Kürti Béla: Fejezetek a ceglédi sport múltjából (1884 - 1984) (Cegléd, 1984)
Cegléd sportélete a két világháború között
Harangi Imrét, Mándi Imrét, Szigeti Lajost, és végül nehézsúlyban a mi Nagy Ferencünket. Szakvezetés és nagyközönség egyaránt a még nagyon fiatal és tapasztalatlan Nagy Ferencnek adta a legkisebb esélyt. Ö azonban magabiztosan indult élete első világversenyére, és elindulása előtt így nyilatkozott a sajtónak: „Miért izguljak? Hiszen még azt sem tudom, ki lesz az első ellenfelem. De még akkor sem fogok izgulni. Ráérek majd az aranyplakett átvétele előtt. . .”m Úgy is indult, hogy első mérkőzései után aranyéremre esélyessé lépett elő. De aztán történt valami, ami hetekig foglalkoztatta a magyar sportsajtot, de egyértelmű magyarázatot mindmáig nem tudunk adni a különös fordulatra. Régi híres sportírónk, Pluhár István így ír erről: „Nagy ott állott az utolsó két párban, de sérülése miatt meg sem kísérelhette a végső győzelem kivívását, meg kellett elégednie a negyedik hellyel.”111 112 Hogy sérülése miatt nem folytathatja valaki a küzdelmet, ez mindennapos a sportban, főleg az ökölvívásban. Miért hát akkor a hosszú kételkedés a sportsajtóban, és miért ír erről önéletrajzában maga Nagy Ferenc is így: „Az olimpiászon Robbe belga, majd a svéd Tannberg legyőzésével bekerültem a négyes döntőbe, amikor a német Runge-val kellett volna mérkőznöm. A magyar vezetőség ok nélkül nem engedett tovább mérkőznöm, s ezzel a német Runge-nak adta meg a lehetőséget, hogy az olimpiai bajnokságot megnyerhesse.”113 Mi történt tehát Berlinben, az 1936-os olimpia ökölvívótornáján? Nagy Ferenc Berlinben a Deutschlandhalle-ban augusztus 11-én lépett először szorítóba. Első ellenfele a belga Robbe volt, akit felütéseivel úgy megsorozott, hogy a belga többször megroggyant. Minden hozzáértő néző látta, hogy Nagy szándékosan nem akarja kiütni ellenfelét, és így csak pontozásos győzelmet aratott. Győzelme után meg is magyarázta az újságíróknak, hogy szüksége volt erre a „tréningre”, mert eddig nem volt alkalma megfelelő gyakorlásra. Valóban, a hazai felkészülés egyetlen hibája az volt, hogy legjobbjaink sohasem jutottak megfelelő edzőpartnerhez, különösen a nehezebb súlycsoportok képviselői. Sajnos, Nagy Ferenc megsérült az első mérkőzésen. A szabálytalanul csapkodó belga az első menetben úgy csípőn ütötte, hogy megroggyant a fájdalomtól és kérdően nézett a bíróra, de az intett: „Semmi, tovább!”114 így aztán Nagy második meccsén a svéd Tannberg ellen kerülte a balkaros felütéseket, mert fájó csípőjével nem tudott jól ráfordulni az ütésre. Az első 111. Nemzeti Sport, 1936. augusztus 2. 112. PLUHÁR István: A Berlini Olimpia. Bp. é. n. 113. 1952-ben írt önéletrajzát özvegyétől kaptam meg. 114. Nemzeti Sport, 1936. szeptember 4. 104