Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Spira György: Parasztsors Pest megyében a jobbágyfelszabadító forradalom küszöbén
ról viszont nem gondoskodnak kellőképpen: a termőföld tekintélyes s egyre növekvő hányadának tönkretételéért mindenekfölött azok a földesurak felelősek, akik a századforduló gabonakonjunktúrájának hatására óriási erdőségeket irtatnak ki, csak hogy minél nagyobb szántóterületre tehessenek szert, az ezt követő gyapjúkonjunktúra idején pedig hasonló rablógazdálkodást kezdenek folytatni a legelőkön is, mértéktelenül túlterhelve azokat hatalmas juhnyájaikkal, s akik mindezzel egyszerre tágra nyitják a kapukat a futóhomok rohamos eluralkodása előtt. Mert a futóhomok addig alig ismert csapását meggondolatlan pusztításaikkal ők és ekkor szabadítják rá erre a tájra. S az általuk előidézett rombolás olyan elemi erővel hat, hogy mire 1807-ben az országgyűlés is felfigyel a veszélyre és törvényt hoz a nyakló nélküli erdőirtások ellen (nemesi mivoltához méltóan persze ekkor is csak a jobbágyokat tilalmazva ettől185), addigra egykorú becslés szerint Pest megye területének több mint 15%-án már a sívó homok az úr.186 Mivel pedig a földesurak továbbra sem ütköznek semmiféle tilalomba,187 a helyzet ezután sem javul, hanem még inkább rosszabbodik, úgyannyira, hogy a negyvenes évek közepén a megye területének immár 37,5%-ára terjed a futóhomok birodalma,188 és a futóhomok többé nemcsak a megye középső és déli részein terpeszkedik el, hanem megjelenik a Tápió völgyében,189 sőt Kóka190 és még Szada191 határában is. A szántóföld fogyatékos megmunkálása és az állatállomány hanyatlása A terméshozamok elégtelenségét mindazonáltal nem lehet egyedül a termőtalaj romlásával magyarázni: jelentősen hozzájárul ehhez a parasztok birtokában lévő munkaeszközök fogyatékos volta és fogyatékos felhasználása is. A megye dunabalparti részén talán még a negyvenes években sem akad olyan parasztgazda, aki a szántást már vasfejű ekével végezné, s „ritkaság olly gazdaságot látni, hol őszi vetés alá kétszer, annál kevésbé, hol háromszor szántanának”.102 (Eszerint fejlődés a 18. századi viszonyokhoz képest egyedül a pilisi járás területén mutatkozik: itt a jobbmódú gazdák általában már rendelkeznek ekkor vasfejű ekével s mind a tehetősebbek, mind a szegényebb sorúak „szeretik a földet többször jól megszántani”.193) S ami a szántásra érvényes, annak megfelelője érvényes lényegében a betakarításra is: a parasztok tekintélyes része az aratást még ekkor sem kaszával, csak sarlóval végzi, holott ez hatszor-nyolcszorta nagyobb időbefektetést kíván194 s ennek megfelelően nemcsak sokkal több fáradsággal jár, hanem az aratás elhúzódása révén fokozza a szem kipergésének és a még learatatlan gabonában egyéb kárt is tehető váratlan természeti csapásoknak a veszélyét is. De hát mi az oka annak, hogy a föld népe ennyire elégtelenül adja meg a földnek azt, ami megilleti ? Oka ennek mindenekelőtt a megrögzött paraszti konzervativizmus: „a köznép nem ismer jobb gazdaságrendszert, mint mellyet apjától öröklött”,195 márpedig „midőn még ez a tartománnyá Magyar Országnak, ez a természettől olly igen meg-áldatott gabona termő föld az olly hoszszan-tartó háborúság után, a keresztény és török vértül hizlaltatván, pusztán és műveletlenül állott és a paraszt mindenkor fris földet foghatott-fel, már akkor egy szántásra-is bőven lett a gabona”.196 így azután „a paraszt, ki az előtt a kövér nyugott földet tsak egyszer szántotta és még is sok esztendőkig mindenkor szép búzát nyert”, hiába tapasztalja, hogy most már ugyanilyen eljárással „búza és árpa helyett vadótzot, vad-borsot, reptzét és bogáts-kórót 226
