Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Wellmann Imre: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés
felfogása, álláspontja meglehetősen híven tükröződik. Nem egy olyan megnyilatkozást tartalmaznak, mely jó fényt éppen nem vet a földesurak bánásmódjára, követelőzésére; érthető, ha a jobbágytartó urak utólag jónéhány esetben tiltakoztak a paraszti vallomásokban foglaltak ellen— ami mutatja, hogy a szolgabírói szerkesztésben számottevően nem torzult el a falu népének mondanivalója. Az általános utasítás meghagyta, hogy bíró és esküdtek eskü alatt, de egyébként teljes szabadsággal tegyék bevallásukat, s Pest megye is hasonló instrukciót adott kiküldötteinek. Előírás volt az is, hogy ez alkalommal az uraság vagy embere is legyen jelen; s bár ez a Pest megyének szóló külön rendeletben nem szerepelt, a közgyűlés is úgy határozott: a földesuraknak előre jelezni kell a kiküldöttek érkezését, hogy maguk vagy képviselőjük a feleletek kivételekor jelen lehessenek. Valóban rendszeresen ott voltak-e e nevezetes eseménynél, nem derül ki az írásokból; mindenesetre azon melegében tett tiltakozásról nem tudunk a nemesség részéről az ellen, amit a falubeliek előadtak, s amire nemcsak a község, hanem végül a megye embereinek pecsétje is rákerült. Az uralkodó osztály, épp mert még bízott benne, hogy az úrbér szabályozását házon belül sikerül elintéznie, nem gondolta meg, milyen fontos fegyvert ad ki kezéből ezzel; így ugyanis az udvarnak módja nyílt arra, hogy e paraszti megnyilatkozásokat a helyzetet hitelesen tükröző dokumentumoknak tekintse. S mindez azért nyert különös hangsúlyt a továbbiakra nézve, mert míg az általános utasítás a kilenc pontra adott válaszoknak voltaképp csak a beneficiumok és a maleficiumok mérlegelése, az osztályba sorolás szempontjából tulajdonított jelentőséget, a telki állomány megállapítását pedig az előzetes összeírásra kívánta építeni, Pest megye esetében a külön kiadott rendelet ez utóbbinak — s vele a földesúri tartozások megszabásának —alapját is a paraszti vallomásokban jelölte meg.68 A vármegye minden meggondolás nélkül átvette ezt, a maga részéről is „manuductorium opus”-nak nevezvén a bevallások jegyzőkönyveit. Igaz, ezek csak részben nyilatkoztak a földesúr kárára — láttuk, a földkérdésben a jobbágynép maga alatt vágta a fát —, mégis, a parasztsághoz igazodóan kötötték meg az urak kezét, holott az összeírás révén szempontjaikat nyilván jobban érvényesíthették volna. Csak később kaptak észbe, mikor kiviláglott, hogy felsőbb hatóságok a nép kijelentéseit ellenük akarják fordítani; ettől fogva már ügyeltek rá, hogy a szabályozás további menetében a maguk álláspontja szóhoz jusson.69 1768. február végétől május elejéig tartott, míg a szolgabírák esküdtjeikkel együtt faluról falura járva elkészültek a vallomások meghallgatásával és írásba foglalásával. Május 11-ével azután Szvetics Jakab főispáni adminisztrátor elnökletével összeült az osztályozás elvégzésére, a telki állomány megállapítására és a megye külön urbáriumának megszerkesztésére kirendelt megyei bizottság. A falvakból visszatért szolgabírákon kívül táblabírói minőségben ott ültek a vármegye nevezetes birtokosai is, mint br. Sándor Antal, ki ellen biai jobbágyai nemrég felzendültek, azután Ráday Gedeon, aki, alighogy keresztülment az úrbérrendezés, máris sietett azt a maga. hasznára, jobbágyai rovására fordítani,70 Tihanyi Dániel, Podmaniczky Sándor, Vattay Pál, Beniczky László, Gosztonyi András. Miután esküt tettek, hogy híven és igazságosan fognak eljárni,71 mindenekelőtt az úrbéri kérdőpontokra tett feleletek adatait foglalták táblázatokba. Majd megállapodtak abban, hogy nem sorolják osztályba a következő mezővárosokat: Ráckeve, Szentendre, Óbuda, Budafok, Kecskemét, Nagykőrös, Püspök- és Káptalan-Vác, Dunapataj; nem pedig azért, mert, szántóföldjük s rétjük semmi vagy oly kevés, hogy lakosaik tizecl-182
