Kürti Béla: Írók és költők vallomása Ceglédről. (Irodalmi olvasókönyv) (Cegléd, 1998)
II. Magyar klasszikusok a ceglédi mindennapok történetéből
- Addig a magyarságban soha közösségi érzés nem lesz, míg ezeket a várakat le nem rombolja az idő. Volt a kerítések között vadonatúj is. Nem lehet érteni, hogy ma, mikor a deszka oly drága s nehezen kapható, micsoda szenvedély kell ahhoz, hogy valaki mégis tudjon szerezni kerítésnek valót. A deszka asztalosmunkával van feldolgozva: a tökéletes alföldi kerítés olyan, mint a láda. Azon még egy résnek, egy kiesett görcsnek sem szabad lenni, hogy azon senki a világon be ne leshessen ezekre az udvarokra. Mert azt nem szabad meglátni a világon senkinek, hogy odabent semmi sincs. A magyar ember évezredes elzárkózási vágya érvényesül ebben a divatban, mely úgy a Bachkorszakban kezdődött. Voltaképpen a régi kastélykerítéseket utánozták vele a kisgazdák. A kastélyok várszerűen voltak körülkerítve, kőfallal vagy palánkkal s vizesárokkal. Abban az időben, mikor mindenkinek magának kellett a tűzhely védelmét fizetett zsoldosokkal fenntartani. A mi kisvárosi gazdáink kitalálták az éhre állított deszkafalat, mely már nem tolvajtól véd, hiszen csak az utcára szolgál: csak azt jelzi, hogy nem tűri senki, hogy az életébe belenézzenek. De ha azt nem tűri, akkor ősem akar a máséba beleavatkozni. Felőle akárki élhet, s úgy élhet, ahogy akar. Felőle meg is dögölhet. Kútba ugorhat. Mindenki szabad magával, azt teheti, ami jól esik neki. Ha valakinek a kútba ugrani van kedve, tessék. O nem zavarja benne egy szomszédját sem. Azzal a néppel, amelyik így gondolkodik, semmit sem lehet kezdeni a közösség érdekében. Itt szövetkezet nincs. "Nem szeretünk egymásra hagyni." Se pénzt, se posztót. Egyesület ezekben az alföldi nagyvárosokban van száz, százhatvan is. De az egyesület azt jelenti, hogy annyi elnök, annyi titkár, s annyi alapszabály. Nincs baj se az elnökökkel, se a titkárokkal, se az alapszabályokkal, csak a tagokkal van baj. A tagok ott laknak a beláthatatlan kerítések mögött, s mindaddig, míg a nyakukon nem lesz a tatár, soha senki se gyűlésre el nem megy, se tagdíjat nem fizet, se el nem árulja, hogy valami kíváncsiság van benne a közdolgok iránt. Míg a kerítéseket fel nem robbantják, addig ezek a magyar vérkeringésnek törvényes gátjai." A FÖLDMUNKÁS MINT FESTŐMŰVÉSZ (Sümegi György - Tóth Piroska: Szüló'földünk, a Duna-Tisza köze. Bp. 1986.) "Ránéztem az emberre, aki most rajtam tartotta a szemét. Erős, csaknem fekete tatárszeme nem mozdult el, ahogyan belenéztem. A könyv fedelén a cím: "Benedek Péter, földműves-festőművész. írta Bálint Jenő." Maga Benedek Péter? Nem felelt, csak nézett.- Úgy. Akkor üljön le. Kérem. Üljön csak le. Nem ült le. Azt mondta:- Én ezt a könyvet barátságból akarom adni. Hallgattam s néztem. Az ember nem változott át. Az maradt, akinek első pillanatban láttam, egy igen szegény, alacsony életben élő szegény napszámos ember.- Tessék csak, üljön le. Lehajtotta a fejét, körülnézett szék után. Leült. Azzal a bizonytalan mozdulattal, ahogy a szegény ember szokott leülni idegen helyen. Kinyitottam a könyvet s lapoztam benne... 44
