Szabó Imre - Szatmári Lajos (szerk.): Iskoláink államosítása 1948-ban. Pest megyei pedagógusok visszaemlékezései a 30. évfordulón (Budapest, 1978)
Diós József: Zárszó előtt
- 76 -Lis mint akinek - véltem én - kötelessége méltatni az iskola államosítását, röviden elmondtam, liogy tekintsék ezt az alkalmat és magát az iskolák államosítását a magyar oktatásügy olyan mérföldkövének, amelyhez hasonló még nem volt hazánkban. Igyekeztem ezt a gondolatot minden esetben sokoldalról alátámasztani. A lehetőségekhez mérten röviden, lényegretörően, hiszen értelmes emberekhez szóltam. Ezután az igazgató meghívott minket, hogy győződjünk meg az államosítás másik objektumának az-igazgatói lakás - állapotából is Nem kellett nagy utat tennünk, egy talán százesztendős, szalmatetős, fehérre meszelt falusi ház udvarán voltmik. Beléptünk a konyhába, de idős társam itt is megjárta, mert akkorát kellett lépnie, hogy csaknem a nyelvét harapta el,' hiszen a padlózat a küszöbnél jóval mélyebben volt. Az igazgató a baloldali ajtót nyitotta, s betessékelt a szobába. Példás volt a rend, ?de valami kellemetlen penészes, dohos, áporodott szag csapta meg az orromat. Hellyel kinált és mi leültünk. Elnézést kért, hogy nem tud semmivel megvendégelni, mert ő nem iszik soha, igy nincs is ital a háznál. Szabadkoztunk, nem is azért jöttünk, hogy valamiféle áldomást igyunk. De ő csakhamar elmondta miért hivott ide minket. Nézzük meg milyen körülmények között élt és él 1949-ben, egy harmincötévé a pályán működő tanító. Miközben elmesélte hányattatott sorsát, P figyelmesen fürkésztem szomorú szemének csillanásait. Csák magáról beszélt, múltjáról meg a munkájáról. Mióta él igy egyedül? ~ kérdeztem közben. Elhallgatott, s nagyot sóhajtott; Könny csáfl lant meg a szemében, de erőt vett magán, S megköszörülve tdi*kat^ lassan elhaló hangon folytatta: Nem vagyok én egyedül. Van nálíbm 1 tv * fi feleségem, de kórházban van, mert beteg, nagyon beteg*. Az orvoso még biztatnak, de ki tudja?... Gyerekeik nincsenek? - érdeklődtem tovább. Most hátrafordult e rozzant Íróasztala fiókjából fényképeket vett elő. 0- s mutatott egy fényképe"! - Zoltán már 19 éves, most Jászberényben van a tanítóképzőben. ő még él. 0 benne van minden reményem. Mert tudja főtanácsos ur - rávetve tekintetét - volt még három fiam, de egy sem érte meg a 18 évet, mind elpusztult, elvitte őket ez az átkozott lakás. Amikor 1920-ban ideköltöztünk feleségemmel, már ak kor is vizesek voltak a falak. Egy fizetésből élni, gyerekeket nevelni, még csak gondolni sem mertem arra, hogy saját lakásom ..egyen.
