Tapodi Katalin - Kerekes László (szerk.): Huszonötéves a Dél-Pest megyei Nagy István Képző- és Iparművészeti Csoport. Emlékkönyv (Dabas, 1994)

megnemértés, a közöny vagy az ellenséges tendenciájú elhallgatás kísérte munkásságát.Sokan társtalannak, rokontalannak ítélték,pedig mindössze magányos volt. Ő maga is távoltartotta személyét és művészetét csoportosulásoktól. „Festő, a te erőd az egyedüllét!” - hangoztatta a róla szóló első kis esszé kötetben 1923-ban. Kétségtelenül eredeti és kiteljesedett piktúrájának azonban pontosan megtalálhatók ősei, inspiráló mentorai. Mesterétől Székely Bertalantól nem csak a biztos, akadémikus rajztudást és festésmódot sajátította el, hanem a szadai tájak festője is példaképül szolgált. Erre engednek következtetni a korai olajfestmények. Rembrandtért élete végéig rajongott Nagy István, de példamutató elődjének tekintette van Goghot, és igen sokat tanult Cézannetól. Mednyánszky emberlátását is fontos előképnek tekinthetjük, s már említésre került Egryvel való barátsága. De jó viszonyt tartott fenn Kosztával is - akivel sok tekintetben szintén rokonítható -. Tornyaival baráti kapcsolatban állt, de kettejük munkásságában nem fedezhető fel közvetlen stiláris kapcsolat. Nagy István mindezek ellenére - mint említettük - mégis magányos volt: nem kapcsolódott a posztnagybányaiak törekvéseihez, az avantgarde-mozgalmak nem érdekelték, az alföldi iskola képviselői (akik közé később, jobb híján sorolták) döntően nem befolyásolták öntörvényű munkásságát. A kor hivatalos művészeti elvárásainak valamint a római iskola szellemének plebejus elkötelezettsége, izzó emberlátása és „szabálytalan” tájfestészete nem felelt meg. Maradt tehát az egyedüllét és a szűkebben vett szakma elismerő, nagyraértékelő véleménye. A társadalmi elismertséghez azonban ez kevésnek bizonyult. Pedig Lyka Károly már „a kezdet kezdetén” mellé állt, hiszen a századforduló után néhány évvel közlésre érdemesített egy Nagy István-tanulmányrajzot. Lyka megbecsülő szeretete végig is kísérte a Mestert teljes életútján.

De sorolhatnánk a méltatók közt (a teljesség igénye nélkül) Farkas Zoltánt, Radocsayt, Nagy Zoltánt, Kosztolányi Dezsőt, Nyíró Józsefet, Löw Jánost, Náthán Mórt. Mégis, a két világháború közt csak megkésve, 1934-ben választotta a KÚT a Mestert törzstagjául, kis családjának élete ugyanakkor szüntelen küzdelem volt a megélhetésért. Dési Huber István elsősorban társadalmi okokra vezette vissza a közönyt, a megnemértést, miközben egy nagyszerű esszében adózott Nagy István emlékének. Farkas István, a fiatalabb generációhoz tartozó művésztárs 1944-ben - a Mester özvegyének, Unstadt Máriának írt levele tanúsága szerint-tervezte egy méltó monográfia megjelentetését könyvkiadó vállalatának, a Wolfner cégnek gondozásával, de őt mártírhalába hurcolták.

AII. világháború befejezése után közvetlenül Pogány Ö. Gábor tette a legtöbbet Nagy István munkásságának elismertetéséért. „Egyhangúságában is ilyen gazdag művészet csak a legnagyobbaknál figyelhető meg.... Gondosan szerkesztett anélkül,,hogy dekorált volna, súlyos figurákat mintázott anélkül, hogy plasztikai kirándulásokat tett volna, dombokat, fákat, kazlakat, gulyát, kondát ábrázolt perspektíva nélkül, pasztellt használt porhanyós felelőtlenkedés nélkül. Konstrukciós modernsége Barcsayig mutat előre, szociális igazságszeretete Derkovitséval vetekszik, műgondja Ferenczyéhez hasonlít, eredetisége még legjelesebbjeinket is felülmúlja. Teljesítményeit a legkiemelkedőbbek között kell emlegetnünk, jóslás nélkül is megmondható, hogy az új nemzedék ideáljai között fogják emlegetni.” A fenti lényeglátó sorok a szerzőnek 1947-ben megjelent „A magyar festészet forradalmárai” c. könyvében láttak napvilágot.

Igen, Pogány szavai szerint Nagy István valóban az új nemzedék egyik ideálja lehetett volna, de szocreál időszakának önkénye elzárta ezt a szolgalelkűségtől idegen piktúrát. Bár megtűrték, mint múzeális jelenséget, de nem szerették tragikus hangját. Példaképül pedig nem szolgálhatott az új társadalom áloptimizmusában tetszelgő, hazugságot kiszolgáló hivatásos festőcsapatnak. 1956 után - a nagy társadalmi és politikai kataklizma művé-