Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)

III. A felszabadulástól a századik évfordulóig 1944 - 1977

igénylik, még 5-6 látogatónak is le kell vetíteni a filmet. Tehát a lakosság számára még anyagi ráfizetés árán is biztosítani kell ezt a fajta szórakozást. Ifjúsági előadást az iskolamozi keretében havonta egy alkalommal tar­tanak az általános iskola igényeinek megfelelően s előre megadott műsor­terv alapján. Ez általában tanítás utáni előadás. 100-120 fős gyereksereg tekinti meg a tanulmányaiba beleülő vagy szórakoztatására szánt filmet. A mozilátogató közönség érdeklődési irányát meghatározza a kor sze­rinti összetétele. A fiatalok a kalandos, krimijellegű filmeket kedvelik. Na­gyon népszerűek az indián témájúak, továbbá a francia és olasz vígjátékok, de általában a vígjátékok. A magyar filmek iránt kisebb az érdeklődés, illetve a téma határozza meg a közönség vonzását, legyen az régi, vagy újabb gyártmányú. Kivételt képeznek egyes nagy közönségsikert aratott filmek. Például a Csárdáskirálynő két előadását 324 fő, a Bob herceget 181 fő nézte meg. Ezeket ugyanis megnézik a moziba már nem járó, de a témát ismerő korosztályok is. Lassan változik a közízlés. Az átlag mozinéző vidám, vagy szomorú me­sét akar, szeret nevetni, sírni, izgulni, s ezért a sokszor nehezen érthető jel­képrendszerű modern filmek nem vonzzák. A mozi dolgozói Törőcsik András9 üzemvezető gépész 1950-től 1974. július 6-ig, ifj. Fodor István gépészhelyettes 1974. március 6-tól május 1-ig, Benke István a nagykőrösi Arany János Filmszínház mozigépésze 1974. május 1-től néhány hónapig. Urbán Dezső gépész 1974 őszétől, Törőcsik András nyugdíjas üzemvezető 1974 ősze óta. Jegykezelők: Lados Balázs 1942-től Lados Balázsné 1958-tól MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS A KÖZSÉGI KULTURÁLIS MUNKA10 1945—1977 1945-ben a felszabadulás után Szabadművelődési Ügyvezetőség alakult Pest megyei Központi irányítással. Megyei vezető Oláh István, járási Híd­végi Lajos. Községi szinten Kocséron özv. Urbán Kálmánná Nemes Borbála 9 1965-től a mozival kapcsolatos adatok szíves közreadója. 10 ANTAL Domokosné: A népművelés fejlődése. Kocsér község 20 éves története 1945-1965. Kézirat PmL 78-81. 1. 425

Next

/
Oldalképek
Tartalom