Kürti Béla: Írók és költők vallomása Ceglédről. (Irodalmi olvasókönyv) (Cegléd, 1998)
III. Ceglédi prózaírók városukról
JÁNOS SZAMARA (Ludas Matyi, 1954. ápr. 22.) (Egyszerű történet két fiatal piktorról, úgy, ahogyan azt a ceglédi Öregszőlődben mesélik.) „Gábor Móric a fővárosi piktorság napsugarában sütkérezett, Lukácsi Jani (Lukács János festőművész 1883-1944) falusi egyszerűségben ült meg a ceglédi homokon. A pesti jóbarát úgy nyaranta lelódult Ceglédre egy párnapra s akkor kihúzódtak az Öreghegybe, a Lukácsi-parcella földikunyhójába. Közben eszeveszetten pingáltáka nyári színekbe temetkező ceglédi tájat.- Iá,! Iá! la! - bőgött valami pincéből fakadó torokhangon az öreg Bubori csacsija, amint tikkadtan vonszolta a talyigát a Lukácsi-parcella mellett. Gábor Móric már a főiskolán nevezetes volt arról, hogy nagyon ügyesen utánozta az állatok hangját. Megreszelte a torkát, gyönyörűséggel válaszolt a jószágnak.-Iá! Iá!Iá! Ha villámcsapás érte volna aßlest, nem meredhetett volna meg váratlanabbal. Két első lábát szétvetette, a hátuljára rátámaszkodott, a fajtáját jellemző türelemmel várta, hogy vájjon melyik hártyán toppan elé a rokon. Bubori bácsi nagytürelmű ember volt. No, gyerünk, kedves! - szólította békés hangon, de bizony a szamár nem mozdult. A két piktor majd hogy kétrét nem hajolt a nevetéstől, alig tudtak kimászni a dűlőre. Mire odavergődtek, Bubori szomszéd már rimánkodásra fogta a dolgot.- Mozdulj már, kedves egy jószágom! A fene essen beléd. Tetszik tudni meg van indulva a betyár, aztán a másiknak a hangjára megkötötte magát. Maguk mikor vették a szamarat?-Az nem szamár volt! - botlottak nevetés közben Móric szavai. - Én voltam magam! Valahogy ilyenformán! - s már rá is zendített a szamár szerelmi vallomására.- No, elég legyen a tréfából! - csapott oda Bubori a csacsinak! - Toljuk már meg, legények! Nekiestek mind a hárman.-Nem indít ez, Bubori bácsi! - mosolygott János hangjában egy kis részvéttel.- Pedig nekem haza kellett érni mihamarabb. Patikaszer van nálam. A kis unokámat meglepte a hidegrázás! Ugyan ellátták a soromat! Mitévő legyek?- Bocsásson meg, bátya! -fordult hozzá Móric.- Ez most már csak a másik szamár hangjára megy haza! Ugyan haladjon egy kicsit előre, aztán hadd látom, hogy bőg olyan szamármódra!- Nem csinálok magamból bohócot! -fordított hátat Móric.- Nagyon el van esve az kisgyerek! Móric utóbb is megindult, előre ment vagy száz lépést, égnek emelte a tekintetét s nagyon kényszeredetten, de tele tüdővel bőgte:- Iá! Iá! Iá! A szamár felvágta a farát s mintha puskából lőtték volna ki, felvágva rohant vagy száz lépést. Ott megállt. Bubori és Lukácsi lihegve érték utói.-Az édesanyja nemjóját! Ezt úgy látszik rátánként kell hazacsalogatni. Ugyan, menjen mán előre, kedves. Aztán szólítsa! Maga nagyon ért a nyelvén! Móric kényszeredetten előre ment és újra elindította az állatot. A csacsi a hangra újra megindult, de vagy száz lépésre ismét megmakacsolta magát... így csalta, hívogatta haza a fiatal művész a szamarat, végig aközépúton, nem csekély derültségére az embereknek. 72
