Kürti Béla: Írók és költők vallomása Ceglédről. (Irodalmi olvasókönyv) (Cegléd, 1998)
IV. Akik versben vallottak Ceglédről
MEG-MEGCSERÉLT KEZEK Hálás szívvel Lékai László bíboros atyának, aki kiharcolta nekünk Rómán keresztül a "Magyarok Nagyasszonya " kápolnáját és aki olyan sokat törődik a szenvedőkkel és öregekkel. Utam elejére én így emlékezem: sétálunk a parton, s te fogod a kezem... A Dunához vágytál, zöldes víztükre hitt mert elhozta néked édes emlékeid: agönyüi rétet, a halásztanyákat, drága szüléidét s a sok bakfis-vágyat... Útam elejére én így emlékezem: kórházakat járunk s te fogod a kezem, mert a nagy háború vétlen áldozatja, apa él ugyan, de asztma fojtogatja, s mikor megtisztulva mennybe száll a lelke testét kikísérjük újpesti sírkertbe. Jártuk a temetőt és néztük a Dunát, így töltöttünk minden vasárnap délutánt... Mígnem egy hajnalon elém állt a MESTER: "Tedd le hálóidat, jöjj és kövess engem! Emberek halásza, - most már Isten vezet; hagyd öcsédre bátran az anyai kezet!..." * * * Huszonkét év telt el... Plébániát kaptam, s anyám lett az első a kicsi papiakban. Főzött, mosott reám: ismét fogta kezem, hogy a Tiszazug-ban kedvem el ne vesszem. S mivel minden papnak s vendégnek terített, "nagyasszonya" lett őa Kőrös-vidéknek. Cegléden éltük át a nagy szerep-cserét, kilencedik éve én fogom a kezét... Mozdulni képtelen - bénultsága tiltja, ám ajakát soha panaszra nem nyitja! - Kutatom a titkát s szívemben érzem: "Kápolnánkért" szenved, még fogja a kezem! 93
