Szabó Alfréd (szerk.): Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Cegléden 1945-ig. Részletek a város politikatörténetéből (Cegléd, 1979)

I. Agrárszocilaista mozgalom és Cegléd

szusról, mint ahol Magyarországon először tették le azt a szilárd alapkövet, melyre a Világszabadság erős, örökidőkig fennálló épületét emelték.” — írta a „Földmívelő”.

1897 telétől kemény megpróbáltatásokat élt át országszerte a szegényparasztság és az agrárproletariátus. Növekedett a munkanélküliség, helyenként éhínség tört ki, a hatóságok pedig féktelen terrorral törték le az életlehetőséget kereső szegénység megmozdulásait.

1897 májusát megelőző hetekben a szegényparasztság hangulatából már lemérhető volt, hogy az elkövetkező munkásünnep a falu forradalmi erőinek is seregszemléje lesz.

Cegléden Dózsa emlékével készültek május elsejére: „E napon szervezkedett 383 évvel ezelőtt először a földműves nép Dózsa György vezetése alatt, s május 23-án Mészáros Lőrinc vezetése mellett a ceglédi szőlők, az ún. Ugyerok alatt 40 000 ember táborozott... Dózsát megégették, ne feledjétek e szörnyű tettet földművelők. Ceglédiek vonuljatok ki munkásdalok éneklése mellett az ugyeri szőlőkbe, ahol egykor Dózsa táborozott.” — írta a „Földmívelő” 1897-ben.

Ebben az esztendőben valóban több helyen ünnepelték meg falun május elsejét mint a korábbi években.

A fenyegető mezőgazdasági sztrájkok leszerelésére hatalmas költséggel Mezőhegyesen „sztrájktörő telepet” létesített a kormány, de számításba vették munkástartalékként a katonaságot és a rabokat is.

Az aratósztrájkokkal szemben a Pest megyei földmunkásokra legnagyobb befolyással bíró Várkonyi-párt elutasító magatartást tanúsított. Várkonyi szerint az aratósztrájk mindaddig nem hozhat lényeges javulást a parasztság számára, ameddig az egész országban ki nem épültek és akcióegységre nem léptek a földmunkásszervezetek. A párt vezetői körében az a nézet is uralkodott, hogy az aratósztrájk, a szervezettség bármilyen fokán, csupán részleges és időleges eredményeket hozhat. A szegényparasztok és földmunkások pedig nem elégedhetnek meg részleges eredményekkel.

„A párt a jelzett mozgalommal szemben azt az álláspontot foglalta el, hogy a mezei munkások követeléseiket állítsák fel és terjesszék elő, a munkát azonban, amennyiben békés úton eredmény nem volt elérhető, ne szüntessék be, mert a munkabeszüntetés addig, amíg az egész ország szervezve nincsen, a munkásokra káros következményekkel járna” — szól a korabeli rendőri jelentés.

Az alföldi sztrájkmozgalmak sikereit — túlzottan hangoztatva a Várkonyipárt sztrájkellenes magatartását — a Szociáldemokrata Párt vezetői saját befolyásuk növelésére igyekeztek felhasználni, noha a párt vezetősége semmit sem tett az aratómunkások mozgalma érdekében, sőt a leghatározottabban ellenezte azt. De mivel a tömegek előtt sikerült fenntartaniuk azt a látszatot, miszerint az aratósztrájkok sikeréhez személyes közreműködésükkel nagyban hozzájárultak, megnőtt befolyásuk a földmunkások körében ott is, ahol eddig kizárólag Várkonyi pártjának akadtak követői.

Ilyen előzmények után került sor Várkonyi mozgalmának párttáalakulási kongresszusára Cegléden 1897. szeptember 8—10. között. A „Független Szocialista Párt” alakuló kongresszusát Várkonyi május végére Zentára akarta összehívni. A május 23-i zentai „zavargások” azonban okot szolgáltattak a hatóságoknak a kongresszus eltiltására. A tiltó rendelet miatt Várkonyi Adán kísérletezett. Itt viszont a kivezényelt karhatalom a kongresszus napján elállta a községbe vezető utakat, s ezzel meghiúsította a kongresszus munkáját. A sikertelen kísérletek után a választás ismét Ceglédre, a független szocialisták első földmunkáskongresszusának színhelyére esett.

9