Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)

Wellmann Imre: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés

,0 Részletes, községenkénti egybevetésnek akadálya, hogy Pest megyében az úrbérrendezést megelőző összeírás nem készült. Néhány példa azonban az 1760-i dicalis összeírás (PmL. CP II 244 = Ö 144), a 9 pontra tett bevallás és az 1770-i úrbéri tabella adatainak összehasonlítása alapján képet adhat egyrészt a parasztbirtok csökkenéséről, másrészt arról, hogy az úrbérrendezés a szántóföldnagyságok széles és változatos spektrumát milyen kevés merev fokozatba skatulyázta. Kerek számokban Bényén nagyobb gazdáknál 1760-ban 140, 120 (háromszor), 96, 85, 75 (három ízben), 70 (kétszer) pozsonyi mérő gabonaterméssel találkozunk; 1768-ban egésztelkesnek évi 24—26 mérőnyi vetéséről vallanak, ami kb. 18—19,5 m. holdnak felel meg; 1770-ben már csak fél- és negyedtelkesek szerepelnek, 13—14 ill. 7—7% holddal. — Iklad sváb gazdái között van, aki 1760-ban 260 p. m. gabonatermést takarít be, más kettő 140-et, egy-egy 115, 110, 90-et, kettő 85-öt, egy 70-et stb.; az 1768-i bevallás szerint az egésztelkes 38 p. m.-t művel; 1770-ben már csak 3/4- és s/3-telkeseket találunk köztük. — Rákoscsabán 1760-ban a nagyobb gazdák termése: 305, 280, 250, 140, 125 (két ízben), 100, 90, 85 p. m.; 1768- ban az egészhelyes gazda 28 p. m. vetésről tesz bevallást (ami kb. 21 m. hold szántónak felel meg); 1770-ben egész telkest 26 holddal vesznek fel az úrbéri tabellába.

91 Jellemző pl., hogy Cegléden a jobbágy telekhez 75 hold szántó tartozott (ld. Petróci Sándor: Cegléd településtörténete. Bp. 1961. 54, 117. 1.), s a földesúr: a budai apácák kiegyeztek volna abban, hogy a szabályozás során egy egész telek a IV. osztályban járó 30 hold szántóból és 12 hold rétből álljon; ennek fejében 52 helyett csak 39 napi igás (zsellértől, lakótól csupán 12, ill. 9 kézi) robotot kívántak volna tőle. A ceglédiek azonban nem álltak az alkura. (Urb. Pest 1770. jún. 7.)

92 Még le sem zajlott az úrbérrendezés, máris több ilyen irányú panasz érkezett a vármegyéhez. Tápiógyörgyén az uraság: Huszár Józ3ef bérösszegért külső birtokosok gulyáját-ménesét a falu legelőjére bocsátván, azt annyira szűkké tette, hogy az ottani nép igásállatait is alig tudta eltartani. (PmL. Mise. pol. 1768:60.) Bián az egyik földesúr (br. Sándor Antal, ki a jobbágyok rétjéből is foglalt egy darabot magának) saját 600 birkáján kívül egy birkás bérlőnek 1494, a másik (Farkas Jánosné) egy hasonlónak 1244 birkájával árasztotta el a közös legelőt. (Uo. 1769:17, 34.) Irsán a földesurak az igásjószág és a borjak részére fenntartott legelő egy részét körülárkolással sajátították ki maguknak. (Uo. 1769: 26.) — Hogy egyébként a síkvidéken milyen döntő jelentősége volt az állattartásnak, egy negatív adat: az elhullott állatok száma is megvilágíthatja. 1769 májustól októberig a kecskeméti járás 38 községében dögvészben elpusztult 612 igásökör, 1186 hámos ló, 884 fejőstehén, 2575 gulyabeli marha, 732 ménesbeli ló, 8277 juh, 5274 bárány. (Uo. 1769: 23.)

93 Urb. Pest 1772. márc. 13. (Röviden és részben megemlékezik a bejelentésről Eckhart F. is, Századok 1956, 94—-95. 1.)

200