Hidvégi Lajos: Regélő falvak. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1983)
Werbőczinél Nyársapáton A húgával kibékülni elsőnek a boszniai püspök, Kesserő Mihály érkezett meg Nyársapáira, papi kísérettel, fekete lovon. A szerzetesek csuhában, csizmásán, fölhajtott csuklyával, mert a hideg novemberi eső igen verte arcukat. Oldalukon szablya és nagyszemű olvasó ütődött a vaskengyelhez. A püspök lovát lila nyeregtakaró borította, a férfit magát bokáig érő bőrköpönyeg védte. Fiatal fráter haladt a menet élén, ékköves, aranyozott, hosszú nyelű feszületet hordozott. Szilaj gyűlölettel gyűlölte, látni sem akarta a boszniai püspök a húgát, Krisztinát. Megvolt róla a maga véleménye. A békülésre az érsek kényszerítette, mondván, hogy egy főpap ne hordozzon a szívében haragot. Az ünnepélyes kibékülés megrendezésére Werbőczi István királyi személynök és országos kincstárnok vállalkozott, felajánlva helyszínéül nyársapáti kastélyát, amelynek kapujában fogadta az egyháznagyot. Krisztina másnap érkezett, vidáman és zajosan, sok asszonytól körülvéve, csillogó szemmel és villogó ékszerekkel. Budától Ceglédig csak nevetgélt, kacagott a lovagok tréfáin, olykor borsos történetein. Nagy lármával szálltak le a lóról, s az idős házigazda kézcsókkal köszöntötte a leányt. Harmadnap, 1523. november 12-én dél tájban harangkongás hívta a már csak alapjaiban létező nyársapáti templomba a testvéreket. Mihály püspököt két főúr, Krisztinát is két országos méltóság kísérte az oltár elé. Gyertyák fénylettek a félhomályos gótikus kis kőtemplomban, megfontolt, szelíd szavak méltatták a testvéri szeretet keresztényi melegét. Az apát úr monda- e, vagy a simaszájú Werbőczi, azt már nem lehet tudni. A testvérek csókkal pecsételték meg a békét, majd fölharsant a szerzetesek kórusa: Te Deum laudamus. A szertartás ebédig tartott, nagy lakomát csaptak, három nap, három éjjel szólt a muzsika, boldogok voltak és táncoltak. Három év sem telt el, az itt mulató nemes ifjak mind elestek Mohácsnál. Ki volt a házigazda, ez az eszes jogtudós, országnagy és félmillió holdat meghaladó óriásbirtok ura? Ez a szívós kitartással, lépésről lépésre emelkedő reneszánsz oligarchia, királyok trónra segítője és királyok ármánya? — Kisbirtokos nemes, aki Mátyás király udvarában kezdte közszereplését, a kancellária levéltárosaként. Később a királyi törvényszék egyik jegyzője, a köznemesi ellenzék vezérének, Szobi Mihálynak jogtanácsosa, 1502-ben ítélőmester az országbíró mellett, majd királyi személynök, küldöttségvezető Velencébe, Rómába és Wormsba, vissza jövet országos kincstárnok, végül, ha rövid időre is, az ország nádora, a király helyettese. Talán, ha egy faluja volt ezerötszáz hold kiterjedésben, a király tizennyolc falut adományozott hozzá, pártfőnöke két várat, három várost és harminc falut. 1502 és 1540 között tizenkét várat, hét mezővárost, százhuszonegy falut, tizenhét pusztát és százharminchét részbirtokot szerzett. Várai és falvai behálózták az egész történelmi Magyarországot. Az ember azt gondolná, hogy ezzel a nagy vagyonnal hazaszeretet és önfeláldozás párosult. Korántsem. Katonai képességeit Dózsa parasztjainak lemészárlásával kezdte, s amikor a nemesség Mohács alatt állt, akkor Werbőczi a besztercebányai bányamunkások vérbefojtásával jeleskedett, s a bányászvezetők kivégzését intézte. A török betörés előtt, amikor a nemzet összefogására a legnagyobb szükség volt, az ellenség elé vonuló király és kormánya ellen konspirált, lázítva és lazítva a köznemesi pártot. 42
