Lestyán Sándor: Az ismeretlen Táncsics - Budapest Székesfőváros várostörténeti monográfiái 16. (Budapest, 1945)

Előszó

szépség, kelleiu tekintetéből vetek egy pillanatot összeolvadó kettős fővárosunkból a tengerig. Ha emberi kéz és ész fővárosunk változatosságára s szépülésére annyit tesz, mennyit tőn már a természet : akkor mindazon országok fővárosait, melyeket láthatni szerencsés voltam, felülmúlja szépségre«. (Ö maga említi ugyan »Hunnia függetlensége«18 című munkája egyik jegyzetében, hogy »Fővárosi Reform« című könyvét beadta a cenzúrának — de sem a cenzor, sem a Helytartótanács nem engedélyezte — s ebből valószínűnek tartjuk, hogy Budapest problémái már előzőleg is foglalkoztatták. A »Fővárosi Reform« kéziratát egyébként, két másik kézirattal együtt, Tübingenben akarta megjelentetni, mikor Németországban járt, »önbizalom« összefoglaló címen. Át is adta egy nyomdász-könyvkereskedőnek. A württembergi kormány a könyvet az osztrákok kérésére elkoboztatta.)

Az erdők vad fia az utolsó börtönlevélben immár látja, hogy a magyar főváros az európai nagyvárosokkal szemben elmaradt a fejlődésben. Táncsicsot nem elégítik ki József nádor Királyi Szépítő Bizottságának19 eredményei, egyébként sem érez rokonszenvet a városszépítő Habsburg főherceg iránt, akiről úgy véli: üldözi őt, mint a népjogok és a népszabadság harcosát. Ez a harcos a budavári börtönben, 1847-ben, már érzi, hogy a főváros fejlődése érdekében is síkra kell szállnia, de még mindig nem városi polgár, még mindig nem rajong Budapestért, bár már foglalkoztatja a gondolat. Igazán csak akkor zárja szívébe Pest-Budát, mikor annak népe, 1848 március tizenötödikén, azon az esős napon, megnyitja előtte a börtön kapuját. A tömeg élén, mely felvonul, hogy kiszabadítsa, Klauzál Gábor20 és Nyáry Pál21 halad. De őket is megelőzi Teréz, »a páratlan anya s angyaljóságú feleség«, aki ezekkel a szavakkal borul férje nyakába : »Nincs többé cenzúra!«.

Másnap a Nemzeti Újság22 ezt közli Pest, március 15. keltezéssel : »Nagy napot ülünk, a magyar história napjainak legdicsőbbikét. A sajtó ma este 7 óra óta szabad! Ennek utolsó vértanúja, Stancsics Mihály, az egyeneslelkű népbarát s alkotmányszerető honfi, édes övéinek esengő körében feledi a bilincseket, melyekben a kormányok, a cenzúra szükségének százados előítéleteitől nyomatva, a szellemet fogva tartják«.

Birányi Ákos »Pesti forradalom«23 című könyvében ezt írja a kiszabadított rabról: »Midőn a nép imádottját, Mátyást, prágai fogságából trónra kísérte fel a magyar, akkor lehetett tán olly osztatlan, zajongó s általános örömet látni, mint az nap most, midőn a sajtó s ennek áldozata Stáncsics, börtönéből kiszabadíttatott«.

14