Kürti Béla: Írók és költők vallomása Ceglédről. (Irodalmi olvasókönyv) (Cegléd, 1998)

IV. Akik versben vallottak Ceglédről

Nem sokat töprengtem, vettem öreg botom, Beszóltam az ajtón: "Anyjuk! - elutazom!"

Aztán kibaktattam a vasútra szépen,

S délre már ott voltam, hírneves Cegléden.

Fogad a küldöttség, kívánva jónapot,

Sűrűn emelintvén köcsögöt, kalapot.

Én meg úgy gondoltam, melegében vannak,

S megkérdeztem mindjárt, hogy miért hívatnak.

Nagy munkában vagyunk -feleié az egyik,

De talán gyerünk el ama fiákerig.

Menetközben aztán a finom ülésen Elmondom, mindnyájan mért vagyunk oly résen. Amikor a kocsis a lovak közé csapott,

Az agg városatya beszédbe így kapott:

Városunk minden fiatalja s véne Epedő szívvel néz a jövő elébe,

Már előre iszunk a medve bőrére,

Nyáron levetkőzünk mindnyájan pőrére Ezt már nem lehetett mosoly nélkül hagyni,

Lám, lám - így gondoltam - divatba jössz Gandhi. Az öreg folytatta: "Haladjunk a korral,

Nem lehet megélni egyedül a borral;

Víz kel nekünk uram, - strandfürdőt építünk, Tekintsd meg a helyét, Gandhi, erre kérünk."

Szívesen -feleltem - és erre megálltunk,

S a gimnáziummal épp szemben kiszálltunk.

S mutogatni kezdte az öreg a helyet;-Az uszodánk, látod, düledezni kezdett;

Meg kicsike is volt, hogy őszintén mondjuk,

Ezt tehát tavasszal végleg szétromboljuk. Kertmozi, a trafik, meg a sok öreg fa,

El lesz telepítve, meg ki lesz vagdalva.

S a Széchenyi úttól a nagy Vigadóig Városunknak dísze, majd a strand húzódik.

Tűzbe jött az öreg, már szavalta szinte,

Amint elmerengve szerte széttekinte.

"Fallal vesszük körül a gyönyörű helyet,

Ahol majd a szemünk kedvire legelhet."

Én csak megvakartam kopasz kobakomat, Leszúrtam a földbe megkopott botomat.

A gondolat helyes -feleltem majd később - Hanem ez a hely itt, az már annál menykőbb.

87