai közegészségügyet meg kell oldani, még pedig úgy, hogy az úgynevezett tanyai központokra egy-egy egészségházat, egy zöldkeresztes nővért, egy hatósági szülésznőt és egy állandóan letelepedett, illetőleg kint lakó hatósági orvost kell letelepíteni. Ha ez meg fog történni, úgy meg fog szűnni az az állapot, hogy az asszonyok szülésznő segédlete nélkül kénytelenek szülni, meg fog szűnni az az állapot is, hogy a súlyos betegek orvosi gyógykezelés nélkül kénytelenek hosszabb ideig ellenni, de meg fog szűnni az is, hogy a csecsemők és 117