Szabó Alfréd (szerk.): Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Cegléden 1945-ig. Részletek a város politikatörténetéből (Cegléd, 1979)
II. Cegléd az első világháború idején
tatták kifejezésre. Noha a Tisza-kormány megbukott, és a hatalom új urai sem teljesítették a nép akaratát, mégis fokozódó balratolódás volt érezhető országszerte. Cegléden is nagy érdeklődéssel kísérték az oroszországi eseményeket és a közhangulatnak megfelelően a pétervári forradalmat elsősorban a béke szempontjából értékelték. „Oroszországban, a legsötétebb reakció országában megindult a feltámadás folyamata. Oroszországban már szabad beszélni a békéről”, állapította meg a „Czeglédi Újság”. „Az orosz forradalom, mely megszerezte az orosz nemzetnek az eddig nélkülözött szabadságot, valószínű, hogy a békéhez is egy lépéssel közelebb jutott”. — írta a „Czegléd”. A város urai természetesen nem nézték jó szemmel, hogy az emberek az oroszországi eseményeket ,,a béke eshetőségének és reményeinek szempontjából értékelik.” A februári forradalom nyomán megélénkült Cegléden is a munkásmozgalom. Az itteni szociáldemokrata pártszervezet a háború kitörése óta semmiféle érdemleges tevékenységet nem tudott kifejteni. Most azonban helyiségében gyakoribbak lettek az összejövetelek, melyen a megjelent munkások elsősorban a béke kérdéséről vitatkoztak. A pártszervezet taglétszáma túljutott az 1917 eleji mélyponton és lassan emelkedni kezdett. Legtevékenyebb vezetői Urbán Pál, Horváth Ferenc, Fenyves Imre, Horváth Illés, Mátyás József, Erdős Henrik, Reiner Albert és Szalkay István, voltak. 1917. május 1-ét hazánk munkássága már nyilvános gyűlések keretében ünnepelte meg. Cegléden a még kis taglétszámú szociáldemokrata szervezet saját helyiségében emlékezett meg a nagy napról. A ceglédi vasutasok mozdultak meg elsőnek. Bár körükben ekkor (a szervezkedési tilalom miatt) komolyabb mozgalmi élet nem volt, mégis becsülettel bekapcsolódtak a MÁV-dolgozók országos sztrájkjába. Ez május 24. és június 2. között zajlott le. Részt vettek benne az ország valamennyi állomásának vasutasai, fűtői és javítóműhely-munkásai. Ez a békéért és anyagi helyzetük megjavításáért folyó küzdelem kilenc napon át tartott; a katonaszállító vonatok leállításával nagymértékben zavarta a hadműveleteket. A mozgalmi szervezkedésben Cegléden kiemelkedő szerepet játszottak a telefon- és távirdamunkások. Hosszú hónapok előkészítő munkája nyomán augusztus 5-én végre meg tudták tartani alakuló gyűlésüket. A ceglédi távirdai dolgozók ezen összejövetelére eljött Nyisztor György, a baloldali szocialisták egyik kiváló vezetője is. Beszédében többek között megállapította: „Csak azok szabadulhatnak meg a nyomorúságtól, akik komolyan törődnek is a saját helyzetükkel. Ne csodálkozzunk azon, ha szervezetlen munkások családostul együtt koplalnak és nyomorognak. Hiszen azok nem törődnek a maguk bajaival. Ha törődnének, akkor szervezkednének. .. Csak azoknak lesz jobb kabátjuk, jobb cipőjük, tisztességesebb lakásuk, akik szervezkednek... Azért minden józanul gondolkodó munkásnak szervezkednie kell.” Beszéde a béke és a demokratikus haladás éltetésével végződött. Augusztus 19-én újabb gyűlésre került sor Cegléden. A távirdamunkások csoportjának helyiségében tartott gyűlésen más szakmák dolgozói közül is sokan megjelentek. Hrutka János fővárosi kiküldött volt a szónok. Beszédében ismertette „A munkásság bajainak és szenvedéseinek igazi okát”: az imperialista háborút. A szónok szavait lelkes figyelemmel hallgatták. „Békét akarunk!” 19
