Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Wellmann Imre: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés
zést, hogy Szvetics ismert buzgalmával mindenképp rajta lesz őfelsége határozott, megmásíthatatlan akaratának minél gyorsabb és teljesebb érvényre juttatásán. Mindezt még jobban aláfestette a fenyegető hozzátétel, hogy a királynő máris olyan észrevételt tett, mintha Pest megyében szerfölött lassan, késedelmesen menne előre az Urbárium ügye, s nyilván gyorsabban haladna, ha Szveties többet tartózkodnék megyéjében. Barátilag tanácsolja azért neki a kancellár: sürgősen tegye meg a szükséges intézkedéseket, minden igyekezetével azon fáradozzék, hogy a megye a királyi parancsnak tökéletesen eleget tegyen — ellenkező esetben őfelsége, az úrbér ügyének elhúzódását megunva, könnyen más elhatározásra juthat.88 Nem meglepő ezek után, hogy amikor Szvetics sietett beszámolni küldetésének sikeres teljesítéséről, aggodalmasan tette hozzá: kéri, jelentsék az uralkodónak a maga és a vármegye engedelmes készségét, hogy olyan emberek esetleges rágalmaival szemben, kik csak a maguk pecsenyéjét akarják megsütni, mind ő maga, mind Pest megye vétken kívül helyeztessék. Valóban, a decemberi közgyűlésen a rendelet kihirdetése után mindjárt a rendek értésére adta: nincs más út számukra, mint az engedelmesség. Egy fájdalmas, lemondó sóhajt azért a megyebeli urak még megengedtek maguknak. Legfőbb óhajunk volt — hangoztatták —, hogy az ismételten felhozott okoknál fogva az általunk javasolt telki állomány menjen keresztül. De mert erre nincs lehetőség, s a királynőnek ez végső és megváltoztathatatlan akarata: hogy az alattvaló kötelessége szerint az engedelmesség dicsőségében vetélkedjünk, nem maradt más számunkra, mint a kegyes parancs készséges teljesítése: a legbuzgóbban tevékenykedni az Urbárium előírt módon való tényleges bevezetésén. A királynő sürgető szavára az 1768. december 19-i közgyűlés valóban kijelölt járásonként 3—3 (a solti járásban 2) kiküldöttpárt, s meghagyta nekik, hogy az ünnepek után előzetes próbákat tévén, a helyszínen azonnal fogjanak munkához az általános utasítás alapján; érkezésükről előre tudósítsák a földesurat illetőleg embereit, mivel az összeírásnál és felmérérnél jelenlétük szükségesnek ítéltetett.89 Elvi síkon s a szabályozás kereteit illetően így ért véget a másfél év óta húzódó küzdelem Pest megye és a bécsi udvar között az úrbérrendezés kérdésében. A megyének, miután az iratváltások során fokozatosan színt kellett vallania valódi szándékai felől, végül is fel kellett adnia eredeti, látszólag igen lojális, igazában az általános rendelkezés kijátszására irányuló tervét. Titkos reménye, hogy többé-kevésbé szabad kezet nyer az úrbér szabályozására, s ezzel a földesúri kisajátításnak és kizsákmányolásnak tág lehetőségeit sikerül megőriznie s biztosítania, lépésről lépésre összébb szorult. Volt ugyan, aminek a felsőbb hatóságok nem tudtak eléggé mögéje nézni, vagy amiben belefáradtak a csatározásba, mint például hogy melyik helység milyen osztályba kerüljön. Másrészről viszont a megye urai, rövidlátó módon, maguk adtak fegyvert a kormány kezébe, midőn minden megjegyzés nélkül, sőt hallgatólagos jóváhagyással terjesztették fel a parasztnép részletes bemondásait. így történt, hogy a királyi paranccsal szemben fokról fokra fel kellett adniuk az osztályok csekélyebb számára, a telki állomány szűkebb terjedelmére, a maguk érdekeihez szabott urbáriumra irányuló igényeiket. Utolsónak még az a ravaszkodásuk is zsákutcába jutott, hogy az osztályok számát négyre korlátozva, az ötödikkel járó nagyobb holdszámtól menekedjenek: a királyi elhatározás a negyedik osztály járandóságát rögzítette ezen a szinten. A királynő végül is, felismervén, hogy a vármegye által szorgalmazott külön út csak messzebb visz kitűzött céljától, Pest megyében is az általános 192
