Szabó Alfréd (szerk.): Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Cegléden 1945-ig. Részletek a város politikatörténetéből (Cegléd, 1979)
IV. Cegléd a Tanácsköztársaság időszakában
A parasztság passzivitását többek között növelte az is, hogy — mint korábban jeleztük — a lakosság túlnyomó többségét Cegléden is ők tették ki, és a földosztás elmaradása, az azonnali szocializálás tudatilag károsan hatott. Nem hagyható figyelmen kívül az, hogy a polgári demokratikus forradalom végig nem vitt követeléseinek megvalósulását a proletárdiktatúrától várták a paraszti tömegek. Mindezek — társulva a múlt tudati maradványaival — károsan hatottak a parasztság forradalmi szellemére. Az agrárkérdés megoldásának hibás gyakorlata mellett, a gazdasági élet más területein hozott rendszabályok a kispolgárság jó részét is szembefordították a proletárádiktatúrával. Ez városunk esetében, annak paraszti, kisipari jellegénél fogva, fokozottabban jelentkezett és olyan rétegek is a Tanácsköztársaság ellen hangolódtak, amelyek különben — helyes rendszabályokat alkalmazva — támaszai lettek volna a proletárdiktatúrának. Szociális intézkedések a proletárdiktatúra alatt Cegléden A helyi szervek már a hatalomátvétel első napjaiban foglalkoztak a famunkások által beterjesztett bér- és munkafeltételekről szóló javaslatokkal. A tervezet hasonló egy korai kollektív szerződéshez. Főbb pontjai: Heti munkaidő 48+3=51 óra, túlóra nincs, vagy csak kivételes esetben, vasárnap munkaszünet, csak órabérben dolgoztak, szombaton volt fizetés, a munkaadó csak szervezett munkást alkalmazhatott, bizalmit választottak, étkezés és dohányzás munkaidő alatt tilos volt, — a munkadók ezzel szemben kérték, hogy a munkások ne fuserálhassanak. Ezt és a hasonló jellegű problémákat március 21-e után a Tanácskormány rendeletéi szerint szabályozták. Már április elején kezdeményezés történt a városi közfürdő üzembeállítására. A munkástanács felíratott intézett a Népjóléti Népbiztossághoz, amelyben kérte, anyagi támogatásukkal tegyék lehetővé a fürdő újbóli megnyitását és a személyzet fizetésének fedezését. Megemlítették, hogy helyileg csak úgy lehetne megoldani a dolgot, ha felemelnék a fürdőárakat, ez pedig azt eredményezné, hogy „az a szegény proletár, aki eddig is csak a szemeivel élvezhette a fürdés gyönyöreit, most kénytelen lesz még távolabbról szemlélni mások felfrissülését.” A Népbiztosság kedvező válasza és anyagi fedezete lehetővé tette a fürdő megnyitását, olyan kedvezménnyel, hogy a proletárgyermekek és az átvonuló vörös katonák ingyen használhatták a fürdőt. A munkástanács május közepén megbízta Dobos Ferenc orvost, hogy a női bajokban szenvedőknek bizonyos napokon ingyenes rendelést tartson. „Minden proletár nőnek le kell vetni az álszemérem álarcát, meg kell keresni az egészségét, amelyet elvesztett. A nőnek a társadalommal szemben kötelességei vannak, tehát a jövő nemzedék érdekében minden nőnek kötelessége egészségét és munkaerejét a társadalom számára megőrizni.” Április végén a munkástanács központi rendelőintézetet állított fel. A „Népakarat” sokat törődött a rendezett városképpel és higiéniával is. Keményen megrótta a munkástanácsot, hogy az utcákat nem tartják rendben: „Senki sem tagadhatja le, hogy nálunk Cegléden a közegészségügy terén egyelőre még ázsiai állapotok uralkodnak. Nem a ma bűne ez, a múlt szennye, rémítő közönye szülte ezeket az állapotokat. Nemrég írtunk a fürdőben uralkodó gyalázatos állapotokról, mely a betegségek melegágya lehet, — nem sok történt. Majd a meleg napok beálltával az utcák locsolását követeltük, mégsem öntöznek. Kényszerítő erővel kell fellépni. A Gubody kert tele van porral, itt is locsolni kellene és padokat felállítani. Az árnyékszékek szerte a városban tisztítatlanul állanak. Intézkedni kell az illetékeseknek.” 41
