Nagy Dezső: A ceglédi földmunkásmozgalom története 1919-ig - Ceglédi füzetek 10. (Budapest, 1960)
IV. Küzdelmes évek. A mozgalom fellendül. 1896 - 1906
- 77 -kört"./21o/ Érdemes némi figyelmet szentelni egy korabeli ceglédi választásnak. A mintegy 25.000 lakóé közül mindössze I800- nak volt szavazati Joga. Szakból Is alig 3—4oo ember élt vele. A földmunkásoknak természetesen nem volt szavazati joguk,a Így Kossuth Ferencet választották meg újból képviselőnek, mintegy 34o szavazattal.Goldner hat szavazatot kapott. Be fellépése jó pártdemonstráoió volt, hiszen programbeBzédében kifejtette a párt programját. A választás után a helyi lapok Ismét előszedték kedvenc témájukat a "szocialista falást" és újból, ki tudja már hányadszor - Urbán Pált vették műsorukra. Kiderítették — spionjaik révén -, hogy Urbán a homokpusztai bérlet kollektívájának ügyelt, bizonyos ellenszolgáltatás fejében végzi, s ezért támadják a helyi lapok. Erre válaszolnak a kollektíva tagjai - Urbán védelmében - a Népszavában: "Jaj annak az embernek, akit 2—3 kuvasz közrevesz és nem tud védekezni. Urbán Pál elvtárs is ilyen helyzetben van, de ml mellette állunk, A ceglédi szennylap rohant neki abból az alkalomból, hogy Urbán, társaival a Vallásalapitvány homokpusztáját 12 évre bérbe vette.És mi megbíztuk őt,hogy az öszszes föl'éSrülő ügyeket intézze el, megadjuk neki ezéirt a napszámot. 80 fillért ha itthon, Budapestre utazva 3 Pt.-t, 2 Ft. útiköltséget és 1 Ft. élelem.Ennyi az igaz, de akik rácsaholnak a szennylapba, sokkalják a "fizetését". Pedig rájuk ingyen sem bíznánk a dolgainkat. Urbán Pali mióta a munkásmozgalomban van megrovás nélkül végezte a dolgát és ha nem is tetszik a helyi uraknak, mi ezután is megfizetjük Urbán munkáját. Cegléd, 19ol. szept. 8. lo aláírás." /211/ Év végén a helyi várkonyista töredék egy akciójáról szerzünk tudomást. Kállai István elnökükkel, ffubody polgármester vezetésével Vlasich kultuszminiszterhez utaztak fel -a város költségén - és átadták azt az 543 munkás által aláirt kér-