Kürti Béla: Írók és költők vallomása Ceglédről. (Irodalmi olvasókönyv) (Cegléd, 1998)

IV. Akik versben vallottak Ceglédről

ÖRÖKSÉG

(Hamu tanítása c. kötet Bp. 1989.)

Egyszer régen - nem látta senki, csak én láttam egy nyári esten, ahogy titkon utána lestem - apám a búzaföldre ment ki.

S míg pajkos kis szelek cibálták, nézte a szőke búzatáblát, mely ott rengett, ringott alatta, kalászait megsimogatta, aztán belebámult a csendbe, s kalapját lassan megemelte.

Én, kisgyerek, néztem, csak néztem, azután megértettem egészen, s tudom ma is, legyek akárhol, örökül mit kaptam apámtól.

A CEGLÉDI TEMETŐBEN

(Vetés és aratás c. evangéliumi folyóirat)

Testünket eleszi munka, gond, baj, idő.

Istenem, mennyi por, mennyi hant, mennyi kő!

Éjsötét sírkövek, mind tükör, arra mész, nézed a fényüket, s arcod is visszanéz.

Márványból múzeum, tölgyfából fejfasor, elhiszed, nem hiszed, reád kerül majd a sor.

Horpadó kis halom, rajta már semmijei, egyszer így éri be tested is ennyivel.

Csendesen ballagok, szél neszez egy kicsit.