Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Krizsán László: Az 1919-es tanácshatalom és előzményei Pest megyében - Vigh Károly: Az ellenforradalom hatalomra jutása és rémuralma Pest megyében
hatatlan bizonyítéka, hogy a szociáldemokrata vezetők egy része nem ismerte, vagy megalkuvásból félremagyarázta a parasztság törekvéseit. A dömsödi Mészáros Péter például felkérte a kongresszust: hasson oda a törvényhozásnál, hogy a falusi nép számára gyötrelmes és az 1848 előtti úrbériség emlékét idéző robotot töröljék el. A kongresszus elutasította a kérés továbbítását, mondva, hogy a robot megszüntetése növelné a községi adót, tehát a paraszt csöbörből vödörbe esnék.38 1890 és 1895 között a Tiszántúlon országos jelentőségű forradalmi földmunkásmozgalmak zajlottak le. E mozgalmak indítóokai a földmérés megoldatlanságából, a feudális maradványaival a parasztságra nehezedő nagybirtokrendszer létéből eredtek. A Viharsarok földmunkás-és parasztmozgalmai a földkérdés megoldását, a nagybirtokok megszüntetését, a föld felosztását, s ezzel az 1848-ban megkezdett agrárátalakulás befejezését állították harcuk központjába. E mozgalmak tehát világosan kifejezték a szegényparasztság törekvéseit és harcuk irányát. A szociáldemokrata párt azonban, ahelyett, hogy segítette volna a nincstelen paraszttömegeket, a földért indított küzdelmükben, 1894-es kongresszusa olyan agrárpolitikát alkotott, amely gátolta a parasztság részéről spontánul megindított harcot a nagybirtokrendszer ellen. A szociáldemokrata pártnak a nagybirtokot hallgatólagosan tiszteletben tartó agrárpolitikája a földmunkások és szegényparasztok ezreit fordította el a párttól, a párton belül pedig szakadáshoz vezetett. A paraszttömegek egyre inkább Várkonyi István programjában ismerték fel saját törekvéseiket. A ceglédi születésű Várkonyi István tagja volt a szociáldemokrata párt vezetőségének, de nem osztozott a párt vezetőinek megalkuvó, a forradalomtól rettegő álláspontjában. Várkonyi jelentős anyagi áldozattal hozzájárult az első földmunkás szaklap, a ,,Földművelő” kiadásához, s nézeteit a lapban fejtette ki. A ,,Eöldmívelő”-t a parasztság kitörő lelkesedéssel fogadta, s minden újabb száma növelte Várkonyi táborát. A szociáldemokrata párt vezetőit kellemetlenül érintették a „Földmívelő” és Várkonyi sikerei. A pártvezetőség, amely félve a forradalomtól, hogy a forradalmi erők növekedésének gátat vessen, eleve elutasította földmunkások szervezését — a Várkonyi-féle mozgalomban saját politikájának nyilvános leleplezését ismerte fel, s ezért rágalomhadjáratot indított Várkonyi személye ellen. De miután e manőverrel sem sikerült Várkonyi személyét népszerűtlenné tenniök hívei előtt, a szociáldemokrata párt földműveskongresszus összehívását határozta el. A kongresszus kifejezett célja az volt, hogy visszahódítsa a szociáldemokrata párt befolyása alá a Várkonyit követő tömegeket. A szociáldemokrata vezetők nem azért ragaszkodtak tömegbefolyáshoz a földmunkások körében, hogy azt forradalmi harc érdekében használják fel, hanem azért, hogy a forradalmi irányban fejlődő mozgalmakat a szociáldemokrata agrárpolitikának megfelelő gátak között tarthassák. A szociáldemokrata párt 1897. január 31-re összehívott, három napig ülésező földműveskongresszusán mindössze 15 földmunkás küldött vett részt, a többi kisiparos és a betegsegélyző pénztár tisztviselője volt.39 A kongresszus az egyre élesedő parasztmozgalmaktól való félelmében még saját, 1894-es megalkuvó agrárprogramját is megnyirbálta. Az 1897-es kongresszusi határozatban már szóba sem került a nagybirtokok államosítása. A szociáldemokrata földmunkáskongresszusra válaszul, Várkonyi István kezdeményezésére február 14-én Cegléden összeült a „független szociáldemok-302
