Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)
III. A felszabadulástól a századik évfordulóig 1944 - 1977
Másnap már istentisztelet is volt. - így őrzik az egykori események emlékeit a História Domus sárgult lapjai.11 De kinyitottak a boltok, és megkezdték a működésüket az olaj ütők és a malom is. Az itthon tartózkodó egyetlen tanító, Bender Alajos november vége felé megkezdte a tanítást. Visszaemlékezések szerint a szovjet katonák a rendre nagyon vigyáztak, őrségeik mellé eleinte fegyvertelen férfilakosokat osztottak be. A legmegbízhatóbbaknak - akiket Zoller József helyi 19-es kommunista és a főjegyző is ajánlott és garantált - rövidesen fegyvert is adtak. Ezt a szervezést nemsokára szovjet javaslatra kiterjesztették a tanyavilágra is. A helyi lakosságból szervezett polgárőrség, vagy ahogy abban az időben nevezték a „policáj” feladata volt a közmunkára a munkaerő biztosítása, a szovjet hadsereg számára szükséges élelem begyűjtéséhez segítségnyújtás, továbbá a rend fenntartása és a garázdaság meggátolása. A lakosság a front elvonulását követő hónapokban tulajdonképpen a háborús idők szokványos tüneteként megjelenő, saját szakállára harácsoló és garázdálkodó kóbor katonáktól és a hasonló szintre süllyedt polgári személyektől szenvedett. A község lakosságát november hó folyamán a csorda jár ásón létesített szükségrepülőtér kialakításához vették igénybe. A szovjet hadsereg élelmezésére a beszerzések hivatalos formában történtek a polgárőrség igénybevételével. A körülményekhez képest ügyeltek arra a felszabadító erők, különösen a szovjet egységek, hogy lehetőleg minden háznál maradjon egy tehén, egy-két sertés és néhány baromfi.11 12 Az állófront mögötti területekhez viszonyítva községünkben ez elég kedvezően alakult. Budapest felszabadításával (február 13.), vagyis a frontvonal távolodásával egyre inkább fokozódott a lakosság anyagi erejének kímélése. Feltétlenül megörökítésre méltó az az eset, amelyet Zelenka István főjegyző elbeszéléséből tudunk. - Február végén egy szovjet gárdaezred kb. 6000 főből álló egysége érkezett a községbe. Élelmiszer-felvásárlásaikhoz - ekkor már csütörtökön újra piaci nap volt a községben - 10 ezer pengőt adott nekik kölcsön, mert a tábori pénztár nem érkezett meg. Március 2-án hirtelen tovább kellett vonulniuk, mielőtt tartozásukat rendezhették volna. Nem sok idő után Székesfehérvár alól külön gépkocsis futárral küldte meg a 10 ezer pengőt az a szovjet őrnagy, aki kölcsön kérte. A lehetőséghez mérten gondoskodott a szovjet parancsokság a katonaság által igénybe vett lovak pótlásáról is. Kifáradt, kimustrált katona-11 HD 1944. Lesnyovszky Armand plébános feljegyzései. 12 A tehénnel nem rendelkezők istállóiban is átvészelte néhány jószág a front utáni időszakot, később egy-két esetben némi bonyodalmat okozva a régi és a megmentő új tulajdonos között. 157