Mészáros Ottó - Suha Andor (szerk.): Pest megye huszonöt éve 1945 - 1970 (Budapest, 1969)

Oktatás - népművelés

Oktatás - népművelés

A SZELLEM NAPVILÁGA — MINDENKINEK

Az elmúlt negyedszázad alapvetően megváltoztatta Pest megye kulturális arculatát is, nemcsak az oktatásügy, hanem a népművelés is jelentősen fejlődött ez idő alatt. Ahhoz, hogy könnyen mérhető legyen a megtett út, érdemes visszapillantani a felszabadulást megelőző egy-két évtizedre, hogy világosan lássuk: honnan indultunk, milyen keserves örökséget hagytak ránk és meddig jutottunk el napjainkban.

Kultúrtörténeti tény, hogy az 1920-as években a magyar közoktatás a szomszédos államok közoktatásához képest igen elmaradott volt. Ezekben az években Ausztria, Németország, Csehszlovákia is áttért már a nyolc, illetve a hétosztályos népoktatásra. Ugyanakkor hazánkban még a hatosztályos népiskolára vonatkozó, 1868-ban kelt Eötvös-féle törvényt sem hajtották végre. A Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium kiadványa szerint 1925—26-ban az összes iskolák 49,5 százalékában csupán egy, 24,3 százalékában pedig két tanító oktatta a gyerekeket. Elképzelhető, milyen zsúfoltság volt ezekben az iskolákban: nyolcvan-kilencven gyerek is tanult egyszerre a szűk, egészségtelen osztálytermekben, amelyekből gyakran még a bútorzat is hiányzott. A falusi szegénység gyermekei a korai munkábaállás, ruha, cipő, esetleg a megfelelő közlekedési eszköz hiánya miatt azonban még ezeket az iskolákat sem látogatták. Az egykori Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén a felszabadulást megelőzően százhétezer írástudatlan élt. Az írástudatlanság legalapvetőbb oka a szegénység volt, amelyen változtatni csak a fennálló társadalmi rend szétzúzásával lehetett.

Még kevesebb reménye volt a szegény embernek, hogy gyermekét középiskolába írathassa. A legolcsóbb középfokú iskola-49