Fili Gabriella et al.: Látnivalók Pest megyében - Vendégváró (Miskolc, 2003)
A főváros délnyugati kapuja és a Budai-hegység
NAGYKOVÁCSI KOWATSCH Irányítószám: 2094 Körzethívószám: 1 Az erdőtől övezett 342 m magasan fekvő települést és kirándulóhelyet egyedül a budapesti Hűvösvölgy felől érhetjük el gépkocsival vagy a 63-as városi autóbusszal. A fővároskörnyéki, villákkal beépülő község az erdős Nagy-Kopasz-hegy (558 m) és a kopár Nagy-Szénás (551 m) közötti magas katlanban fekszik. A római kor nyomai e településnél is megtalálhatók. 1842-ben - a papiakba befalazott - Jupiternek szentelt oltárkövet, sírköveket és sírtáblákat találtak. 1926-ban pedig római harcos, égetett agyagtáblákból készült, koporsója került elő. A magyar település a XI-XII. században keletkezhetett. A középkori oklevelekben a falu neve Koachi és Kowachy alakban szerepel. Neve arra utal, hogy itt királyi kovácsok, vasművesek éltek. A XIII. században egyházi birtokká vált, a török uralom alatt elpusztult. A község harmadszor a XVII. században kelt életre; a hagyomány szerint a Schwarzwald, a Fekete-erdő környékéről - a Duna forrásvidékéről - érkezett német telepesekkel. Nagykovácsi az utolsó fél ezredévben a Ráskay, Soós, Wattay, Róth, Teleki, majd végül a Tisza család birtoka. A német nyelvű lakosság - második világháborút követő - kitelepítése után az Alföldről, a Felvidékről és Budapestről jöttek új lakosok. A kitelepítettek az utóbbi években mind gyakrabban járnak vissza - látogatóba. A kiengesztelődés a millecentenáriumi ünnepségeken megtörtént. A magyar évezred első és második településének emlékeiből úgyszólván semmi sem maradt meg. A XVIII, századi és ezt követő korok emlékei azonban többnyire megtekinthetők ma is. Az 1746. decemberében - Szűz Mária mennybemenetele tiszteletére - felszentelt római katolikus templomát többször javították és bővítették. A szentély melletti emeletes sekrestyék még 1753-ban épültek. Három barokk oltára Éberhardt Antal budai szobrász és Éberhardt József asztalosmester műve 1754-ből. A szomszédos római katolikus plébániaház földszintes L alakú épület; falában, az említett, négy római kővel 1840 körül épült. Egy ideig a község plébánosa volt Fejér György (1766-1851) későbbi egyetemi tanár, a pesti Egyetemi Könyvtár igazgatója, kiváló történész; a Codex Diplomaticus Hungáriáé (43 kötetes nagy középkori oklevélgyűjtemény) szerzője. Itt írta 1806-ban Anthropologiáját. A Kossuth Lajos utca 49. sz. ház előtt álló Mária-szobor egyidős a barokk templommal (1746), 1989-ben felújították. A Szent Sebestyén-kápolna az 1737-es kolerajárvány emlékét őrzi a község keleti bejáratánál. 1994-ben közösségi összefogással felújították. A szomszédos, korábban Wattay, ma Teleki-Tisza-kastély egyemeletes klasszicista épülete 1830 körül épült; A Tisza-kastély Nagykovácsiban FM Mezőgazdasági Szakképző Intézete és Nevelőotthona 2094 Nagykovácsi (Tisza-kastély) Kossuth L. u. 2. Tel.: 138-9399, 138-9689 Mezőgazdasági gazdaasszony és falusi vendéglátó képzés. ★ Rendezvények szervezése és bonyolítása. ★ Vendéglátás étkezéssel, szálláslehetőséggel ★ Táborok