Kürti Béla: Írók és költők vallomása Ceglédről. (Irodalmi olvasókönyv) (Cegléd, 1998)
IV. Akik versben vallottak Ceglédről
. ..Havazni kezd, míg múltunk vallatom, a tavaszt váró város hófehér lesz, de március ring már az ágakon, nagy álmok ágyát őrző békesség ez. Fénylő reggelre ébredsz, városom: fény voltál mindig, jogod van a fényhez! Elfáradt járda megkopott kövén megyek tovább, és azt érzem, hiszem:- bár más nem tudja - itt születtem én sokszáz éve-s tizenhat évesen. MESÉK EGY RÉGI VÁROSRÓL Ceglédnek küldöm Kopott kis legény volt a régi diák, gyűrötten lötyögtek rajta a ruhák: madárijesztőnek beillett szegény. Ott maradt, ott járkál őjárdák kövén. Nyomdába szegődöm. Minden kő rokon. Pillantásom ül még fákon, házakon. Ott mondtam először szívből, igazán, tudva, hogy mit mondok, azt a szót: hazám. Néhány komoly arc néz. Már jelentkezem, s elmondom a leckét nekik csöndesen: "Ad rivum eundem..." Dőlnek a sorok. Köszönöm a forrást! Hallom, hogy csobog. Könyveim, ti kedves, drága cimborák, hű társak! Magányos éjszakákon át, hányszor túrt hajamba tintás két kezem, s hány úttalan úton jöttetek velem! S rózsa nyílt a télben. Bálos éjszaka, zene olyan szépen nem szólt még soha. Legjobb ruhájában a régi diák, és ringott a rózsa, százszorszép virág. Hová lettél rózsa, ringó rózsaszál? Minden új dal hozzád tisztelkednijár. Régi park üzen, hol dermedt táj felett tavasz-tarka tollú madár didereg.
