Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Spira György: Parasztsors Pest megyében a jobbágyfelszabadító forradalom küszöbén
forradalom előestéjén sincs lehetősége arra, hogy majorsági jószágait megfelelő munkaeszközökkel kellőképpen felszerelt s bérmunkások által megművelt tőkés gazdaságokká alakítsa át. Ilyen körülmények között pedig a birtokosok nagy többségének, hogy növelhesse piacra szánt áruinak mennyiségét, egyfelől a lehetséges maximumig kell ugyan fokoznia a jobbágyaira hárított terheket, másfelől viszont — éppen azért, hogy jobbágyait maximálisan kiaknázhassa — magának is őrködnie kell e jobbágyok teherbíróképességének fennmaradásán. Vagyis a földesurakat, amint elsősorban nem az urbárium által elismert — s egyébként korábban sem nélkülözött — joguk, hanem a gazdasági helyzet kedvező alakulása ösztönzi jobbágyaik fokozott kizsákmányolására, azonképpen elsősorban nem is az urbáriumba foglalt tilalmak tisztelete, hanem a gazdasági helyzet kedvező alakulásának korlátozott volta gátolja meg jobbágyaik teljes tönkretételében. A jobbágytelki állomány növekedése és elaprózódása S ami a jobbágyok kizsákmányolásának alakulására áll, lényegében ugyanaz áll a jobbágyok birtokviszonyainak alakulására is: az úrbérrendezés egyfelől csakugyan korlátozza az úrbéres földterület esetleges szűkítésének lehetőségét, másfelől csakugyan lassítja az úrbéres földterület további terjeszkedését, teljesen azonban sem a jobbágyok birtokállományának jövőbeli csökkentését, sem ennek később is folytatódó növelését nem teszi lehetetlenné. Ha például azt vizsgáljuk, mennyiben gátolja az úrbérrendezés egyszer már jobbágykézre adott földterületeknek a földesurak részéről történő visszavételét, mindenekelőtt felfigyelhetünk arra, hogy ha az ilyen foglalásokat általában szigorúan tiltja is, bizonyos sajátos esetekben maga sem nyilvánítja jogtalanoknak. Megengedi először is, hogy a földesurak egyes jobbágyaikat kibecsültessék (vagyis az addig az illető jobbágyok birtokában lévő telkeket a szóbanforgó jobbágyok által korábban eszközölt beruházások becsértékének megtérítése után saját használatukba vegyék), ha ezt közvetlen szükségleteikkel tudják indokolni, nevezetesen ha új nemesi kúria építéséhez van szükségük nagyobb földterületre. S ezzel a jogukkal a földesurak számtalan esetben élnek is. A bugyi jobbágyok birtokállománya például 1770-től 1815-ig nem kevesebb mint 4% telekkel csökken azért, „mively a tsekéllyebb birtokú köz birtokosok jobbágyaiknak földjeiket a magok szükségekre által vették”.10 Foton pedig 1810—11-ben egyszerre tizenegy jobbágy és házas zsellér jut a kibecsültetés sorsára, mivel a földes asszonynak, Károlyi József gróf özvegyének az a gondolata támad, hogy kastélyának kertjét célirányos volna némileg kibővíttetnie.11 Megengedi továbbá az urbárium olyan jobbágycsaládok kibecsültetését is, amelyek körülményeik rosszabbodása — például a családfő halála vagy igavonó állataik elvesztése — miatt nem képesek többé kellőképpen megművelni telküket s kielégítően teljesíteni úrbéres szolgáltatásaikat, — és a földesurak igen sokszor élnek ilyen indokú kibecsültetési jogukkal is. Egy ceglédi jobbágyot például az úriszék 1818-ban azért ítél telkének elkoboztatására, mert „dézmáját meg nem adja és, rósz gazda lévén, tartozásának depuratiójára vonó marháit el adogatván, földjét annak rendje szerént nem mívelheti”.12 S ezzel kapcsolatban mindjárt meg kell jegyezni azt is, hogy a jobbágyok kibe csültetésének ilyetén törvényes lehetősége nem egy ízben lehetőséget 206
