Tapodi Katalin - Kerekes László (szerk.): Huszonötéves a Dél-Pest megyei Nagy István Képző- és Iparművészeti Csoport. Emlékkönyv (Dabas, 1994)
képzése mellett ezek az élmények biztosítják részemre a sokoldalúságot, nyitottságot. Ügy hiszem, korán és jól választottam példaképeket. Számos nagyszerű, követendő egyéniség mellett kőnyomdász-grafikus nagyapám munkaszeretete, emléke, Arany János, Nagy László élete, emberi tartása ezidáig minta előttem. Általuk valami nehezen definiálható hitre tettem szert. Gyermekkorom óta kettősség él bennem: azonosságtudat sorsokkal, emberekkel, ugyanakkor az egyediség, a másság, amit és ahogy csak én láthatok, adhatok. Hogy ez milyen formát ölt - képekben, szóban, gesztusokban - ma már egyre kevésbé lényeges. így az általam értelmesnek, sikeresnek, gazdagnak vélt élet titka mindössze annyi, hogy kutatni, megismerni kell a világot és szakmai, mesterségbeli dolgokon túl, képesség és lehetőség szerint adni. Ennek tükrében az eltelt évek, mint egy különleges happening, egyfajta megismételhetetlen műalkotássá állnak össze. Mindehhez természetesen kellett, hogy legyen egy társ, aki több, mint feleség, kell egy szűkebb és tágabb család, kellenek eszmék és téveszmék zűrzavarában edzett, kitartó barátok. Mindezekből következően a kétségtelenül jelenlevő művészeti értékektől, a szerény lehetőségektől függetlenül a Nagy István Csoport huszonöt évében a tisztességes emberi kapcsolatok léte volt az elsőrangú. Nem kis dolog ez, kiváltképp ha a múló XX. századot, az értékek devalválódását, a jószándékú-szép ideákat, s az azok árnyékában lopakodó újmódi, modern-középkor szellemét tekintem. Albertirsai Képzőművészek kiállításai: 1968, 1969, 1976, 1978, 1980 -Alherfi II. Abonyi Őszi Tárlat - 1969. Pest megyei Művészeti Szemle, Nagykáta - 1969 Ezüstgerely kiállítás, Budapest - 1970. Dél-Pest megyei Képzőművészek kiállítása - 1970, 1972. Jazz-Fotó-Graftka Kiállítás, Cegléd - 1970. Fiatal Képzőművészek Stúdiója kiállításai 1970-1977. III. Országos Nyári Tárlat, Debrecen- 1972. Országos Kisgrafíkai Kiállítás, Cegléd - 1973. Ceglédi Galéria megnyitó kiállítása - 1987. Tematikus (természeti, vadászati) önálló kiállítások: 1984:- Abádszalók, Művelődési Ház 1985:- Kossuth Múzeum, Cegléd- Abony, Falumúzeum- Blaskovich Múzeum, Tápiószele 1988:- Verőcemaros, Művelődési Ház- Átrium Hyatt, Budapest, (csoportos)- Helyőrségi Klub, Cegléd- Kerepestarcsa, Kórház- Budapest, Novotel Kongresszusi Központ (csoportos) 1992:- Monor, Művelődési Ház Önálló kiállítások: 1967:- Kamarakiállítás, Pilis, Könyvtár 1970:- Kossuth Múzeum, Cegléd 1971: M. Orbán Edit szőnyegszövő 2730 Albertirsa, József A. u. 2/1. 1943. szeptember 15-én Szigetváron születtem a család második gyermekeként. Édesanyánk hamarosan meghalt. Apám nehéz kétkezi munkával teremtette elő a megélhetésünkhöz, taníttatásunkhoz szükséges anyagiakat. Eszmélésem óta becsülöm a munkát, a tudást, a tisztességes emberi magartást. Mindig erre is törekedtem, ltalános és középiskoláimat Zalaegerszegen végeztem. A város minden újra, értékesre nyitott, őszinte légköre alapvetően meghatározta jellememet. Érdeklődésem sokrétű volt. A kulturális élet területe vonzott, ehhez kötődően sokféle dolgot tevékenyen műveltem, de családom anyagi lehetéségét felmérve, a tanári pálya mellett döntöttem. 1965-ben végeztem a pécsi Tanárképző Főiskola magyar-orosz-rajz szakán. Ezévben kötöttem házasságot Miklosovits Lászlóval, akiben valódi társra találtam. 1967-ben költöztünk Albertirsára, ahol jelenleg is élünk, dolgozunk. 1973-ban született Máté nevű gyermekünk. Vele így most már hárman állunk kiegyensúlyozott, de örök küzdelemben a világgal, a' világért, s önmagunkért. Hiszem, hogy mindegy, mit csinál az ember: ír, rajzol, szőnyeget sző, tarnt, vagy gyermeket nevel, úgy tegye, hogy másoknak is öröme teljen benne. Csoportos kiállítások: Albertirsai képzőművészek kiállításai - 1968, 1969, 1976, 1978, 1980 Pedagógus Képzőművészek Tárlata - 1972, Dabas Abonyi Őszi Tárlat - 1969 Művészeti Szemle - 1969, Nagykáta- Goldberger Mini-Galéria, Budapest- Külkereskedelmi Főiskola, Budapest 1972:- Fegyveres Erők Klubja, Cegléd 1973:- Arany János Múzeum, Nagykőrös- Kossuth Múzeum, Cegléd- Művelődési Központ, Nagykőrös- Albertirsa, Könyvtár 1974:- Albertirsa, Művelődési Ház 1975:- Józsefvárosi Galéria, Budapest- Albertirsa, Könyvtár 1977:- Arany János Múzeum, Nagykőrös 1980:- Műszaki Egyetem, Budapest 1984:- Albertirsa, Pártszékház 1985:- Toldy Ferenc Kórház, Cegléd 1986:- Cegléd, Pártszékház 1993:- Albertirsa, Művelődési Ház Külföldi kiállítások: 1976:- Pest megyei Képzőművészek Tárlata, Omszk (SZU) 1977:- Fiatal Képzőművészek Stúdiója, Leningrád (SZU) 1978:- Egyedi Grafikai Biennale, New-York, Bronx Múzeum (USA) 1981:- Pest megyei Képzőművészek Tárlata, Szófia (Bulgária) Ezidáig hozzávetőlegesen százötven könyv, kiadvány tervezését, illusztrációit készítettem. Körülbelül húsz évig a Rakéta Regényújság, tizenöt évig a Nimród folyóirat munkatársaként dolgoztam. Dél-Pest megyei Képzőművészek Tárlata- 1970, Abony, Cegléd, Albertirsa- 1972, Nagykőrös, Tápiószentmárton Nagy István Csoport kiállításai: 1970 - Dabas, Monor, Ráckeve 1971 - Budapest, Eötvös Klub, Monof, Tóalmás 1972 - Győr 1975 - Cegléd, Dabas 1976 - Gyömrő 1977 - Szigetszentmiklós 1983 - Cegléd, Nagykőrös Pest megyei Képzőművészek Tárlata -.1976, Őmszk (Oroszország) Önálló kiállítások: 1971 - Budapest, Külkereskedelmi Főiskola 1973 - Nagykőrös, Művelődési Ház 1974 - Albertirsa, Könyvtár 1976 - Cegléd, Közgazdasági Szakközépiskola