Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)
III. A felszabadulástól a századik évfordulóig 1944 - 1977
István, Herkó János, Bagi József, Zoller László, ők gondozták az állatokat is a kritikus idő alatt. A tszcs tehát átvészelte a Vihart. Kiléptek az ingadozók, elment az elnök is, aki abonyi volt. Visszatérését a tagok később nem kívánták. A tszcs elnöke a tagság kívánságára ismét Herkó János lett. Az ellenforradalom után - bár alatta is dolgoztak - megindult a munka újjászervezése. Az őszi munkák mintegy 25%-os lemaradásának oka főként, hogy a nyári tagosításból magukkal vittek területeket a kilépő tulajdonosok. A tanács vb állásfoglalása szerint, ahol a tsz még nem végzett munkát, ott a korábbi tulajdonosok vessenek, természetesen csak a nyári tagosítás területe érinthető. 1957 tavaszán némileg csökkent területtel és taglétszámmal rendben folyt a munka. A tszcs 1957/58 évi gazdasági tevékenységét és tervét a járási hitelügyi előadó a következőképpen értékelte: ,,A termelés erősen a külterjesség bélyegét viseli. Sok a kalászos, kevés a kapás, főleg kevés az árutermelés. Nagyon kevés a szarvasmarhaállomány szaporítás. Baromfitartással egyáltalában nem foglalkoznak. A sertésállomány emelése helyes, de az ebrakgabona, főleg a kukorica termesztését emelni kell. Alacsony a tejhozam.” ’’Vetési arányok: 238 kh szántóból 39 % kenyérgabona 6 % szántóföldi kertészet 8 % vegyes kapás 10 % abraktakarmány 10,5% kukorica 4 % pillangós 22,5% egyéb Helyes a műtrágyázással való tálajerőpótlás.” Javasolta a véleményezés szakember alkalmazását. Nagy lépés volt előre a tervszerűbb és szakszerűbb gazdálkodás útján, amikor 1958 augusztusában képzett mezőgazdasági szakember került az Űj Életbe állami támogatással Szögi János személyében. Ez évben elnökcsere is volt járási szintű javaslattal a személyre vonatkozóan. Az Új Élet III. tip. csoport, de elődei sem fizettek tagjaiknak rendszeres munkaegység előleget, csupán évente 3-4 alkalommal, jeles ünnepekre munkaegység arányában. A tagok döntően termónyosztásban részesültek, miután a tsz nem foglalkozott készpénzt hozó ipari növények vagy zöldség-223