Kürti Béla: Írók és költők vallomása Ceglédről. (Irodalmi olvasókönyv) (Cegléd, 1998)

Előszó

"A múltat nem lehet tőlünk elvenni. De az csak akkor a miénk, ha ismerjük."

(Nemeskürty István: Mi magyarok. Bp. 1993.)

Előszó

1473-ban jelent meg az első nyomtatott könyv hazánkban. Az Itáliából Budára települt nyomdász, Hess András maga indokolta meg, miért éppen a magyar történelmet választotta nyomdája legelső kiadványának:

"Óriási és sok napot igénylő munkát vállaltam magamra, tudniillik Pannónia krónikájának kinyomtatását, tehát olyan munkát, mely hitem szerint minden magyar ember számára kedves és kellemes. Ugyanis mindenki a szülőföldjét szereti elsősorban, többre tartja a földkerekség más tájainál, és honának minden szülöttje leginkább az övéinek életét vágyik megismerni, hogy azok milyen életet éltek; és hogy utánozza, ha valami nevezetest és emlegetésre méltót talál benne; ha pedig megismeri, hogy ezen némely dolgot nem szerencsésen intéztek, ezen okulva, óvakodjék tőle."1

Hiszem, hogy Mátyás király híres nyomdászának gondolatai érvényesek ceglédi vonatkozásban is, hiszem, hogy a város minden lakója "vágyik megismerni övéi életét".

Mindannyiunknak részt kell venni a jövő építésében. Hogy ezt a munkát jó szívvel vállalni tudjuk, ahhoz nélkülözhetetlen az együvé tartozás fölemelő érzése. Meg kell tehát teremtenünk azt a kohéziós erőt, mely élő közösséggé kapcsol össze bennünket, és kialakítja a nélkülözhetetlen ceglédi öntudatot.

Ki kell bújnunk azok közül a "magas kerítések" közül, melyekkel Móricz Zsigmond jellemezte a ceglédieket. Az összetartozás érzéséhez az út az önismereten át vezet. Ez a fogalom "Cegléd", nyilván nem csak a lakóházak együttesét jelenti, hanem annál sokkal többet: átélt múltunkat, féltve őrzött hagyományainkat, kialakult szokásainkat, az általunk létrehozott alkotásokat. Ezek együttvéve tesznek bennünket "ceglédivé".

A történelem az élet tanítómestere, hirdetik a régiek. Városunk összefoglaló története megjelent már kétszer is: először 1931-ben Kolofont József, másodszor 1982-ben Ikvai Nándor szerkesztésében. Helytörténészeink számos kitűnő tanulmányban örökítették meg múltunknak egy-egy nevezetes eseményét. Feltűnő azonban, hogy alig érintették irodalmunkat! Pedig az irodalom tudatformáló szerepe nem vitatható. Sőt!

1. RUFFY Péter: Bujdosó nyelvemlékeink. Bp. 1977.

5