Kürti Béla: Írók és költők vallomása Ceglédről. (Irodalmi olvasókönyv) (Cegléd, 1998)

III. Ceglédi prózaírók városukról

Alkonyat tájt azonban, amikor megereszkedtek és kinyúltak az árnyékok az üres gyakorlótér homokján, rejtelmes csendben egy másik csapat vonult föl a temető alján. Lovakon jöttek ők is. Mogyorópej, rigófekete, almásszürke, szerecsenfejű, vasderes és fehér paripákon. De kesely, hóka, csillagos homlokú is volt köztük. Sörényük kibontva lengett, szemük parázslott, patkótlan körmük nem dobbant. S nyergükben halottak ültek, akik átszöktek a temető falán.

Akárhányszor ismerősöket is láttam felködlősoraikban. Daliás Földváry ezredes ugratott az élen, s az indító zászlónál olyan szorosra vonta lova száján a kantárt, hogy a zabla vörös tajtékot vetett. Mellette Csutak őrnagy egérszürkéje ágaskodott. Az ismeretlen arcok tömegében egyszerre felvillant az öreg Illésy doktor, majd a keresztapám jóságos, komor feje, gyér hajával, ezüstösre vénült Vörös ma rty-szakálláva l, aztán Piroska bácsi, a pápaszemes könyvkötő, Osgyáni Márton, a veres kovács és az epés arcú szikár árvagyám. Mind itt voltak, akiket valaha - az üveges gyászkocsi mögött csendesen ballagva - kikísértem ide, az örökön zúgó akácfák alá.

Némán ültek a nyeregben. Néma vezényszóra sorakoztak föl. Egyszerre engedték a feszes kantárszárat. És az ördög lovai - mert azok lehettek csak - száguldani kezdtek velük, mint délután a huszárokkal a kövér remondák. Repültek a néma paripák, magasra szökve az akadályok fölött, valami távoli, láthatatlan cél felé.

De néha egy-egy felbukott a keresztbe vont gerendán. És ilyenkor döbbenve láttam, mint szegi nyakát a bukfencező ló, mint zuhan fejtetőre hallgatag lovasa, hogy a következő pillanatban eltűnjön - örökre.

Minden alkonyaton gyérül a futók száma. Mert aki lebukott: nem tért vissza többé soha.

így fogytak egyre a titokzatos lovasok, csodákat látó gyermekkorom fogyó napjaival együtt, amelyeken öntudatlanul, előre megsejtetten kondult át a régi német ballada kegyetlen sora: "A halottak gyorsan lovagolnak..."

Gyorsan és biztosan, ma már tudom. Úgy hullanak le lovaikról, ahogy nevük kitörlődik az emlékezet lapjáról.

Azóta nyilván üres már az esti gyakorlótér. De egyszer még egy magányos árnyék vágtat el majd fölötte, hogy örökre eltűnjön fekete lovával az utolsó akadály mögött. Rég elnyargalt lovasok ezüstporfelhője leng utána a holdvényes estében.

Majd... majd ha utolszor jutok az eszébe valakinek."

ÉLETRAJZ: 1884. december 5-én született Cegléden. Szülővárosában járta ki a polgári iskolát, majd Esztergomban tanítói oklevelet szerzett. Budapestre kerülvén nem tanítóskodott, hanem belevetette magát az újságírói életbe. Ady hatása alatt versírással kezdte, később drámaírással próbálkozott: a Kőműves Kelemen címűt be is mutatta a Nemzeti Színház. írt regényeket is, legértékesebb az "Él még Bánk" című, melyben mesteri módon rajzolja meg Katona József életének drámáját.

Évekig szerkesztette a Hét c. lapot. Főmunkatársa volt a Pesti Naplónak. Ebben írta híres színi kritikáját, irodalmi esszéit. Ebben a műfajban jutott legmagasabbra. Kritikái valóságos irodalmi miniatűrök, melyek országos hímevet szereztek neki. A Baumgartendíj után 1960-ban megkapta a Kossuth-díjat is.

1931-től kezdve másfél évtizeden át volt elnöke a Vajda János Irodalmi Társaságnak. Bátran kiállt a fasizmus térhódítása idején a haladó magyar irodalom mellett.

Budapesten halt meg 1963. február 7-én. Emlékének ápolására még ugyanabban az évben létrehozták Cegléden a Kárpáti Aurél Irodalmi Asztaltársaságot, mely átlag havonta tart előadást a Városi Könyvtárban.

68