Nagy Dezső: A ceglédi földmunkásmozgalom története 1919-ig - Ceglédi füzetek 10. (Budapest, 1960)

IV. Küzdelmes évek. A mozgalom fellendül. 1896 - 1906

- 65 -emlékedre az idős forradalmár Cegléden töltött éveire. /174/ A SZDP országos kongresszust akar tartani Cegléden A FV miután a rendkívüli viszonyok következtében a főváros­ban nem tarthatta meg az 1898-évi kongresszust, Ceglédre, a földmunkás mozgalom egyik fellegvárára gondolt, ahol az el - mult évben két kongresszust is tarthattak a Várkonyisták. A helyi lapokban éles tiltakozások jelentek meg a kongresszus megtartása ellen: "Az országos SZDP nevében Bokányi Dezső kért enge­délyt kongresszus céljaira Cegléden. Reméljük a Tanács nem ad engedélyt. Itt már volt, most tartsák másutt, nem kell ték időben a munkásainkat izgatni." /175/ A párt ugyan reménykedett, hogy megkapják az enge­délyt, a Népszava még a napirendet is közölte, s az ugyan­csak Cegléden megtartandó földmunkás kongresszus napirend­jét is. A helyi hatóságok valóban elutasították a kérelmet. /176/ "Gubody polgármester utasította el a kérelmet, ar­ra hivatkozva, hogy a SZDP tagjai a hazát és vallást tágad­ják, s igy Cegléden nem tarthatnak vendégjogra igényt. De a­­zért sem engedheti meg, mert a múltban a kongresszusok ered­ményeképp olyan izgatások keletkeztek, hogy a rendet csak csendőri és katonai erővel lehetett helyreállítani. 11835/ 1898. Cegléd, 1898, nov. 28. Gubody polg. m. /177/ Ezután a párt mégiscsak a fővárosba vitte volna a kongresszust, de ott is betiltot,ták. A szervezett munkások küzdelme a hatóságokkal:1899 Ebben az évben a legális létezés fenntartásáért ’va­ló küzdelem és a szervezkedés kiterjesztése jellemzi a helyi munkásság küzdelmeit. Annak ellenére, hogy a helyi hatóságok, különössen a hirhedt Aranyi rendőrfőkapitány fokozta az el­nyomást a szocialistákkal szemben, értek el eredményeket .Vár­­konyi megmaradt hiveiről is találunk újabb adatokat. Év elején örömmel harsonázta helyi hirharang-, hogy a ceglédi szocialisták két táborra szakadtak. A nemzetközi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom