Szabó Alfréd (szerk.): Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Cegléden 1945-ig. Részletek a város politikatörténetéből (Cegléd, 1979)
IV. Cegléd a Tanácsköztársaság időszakában
Panasziroda felállítását kezdeményezte Vágó népbiztos, a júniusi asszonytüntetés után. Az iroda a felek bejelentését és jogos panaszait azonnal elintézte. 1919 nyarára a helyi direktóriumok az ország legszebb tájain levő szállodákat, szanatóriumokat, gyógyfürdőket, kastélyokat államosították, és a dolgozó tömegek rendelkezésére bocsátották. A Tanácsköztársaság szervei nagy figyelmet fordítottak a gyermekek egészségügyi és szociális körülményeinek javítására is. Biztosították számukra az orvosi ellátást, az egész országban szabaddá tették előttük az eddig szigorúan tilalmas, kerítésekkel körülvett pompás főúri, gazdag polgári kerteket, parkokat. Pedig akkor a Magyar Tanácsköztársaság élethalálharcot folytatott a belső ellenséggel, az intervenciós csapatokkal, és súlyos gazdasági nehézségekkel küzdött. Amikor az imperialista hatalmak gazdasági blokádja, a nyersanyaghiány, a termelés akadályozása, a belső reakció, a háború okozta nyomor és szenvedés ezernyi gondot jelentett, a Tanácsköztársaság szervei mindent megtettek, hogy a proletariátus életkörülményein szociálpolitikájukkal javítsanak. Leszállították a lakbéreket, a honvédő harcokban résztvevők lakbérhátralékát elengedték, béremeléseket hajtottak végre, megszervezték az intézményes betegbiztosítást és orvosi ellátást, lakáshoz és bútorokhoz juttatták a szűkölködőket. Pest megyében és Cegléden, 1919. májusában, júniusában volt a legrosszabb a közélelmezés. A nagy határú Cegléd, meg a többi, mezőgazdasági termeléssel foglalkozó település lakói, gabona-, liszt- és általában élelmiszerhiánytól szenvedtek és erről panaszkodtak. Cegléd nehéz helyzetét az is növelte — mivel a front akkor már közel volt —, hogy a katonai események következtében a burgonya szállítása is akadozott. Annak ellenére, hogy városunk korábban önellátó volt a mezőgazdasági termékekből, most a lakosság éhezett, és az ellátatlanok száma mintegy 20 ezer volt. E nehézségek ellenére a város direktóriuma —, hogy a még nehezebb körülmények között élő proletárokon segítsen — a „Népakarat” 1919. június 15-i számában lelkes cikkben közölte, hogy a város, nehézségei ellenére, beteg munkásokat és proletárgyermekeket fogad négyhetes üdülésre a Kámánba. „ .. .négyhetenként száz család nyer elhelyezést a Kámánban... Az első száz proletárcsalád már a legközelebbi napokban kiköltözködhetik... négy hétre, amelynek letelte után újabb majd ismét újabb száz proletárcsalád kap alkalmat nyaralásra. Az intéző bizottság a fő súlyt arra helyezi, hogy a nyaralásban olyan proletár családok részesüljenek elsősorban, amelyek gyógyításra szorulnak, és amelyeknek a Kámán mint gyógyhely igen alkalmas ... Összeírták azokat a lakásokat, amelyekről megállapították, hogy nyaraló proletárokat befogadhatnak. Nemsokára tehát a kámáni Istvánliget hangos lesz a proletárgyermekek kacagásától ... amennyiben a helyzet megengedi, egy-egy turnusban nemcsak száz, hanem sokkal nagyobb számú proletár számára teszik lehetővé a nyaralást, úgy hogy mindazok, akiknek egészségi állapota megkívánja, kivehessék részüket az üdülésből.” A proletáröntudat, a munkásszolidaritás e nemes gesztusát így kommentálja a Tanácsköztársaság ceglédi hivatalos lapja: „... egekig törő munkakedvünk és törekvésünk, hogy a proletároké legyen tényleg minden, megvan és lüktet bennünk és minden keserves nehészég, küszködés a nagy nincstelenséggel sem tudja bennünk elfojtani azt a proletár kötelességérzetet, hogy minden lehetőt elkövessünk a proletariátus helyzetének a lehetőség szerinti könnyítésére. Ez a proletár kötelességérzet irányítja és hatja át a ceglédi munkás-, katona- és földmívestanács intéző bizottságát...” 42
